Egy új tanulmány szerint a szülők és gyerekek közötti súrlódások közül az anya és lánya közötti a leggyakoribb. Vajon igaz-e az a feltételezés, miszerint a konfliktusok kiváltó oka az, hogy az anyák több figyelmet igényelnének lányuktól?

„Az anya-lány kapcsolat az egyik legszorosabb szociális kötődés az emberi kapcsolatok között” – mondja Kira Birditt, a Michigani Egyetem vezető pszichológusa. „A viszony leggyakrabban pozitív és támogató jellegű, ugyanakkor az irritáció érzése és a feszültség sem számítanak a ritkán tapasztalt jelenségek közé” – mondja a szakértő.

A szülők sötétebben látják a világot

A kapcsolat működésének és zavarainak megértése érdekében Birditt 474 szülőt és felnőtt korú gyermekét vizsgálta meg. Az esetek mindegyikében közös nevezőnek számított, hogy az utódok maximum 80 kilométeres távolságban éltek szüleiktől. A legtöbb esetben a szülők jóval negatívabbnak ítélték meg a kapcsolatot gyermekeiknél.

Túl sok aggódás?

A leggyakoribb vitaokok között a gyermekek életmódja és viselkedése szerepeltek. Birditt ezt azzal indokolja, hogy az apák és anyák jóval többet invesztáltak (nem anyagi értelemben, sokkal inkább gyermekkori törődéssel, neveléssel) a kapcsolatba, s ebből kiindulva jobban aggódnak utódaik jövőjének alakulásáért.

Apák előnyben?

Az eredmények elemzésekor különösen feltűnő volt, hogy a lányos szülők sokkal rosszabbnak ítélték meg a kapcsolatot, mint azokban az esetekben, amikor fiúkról volt szó. Birditt szerint a különbség abból adódik, hogy általában a nők a férfiaknál jóval szorosabb kapcsolatot tartanak szüleikkel. A gyermekek emellett – nemtől függetlenül – rosszabbnak értékelték anyjukhoz fűződő kapcsolatukat az apjukhoz kapcsolódóhoz képest.

Túl sok elvárás?

Birditt legnagyobb meglepetésére a gyermekek idősebbé válásával a problémák – ahelyett, hogy enyhültek volna – felerősödtek. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a szülők több figyelmet és törődést szerettek volna utódaiktól, míg a gyermekek saját kötelezettségeik miatt – amelyek munkahelyükből és saját családjukkal, gyermekeikkel való foglalkozásból adódtak – nem tudtak eleget tenni ennek.

Eltérés az életvitelben

A legtöbb konfliktust az szülte, ha a két generáció életvitele és életfelfogása gyökeresen eltért egymástól, vagy ha a szülők kérés nélkül beleártották magukat gyermekeik életébe. „Jó hír ugyanakkor” – hangsúlyozza a pszichológus –„hogy a legtöbb megvizsgált esetben mind a szülők, mind gyermekeik konstruktívan állnak a problémákhoz, s amennyire tudják, megpróbálják a másik fél kívánságait és vágyait figyelembe venni, s felfogását megérteni.”

Ám minél nagyobb és régóta jelen lévő feszültségek dolgoznak a kapcsolatban, a konstruktív, mindkét fél számára kedvező megoldás annál kevésbé tűnik valószínűnek. „A hallgatás és a konfliktusok szőnyeg alá seprése ugyanakkor nem jelent megoldást a problémákra; az ellentéteket sokkal inkább kiélezi” – írja Birditt a „Psychology and Aging” című tudományos szaklap oldalain.

(fokuszbanano)