Talán még ma is élne, ha egy kicsit bátrabb vagyok...
A mamámat hazahozta anyukám hozzánk a kórházból. Itt volt a nagy család, mindenki. Beszélgettünk, jókat nevettünk, vacsoráztunk, közben tervezgettük, hogy másnap nővérem, aki fodrász megcsinálja mamának a haját, majd elment mindenki.
Nagymamám azt mondta: - Figyeljétek meg, nem élek tovább 1 hétnél. Mi meg mondtuk, hogy dehogyisnem. Én bementem a szobámba kézilabda meccsét nézni. Majd vége lett. Jövök ki a szobámból, mama elmegy a WC-re, jön ki és mondja, hogy fázik. Feljebb vettük a fűtést, leültettük, hogy pihenjen, én meg bementem a szobámba. 5 perccel később jövök ki, és látom, hogy nagyon rosszul van. Ahogy vette a levegőt, szinte lehetett hallani a szobám ajtajából. Odamentem hozzá, és láttam, hogy elszürkült az arca.
Kiabáltam anyának, aki a konyhában volt, hogy hívja a mentőket, mama nem szól hozzám, nagyon rosszul van. Miközben anya hívta őket, én próbáltam ébreszgetni, de egyre rosszabbul nézett ki, kezdte elharapni a nyelvét. Anya letette a telefont, és mondtam neki, hogy hozzon egy konyharuhát, vagy valamit, hogy a 2 fogsora közé tegyük, mert másképp elharapja a nyelvét… Nagy nehezen sikerült beletenni. Mikor nem harapta tovább a nyelvét, ketten megfogtuk, és lefektettük a földre. Én rohangáltam ki-be, hogy hol vannak már azok a mentősök. Az az 5-10 perc örökkévalóságnak tűnt. Hamarosan megjöttek, és megkezdték az újraélesztést. Majdnem másfél órán át küzdöttek az életéért, de mama sajnos feladta.
Csak 67 éves volt, és 2009 Dec 27-én töltötte volna a 68. születésnapját… Elmentek a mentősök, mamát elvitték. Az a legrosszabb az egészben, hogy mama tekintete végig rám szegeződött, én fogtam utoljára a kezét. Unokaöcsém, aki most 3 éves, kérdezgette, hogy hol van dédi. Most mit kellett volna mondanom, egy 3 éves kisfiúnak? Azt mondtam, hogy alszik, szép álomba merült. Én meg bőgtem mint állat. 1-2 héttel később megkérdezte újból, hogy hol van dédi? Mit mondtam neki?! Azt, hogy ott van fent a csillagokban. Meglát egy csillagot, és felkiállt: Kriszti, nézd, ott van dédi! Most lesz 1 éve, hogy elment, de még mindig várjuk, hogy felhívjon minket telefonon.
Én meg mindig azon töröm az agyam, hogy úristen, talán még most is élhetne, ha én elkezdtem volna hamarabb az újraélesztést, ugyanis tudtam, hogy, hogyan kell végrehajtani. Csak egyszerűen nagyon féltem, és megijedtem. Volt pár olyan gondolatom, hogy talán utána kéne menjek. De belegondoltam, hogy itt vannak a többiek, család, barátok. Ráadásul most jön a következő unokaöcsém, aki 1 hónap múlva világra jön.
És én még csak egyre várom, és várom, hogy mikor hív fel. Bár tudom, hogy ez nem fog megtörténni, de én mégis minden nap reménykedem benne. Sajnos nem tudtam vele abban az időben túl sokat foglalkozni, ég amikor jól volt, akkor sem, mert edzésekre kellett járnom, és mellette a suli is ott volt.
Ha lehet, tölts minél több időt a szeretteiddel, hisz nem tudhatod, mit hoz a holnap. És ha tudsz, nézz utána, hogyan tudsz életet menteni. Soha nem tudhatod, mikor veszed hasznát...