terapeuta
#Lélek

Mikor érdemes terapeutához fordulni?

2010.02.13.
5 perces olvasási idő

Erik néhány évvel ezelőtt terápiára járt, amikor szülei válófélben voltak. Habár már nem jár, úgy érzi, az a két hónap, amit a kezeléssel töltött, segített neki átvészelni a nehéz időket, amíg szülei rendezték nézeteltéréseiket.

Melinda egy évvel ezelőtt kezdte látogatni kezelőorvosát, amikor is súlyosan bántalmazták az iskolában. Még most is minden két hétben jár, mert úgy érzi, hogy a kezelés valóban segít az önbecsülése felépítésében.

Brigi éppen most csatlakozott étkezési rendellenességei miatt egy terápiás csoporthoz, amit az iskola pszichológusa vezet. Barátnője, Diána azt mondta, elkíséri.

Abban az időben, amikor a szüleink iskolások voltak, nagyon kevés gyermek járt kezelésre. Ez manapság sokkal gyakoribb és sokkal elfogadottabb is. Sok tizenéves szeretné tudni, vajon a terápia segítene –e rajtuk.
Ime néhány, azon okok közül, amiért a tizenévesek kezelésre járnak.

Amikor a tizenévesek nehéz időkön mennek át, mint például családi gondok vagy iskolai problémák, úgy érezhetik, sokkal több támaszt nyújt nekik, ha beszélgetnek egy terapeutával. Szomorúnak, mérgesnek vagy elnyomottnak érezhetik magukat a történtek miatt, és segítségre van szükségük, hogy letisztázzák érzéseiket, megoldást találjanak a problémáikra vagy csak, hogy jobban érezzék magukat. Ilyenkor segíthet a terápia.

Íme csupán néhány példa arra, hogy a terápia segíthet, ha valaki

• szomorú, letört, aggódik, félénk vagy csak túlhajszolt
• túlságosan hosszadalmas diétát folytat vagy éppen túleszi magát, vagy az evés problémává válik (étkezési rendellenesség)
• megvágja, megégeti vagy megsebzi önmagát
• figyelemzavarral (ADHD) vagy tanulási problémával küzd
• krónikus betegségben szenved (mint például cukorbetegség vagy asztma) vagy súlyos kórt diagnosztizálnak nála, mint például a HIV vírus, daganat vagy valamilyen szexuális úton terjedő betegség (STD)
• családi változásokon - mint például különköltözés vagy válás-, vagy családi problémákon, - mint az alkoholizmus vagy függőség- megy keresztül
• egy nyomasztó eseményt, egy szeretett személy halálát vagy a világban bekövetkező események felett érzett aggodalmát próbálja feldolgozni
• olyan szokása van, amelytől szeretne megszabadulni - mint a körömrágás, hajhúzás, dohányzás vagy pénzszórás, vagy esetleg az orvosságokon, gyógyszereken vagy tablettákon való függés
• olyan problémákat akar megoldani, mint a harag kezelése vagy a közösségi nyomással való megbirkózás
• önbizalmát akarja építeni, vagy arra akar rájönni, miképpen tehet szert több barátra.

Mi a terápia?

A terápia nem csak a mentális egészséget szolgálja. Bizonyára hallottál már embereket más típusú orvosi terápiákról beszélgetni, mint például a fizikoterápiáról vagy a kemoterápiáról. De a „terápia” szót leggyakrabban a pszichoterápiára használják (néha „beszéd terápiának” mondják) - más szavakkal: lélektani segítség, amely segít leküzdeni a stresszt vagy a problémákat.

A pszichoterápia olyan folyamat, amely nagyban hasonlít a tanulásra. A terápia során az emberek magukról tanulnak. Olyan módszereket fedeznek fel, amelyek által leküzdhetik a nehézségeket, belső erőt vagy készségeket alakítanak ki, vagy változtatnak magukon, illetve a helyzetükön. Gyakran pusztán az is jó érzés, ha van valaki, akinek kiöntjük a lelkünket, máskor hasznos megtanulni olyan módszereket, amelyek segítenek leküzdeni a stresszt.

A terapeutáról

A pszichoterapeuta (röviden terapeuta ) olyan személy, aki szakszerű képzésben részesült annak érdekében, hogy segítsen másoknak leküzdeni a stresszt vagy más problémákat. Pszichiáterek, pszichológusok, szociális munkások, nevelőtanárok és iskolai pszichológusok - néhány, azon képesített szakemberek címei közül, akik terapeutaként dolgoznak.

Néhány terapeuta egy bizonyos korcsoportra vagy egy sajátos problémára specializálódik. Más terapeuták vegyes korcsoportokat és problémákat kezelnek. Néhányuk kórházakban, klinikákban vagy tanácsadó központokban dolgozik. Mások iskolákban vagy pszichoterápiás irodákban dolgoznak, amit gyakran „magán praxisnak” vagy „csoportfoglalkozásnak” hívnak.

Egyéni és csoportterápia

Legtöbbször a beteg és a terapeuta szemtől szemben találkozik, amit egyéni terápiaként ismerünk. Azonban néha, a terapeuta egy családdal (családi terápia) vagy olyan emberek egy csoportjával (csoport terápia vagy segítő csoport) dolgozik, akik mindannyian ugyanazokkal a problémákkal küzdenek meg.

