Egy néptánc táborba mentünk Szennára. Én tévedésből mnetem oda, azt hittem, hogy kézműves tábor. Ott láttam meg először. Megvolt a sajátos rockeres stílus. napról-napra közelebb kerültem hozzá. Persze nagyon félénk voltam, és csak 13 éves. Ő 15. Aztán egyszer vele táncoltam. Olyan jó érzés volt, ahogy átfogta a derekam, fogni a kezét... Az utolsó este elmentem vele beszélgetni. Sok mindent elmondott magáról, és hát kezdtem azt érezni, hogy szeret. Amikor hazaértem, bejelöltem iwiwen, és folyamatosan írtunk egymásnak mindenféléről.

Aztán kiderült, hogy utálják abban suliban, ahová jár, hát engem sem szeretnek annyira... Egyszer csak azt találtam írni neki, hogy hiányzik... Ő is azt írta stb-stb. És ez így ment jó sokáig, egészen pontosan 2009 karácsonyáig. Azt hittem, mindent elmondott nekem, és én is elmondtam neki mindent, ami bántott. Aztán egyszer csak nem válaszolt. Később észrevettem, hogy kitötölte az összes levelet, amit írtam neki. Táncon már arra sem vette a fáradságot, hogy köszönjön. Nem tudtam mit csinálni. Sírni sem tudtam, nem jött könny a szememből, csak azt éreztem, hogy nemsokára darabokra esem szét.

Persze nem estem, de írtam egy levelet neki. Kézzel, és postán adtam fel, mert ha máshol írtam neki, olvasatlanul törölte.De azóta mindig fáj a lelkem és nem tudok nem rá gondolni.Múlt pénteken nem köszönt rám sem nézett, de én akkor már nem bírtam tovább. Egészen idáig magamba fojtottam minden érzelmemet, nem mosolyogtam, nem sírtam, csak voltam. Senki nem tudta, mi van velem. A szüleim sem. Aztán fokozatosan kezdtem észrevenni magamon a depresszió jeleit. Táncon összeestem, és elkezdtem zokogni, senki nem értette, mi van velem. Balázs gondolom tudta, de még akkor sem nézett rám. Azóta megint elkeztem a zombi üzemmódot.

Kérlek, ha valaki tud megoldást, akkor írjon nekem. Név és cím a szerkesztőségben.