Az osztályommal jól kijöttem - viszonylag. Voltak gondjaim, mint mindenki másnak, tanulás stb., ami szerintem egy átlagos tini életéhez hozzátartozik. 6. osztályban már egyéb gondok is jöttek. A fiúk ekkor iratkoztak be a focicsapatba, mindenki csak focizni akart, az én sulimban ez volt a „Menő" és az, aki ebben a sportban jó volt.

Én voltam az egyetlen, aki nem akart ebben részt venni. Sosem tartottam valami nagyra a focit, még most idősebb fejjel sem. Míg a többiek fociztak, kénytelen voltam a lányokkal barátkozni, mivel unatkozni meg nem akartam. Jó is volt ez, elvoltam a lányokkal, sőt egyre jobban. Jó volt más szemszögből is látni a világot. Ahogy telt az idő, én is sportolni kezdtem, nagyon érdekelt a harcművészet, és el is kezdtem tanulni.

Amennyi időm csak volt, próbáltam gyakorolni, hogy még sikeresebb legyek benne! Bár ezt senkinek sem árultam el, csak idővel. Még mindig a lányokkal kellett lógnom, amit már nem bántam. Furcsa módon egyvalakivel jobban szerettem lenni, mint a többivel, persze akkor még nem tudtam ennek okát. Minden szép volt, még fel nem figyeltek rá a többiek.

A fiúk, haverjaim, barátaim elfordultak tőlem. Aztán Jött a feketeleves. Mindenki azt vágta hozzám: „Buzi vagy”, nézzétek, itt a Buzi! Nem értettem, mit jelent ez a szó, aztán megkérdeztem a szüleimet, akik felvilágosítottak a fogalommal kapcsolatban.

Mikor megkérdeztem a haverjaim, miért nem állnak velem szóba? Miért mondják ezt rám, azt kaptam – „Még focizni se bírsz, és mindig a lányokkal játszol, biztos félsz, hogy megkívánod egyikünket”. Annyira haragudtam, hogy nekimentem. A suliban jó nagy visszhangja volt ennek az esetnek, már a tanárjaim is úgy néztek rám, hogy biztos Ő MÁS!.

Igen, MÁS voltam. Nem vettem fel azt, amit az alap sulirend diktált. Engem más érdekelt, ezért kizártak maguktól. Nem voltam olyan korán érő típus sem, mint többiek. Én voltam a legvékonyabb, a legkisebb. És igen, néha elég béna voltam. De ez ma már nem így van!!! Jó látni a meglepődött és irigykedő arcokat, mikor rámnéznek és, hogy miket értem már el.

Sokat gondolkodom, ha az életemben, nem veszem fel a társadalom alapkövetelményeit, vajon hasonló módon járok? Ha nem bégetek én is mint egy ostoba bárány, akkor mi lesz? Ma már tudom, hogy nem azt csinálom, amit én akarok.

Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, nem számít milyen vagy, mit szeretsz, vagy mit csinálsz. Csak az számít, hogy boldog legyél! És hogy a többiek mit szólnak? Az igazi barátaid ezt megértik, és veled örülnek majd!

„Soha Ne az légy, Ki a sorba Beáll!"