Anyukám 2 éve meghalt rákba. Végig kellett néznem ahogy szenved és nem tehettem ellene semmit. Majd mikor meghalt még el se tudtam tőle búcsúzni. Azóta gyötör a lelkiismeret. Volt azóta egy barátom akit nagyon szerettem félévet voltunk együtt majd kidobott. Vele boldog voltam és elfelejtettem a gondjaim. De mikor elvesztettem őt is úgy éreztem vége van az életemnek. Elkezdtem magam vagdosni. Amikor csak láttam ,hogy elmúlik újra meg vágtam magam nagyon mélyen vagdostam magam. Egész nyáron magam alatt voltam. Majd most mikor elkezdődött a suli megismerkedtem egy 20 éves fiúval. Tudom ,hogy kicsit idős de szerelemben nem számít. Mikor vele voltam elfelejtettem minden gondomat. És még most is boldog vagyok vele. Még is vagdosom magam. Nem tudom abbahagyni hiányzik anyukám és egyszerűen én is szenvedni akarok mint ő. Ha nem lehetek rákos akkor fájjon valami. Apukámnak van egy barátnője szimpatikus de még is úgy érzem nem mondhatok el neki semmit. Segítséget szeretnék kérni, hogy hagyhatnám abba! A bal kezem fel van vagdosva elég mélyen!

Kedves Levélíró!

Rettenetes lehetett átélned anyukád szenvedését. Szörnyű látni, hogy akit szeretünk, szenved, miközben nem tudunk neki segíteni és végül elveszítjük őt. Ugyanakkor, biztos vagyok benne, hogy megtettél minden tőled telhetőt, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy bár a búcsúzás hiánya nagyon fájdalmas lehet a számodra, anyukád tudta, hogy szereted őt és te is tudod, hogy ő szeretett téged. Azt írod, " Ha nem lehetek rákos akkor fájjon valami.". A vagdosás tehát megnyugtat és lehetőséget nyújt számodra, hogy te is szenvedj, mint anyukád, akinek a szenvedésével szemben tehetetlen voltál. Kicsit, mintha így megoszthatnád vele a fájdalmát, segíthetnél neki. Úgy tűnik, nagyon komoly feszültségek dolgoznak benned, melyekkel mintha nem tudnál igazán mit kezdeni. Azt gondolom, sokat segíthetne neked a gyászban és abban, hogy tovább tudjad élni az életedet ezzel a szörnyű veszteséggel együtt is, ha kicsit közelebbről is megvizsgálnád a mélyebb érzéseidet. Teljesen természetes egy ilyen helyzetben, hogy dühös vagy, egyedül érzed magad, félsz vagy nehezen engeded el azt, aki ennyire fontos a számodra. Ugyanakkor, mintha a mélyebb indulataidnak egy része vagdosás formájában jelenne meg, mintha az érzéseket így távolabb tartanád magadtól. Biztos vagyok benne, hogy sokan szeretnek és szívesen segítenének neked, ha tudnák, hogy mi zajlik benned! Azt javaslom, ha nem is apukádnak vagy a barátnőjének, de valakinek beszélj az érzéseidrről és gondolataidról. Amennyiben úgy érzed, még nem vagy rá kész, hogy megoszd bárkivel is, ami benned van, akkor legalább írd ki magadból napló formájában, vagy jelenítsd meg rajzban vagy zenében. Bátran fordulhatsz pszichológushoz is személyesen, hogy hatékonyabb segítséget kapjál ahhoz, hogy oldódjon a feszültséged, tovább tudd élni az életedet meggyászolva és elengedve anyukádat, megtartva őt az emlékeidben.

Pyreschitz Anna, pszichológus