Soha nem leszek túl rajta - Már nem szeret
Amikor múlt nyáron megláttam őt a buszon, a szívem a szó szoros értelmében megállt. Ő és pár deszkás barátja mellém ült le. Máté pontosan mellém ült, és a nagy kék szemeivel nézett engem. Soha nem szóltunk egy szót se egymáshoz, de éreztem, hogy ez egyfajta új módja a kommunikációnak.
5 nappal később, olyan este 10 körül egy darab papírra leírtam: „Szeretlek Máté”. Nem telt el 5 másodperc és a telefon csöngött. Apu kezembe adta a telefont „Valami fiú”. Az első gondolatom az volt, hogy Ki? - engem soha nem hívott még fel fiú.
Ő volt. Ez volt a legszebb beszélgetésünk, mindenféle kínos szünet nélkül. Amikor leraktam a telefont, zavarban voltam. Nem hittem el, hogy ő hívott fel, annyira boldog voltam. Ő volt az első srác az életemben, aki ténylegesen érdeklődött irántam. Mai napig nem tudom, honnan szerezhette meg a telefonszámom. Aztán körülbelül egy hétig minden este beszéltünk telefonon.
Végülis egyszer úgy döntöttünk, hogy találkozunk, és elmegyünk moziba. Ez volt az egyik legszebb nap eddig az életemben. Aztán megint körülbelül egy hétig beszélgettünk telefonon, anélkül, hogy bármilyen közös programot csináltunk volna. Szépen lassan totálisan belezúgtam. El szeretett volna mondani nekem mindent magáról. Megosztotta velem a gyerekkori élményeit, hogy hogyan nézte meg a 10 dolog, amit utálok benned c. filmet nyolcszor a moziban, és hogy minden szerda délután a Dawson és a haverokat nézi.
Amikor átmentem hozzájuk, adott nekem egy Snoopyhoz hasonló kis állatot, amelyet még gyerekkorában kapott majd azt mondta: „Ha bármire szükséged van, csak kérdezd Snoopyt!”. Úgy tűnt, hogy ez a fiú a világ legédesebb pasija.
Aztán találkoztunk még párszor a deszka pályán. Amikor mentem felé, és meglátott, gyorsan hátat fordítva barátainak elkezdett integetni, és a szája a füléig ért.
Majd egyik nap nem hívott. Megpróbáltam megkérdezni, hogy miért nem hív, de ő folyton csak azt mondta, hogy ő elfoglalt, és nagyon sajnálja. Már egy hete nem hívott, de én még reménykedtem, hogy hívni fog.
Egy hónap múlva sajnos szembesülnöm kellett a kemény valósággal. Máté nem szeret többé. A szívem teljesen összetört. Bár mindössze három hetet voltam vele és a nagy kék szemeivel, úgy éreztem, mintha egész életemben ismertem volna.
Szép lassan depressziós lettem. Majd pedig, hogy megmutassam Máténak, nélküle is tudok élni, sok tré fiúval kezdtem el randizgatni. A jegyeim leromlottak, és mindig ott akartam lógni, ahol esetleg belefuthatok Mátéba. Sokszor bele is botlottam, de soha nem beszéltünk egymással. 11 hónapig minden este sírtam és csakis szomorú szerelmes számokat szerettem volna hallgatni. Tényleg úgy gondoltam, hogy soha nem leszek túl rajta.
Azóta 1 év telt el, és az én összetört szívem csak most kezd gyógyulni. Megtanultam, hogy nem élhetünk a múltban, és hogy sokszor csak az idő képes összerakni a darabokra tört szívünket. Vannak nehéz napok, de minden nap szépen lassan könnyebb lesz. Mostanra pedig túlléptem rajta.