Az első igaz szerelmem :)

Nos, a történetem az, hogy tavaly ilyenkor megismertem egy fiút, nagyon kedves és aranyos volt velem, első látásra beleszerettem! Június 12-én én elmondtam neki, mit érzek iránta... Zokogtam, miközben mondtam, hisz majdnem elveszítettem egy buta félreértés miatt... Azt mondta nekem, hogy ő is ugyanígy érez. Csak nem mert kezdeményezni, mert nem hitte, hogy lehetünk többek, mint barátok… Összejöttünk, nekem nagyon nehéz volt és neki is, mivel a szüleim nem engedik még mindig, hogy barátom legyen, és így távkapcsolatban élünk...

Tudom, most azt gondolhatjátok, hogy biztos megcsal , de nem .. a 8 hónap alatt egyszer szakítottunk is, mert nem tudtuk mi lenne a helyes. 3 hétig nem tudtunk egymásról semmit. Eljött hozzám a sulimhoz találkozni, és én akkor tudtam, mit akarok, mikor megláttam... Beszélgettünk ... Megölelt, és elkezdett sírni, azt mondta nekem, hogy nagyon sajnálja, hogy szakított, nem így tervezte... sohasem sírt előttem ...nem éreztem ezt soha, hogy valaki ilyen őszinte lenne velem. Megcsókolt és szerelmet vallott.

Nos, a történet lényege annyi, hogy ugyebár a szüleim azt sem engedik, hogy találkozzunk, és a barátom ezt nagyon jól tudja. Én mindent megteszek a kapcsolatunkért, hogy találkozhassunk, és ő a kevés talik mellett is kitart mellettem már 8 hónapja. Nagyon szeretem! És ahogyan érzem, ő is engem, ez egy életre szóló szerelem, azt hiszem!