A családterápia esélyt ad a családtagoknak arra, hogy együttesen beszéljenek olyan témákról, amelyek mindannyiukat érintik. A csoport terápia vagy segítő csoport segít az embereknek támaszt nyújtani és kapni, valamint tanulni egymásról és a terapeutájukról a közös gondokról való beszélgetés által.

Mi történik a terápia során?

Ha terapeutához fordulsz, akkor ő az érzéseidről, gondolataidról, kapcsolataidról és fontos értékeidről fog veled beszélgetni. Kezdetekben, a terápiás foglalkozás arra összpontosít, hogy mit szeretnél fejleszteni, valamint a célok kitűzésére.

Néhány cél, amelyet az emberek a terápia során kitűznek, a következők lehetnek:
• önbecsülés fejlesztése és önbizalom szerzése
• kitalálni, hogyan szerezzünk új barátokat
• kevésbé letörtnek és nyugtalannak érezni magunkat
• az iskolai osztályzatok javítását
• megtanulni a haragot és a frusztrációt kezelni
• egészséges döntéseket hozni (például kapcsolatokkal és étkezéssel kapcsolatban) és véget vetni a saját magunkat tönkretevő viselkedésnek

Az első találkozás alkalmával, a terapeuta valószínűleg arra fog kérni, beszélj egy kicsit magadról! A korodtól függően, a kezelőorvos valószínűleg találkozni fog a szüleiddel vagy gondozóiddal és arra fog kérni, hogy a bizalmasság vonatkozásában idézd fel újra a megosztott információkat!

Az első foglalkozás tovább tarthat, mint egy általános „terápiás óra” és gyakran „felvételi beszélgetésnek” mondják. Ez segíti a terapeutát, hogy jobban megértsen téged és esélyt ad arra, hogy meglásd, mennyire érzed magad kényelmesen a szakemberrel. Valószínűleg a téged esetlegesen érintő problémákról, aggodalmakról és tünetekről fog kérdezni vagy olyan gondokról, amelyek a szüleidet vagy a tanáraidat foglalkoztatják.

Egy vagy két foglalkozást követően, a terapeuta arról beszélhet veled, hogyan értelmezi mindazt, ami veled történik, hogyan segíthet a kezelés, és mit foglal magában a folyamat. Együttesen, te és a terapeuta fogjátok eldönteni a kezelés célját, és hogy milyen gyakran fogtok találkozni. Ez lehet egyszer egy héten, minden második héten vagy havonta egyszer.

Jobban átlátva a helyzetedet, a terapeuta új képességekre taníthat, vagy segíthet más módon tekinteni rá. Például, a terapeuták segíthetnek jobb kapcsolati vagy problémakezelési készségek kialakításában, beleértve az önbizalom építését, az érzelmek kifejezését vagy a harag kezelését.

A terapeutával kialakított ütemtervhez való ragaszkodás és a megbeszélt találkozókon való részvétel biztosítja, hogy elég idő áll rendelkezésetekre, hogy az aggodalmaidat felszámoljátok.

Ha a terapeuta olyan tervet vet fel, amelyhez nem hiszed, hogy képes vagy igazodni, legyél nyílt ezzel kapcsolatban, így kidolgozhattok egy alternatívát!

Mennyire személyes?

A terapeuták tiszteletben tartják betegeik magánéletét és bizalmasan kezelik az elhangzottakat. A terapeuta senki másnak nem adja tovább –beleértve a szülőket is- amit valaki a foglalkozások alkalmával megbeszél vele, hacsak az nem ad erre engedélyt. Az egyetlen kivétel, ha a terapeuta úgy hiszi, a betegek veszélyesek lehetnek önmagukra vagy másokra.

Amennyiben aggaszt a magánügy és a bizalmasság kérdése, mindenképpen beszélj erről a terapeutáddal az első foglalkozás alkalmával! Fontos, hogy kényelmesen érezd magad vele, így nyíltan tudsz beszélgetni a helyzetedről.

Mit nyerhet az ember a terápiával?

Amit az ember a terápia során kap, az attól is függ, miért is van ott. Például, néhányan egy speciális problémát akarnak megoldani, mások jobb választásokat akarnak hozni, megint mások egy veszteségből vagy egy nehéz élethelyzetből akarnak felépülni.

A terápia segíthet, hogy az emberek jobban érezzék magukat, erősebbek legyenek, és jó döntéseket hozzanak, egyúttal, többet tudjanak meg magukról. Azok, aki terapeutákkal dolgoznak, jobban megismerhetik az okokat, amelyek bizonyos viselkedésmódokhoz vezettek vagy többet tudhatnak meg a bennük rejlő belső erőről. Esetlegesen új foglalkozási készségeket tanulhatsz, több türelmet gyakorolhatsz, vagy megtanulod jobban megszeretni magad. Talán új módszereket találsz a nehéz helyzetekben felmerülő problémák és saját magad kezelésére.

Akik terapeutákkal dolgoznak, gyakran találják úgy, hogy sokat tanultak magukról és, hogy a terápia segíthet nekik érettebbé válni. Sokan úgy tapasztalják, hogy a terápia révén elsajátított eszközök erősebbé teszik őket és képesek jobban megbirkózni bármivel, amit felnőttként az élet feléjük sodor. Ha kíváncsi vagy a terápia folyamatára, beszélj egy nevelőtanárral vagy terapeutával, hogy kiderítsd, hasznát vennéd –e!

(Ő.B.)