A szakközépiskolát, amire a választásom esett, nem ismertem. Annyiban biztos voltam, hogy lesznek ismerőseim, gondoltam akkor ez már nem lehet rossz.

Az elsősök mind csak „felmérik a terepet” mind társaság, mind fiú szempontból. A barátnőim mindig a fiúkat figyelték, engem valahogy nem tudott ez a „szórakozás” lekötni. Aztán egyszer észre vettem, hogy egy fiú (aki már végzős volt) figyel. A büféhez is mindig akkor jött mikor én, mikor menten német órákra, akkor ő mindig kiállt a terme elé, és várt……Rám.

Egyik informatika órám végén megnéztem a leveleimet, és láttam hogy kaptam egyet egy Sándor nevű fiútól. De nem volt ismerős a neve. Kérdeztem barátnőm, mivel ő kollégista volt, hogy talán ő tudja, de egyikőnk se tudta. Elolvastam a levelet, és csak mosolyogtam és mosolyogtam…….. A levélben az állt, hogy Ő az a srác aki engem figyel, és már rég oda akart hozzám jönni, de nem mert, így inkább majd találkozzunk iskola után, megírta hogy várja a válaszom.

Ahogy hazaértem egyből válaszoltam neki. Aznap este ismét volt egy levelem…..TŐLE.

Elkérte az Msn címem, azzal az indokkal, hogy ő kicsit félénk, és előbb így ismerjük meg egymást. Belementem a játékba. Napokig csak Msn-en beszéltünk, iskolában pedig csak egy köszönés volt, meg mosoly.

Utána leszólított, hogy aznap délután nincs-e kedvem vele találkozni, én nagyon boldog voltam, és igent mondtam. Azt a napot sosem fogom elfelejteni, 6 óra hosszat beszélgettünk (személyesen), sétáltunk, kávéztunk, fagyiztunk.

Mikor este hazaértem, írt egy SMS-t és megírta hogy nagyon szeret. Másnap reggel bementem az iskolába, lepakoltam a táskám, és mentem megkeresni, de nem találtam sehol. Kérdeztem az osztálytársait, hogy merre van, ők meg mondták, hogy nemrég telefonált, azzal az információval, hogy megbetegedett. Elszomorodtam. De mivel volt közös ismerősünk, ezért megkértem az ismerőst, hogy kísérjen már el hozzá, mert meg szeretném lepni. A Milka csoki a kedvence, így vettem neki egyet. Mikor a kapujába értünk, kijött az anyukája (egy nagyon kedves, aranyos hölgy állt előttem, és mosolygott ). Bemutatkoztam, és csak annyit mondott Kati néni, hogy: „Ennél nagyobb örömet nem is tudtál volna szerezni a fiamnak.”

Ahogy beléptem Sanyi szobájába, ő ott feküdt az ágyán betakarva, és aludt. Én mellé ültem és megpusziltam az arcát, erre ő felébredt és kikerekedtek a szemei, elsápadt, majd ahogy (pár másodperc múlva) magához tért, magához ölelt és megcsókolt. Ez volt az első csókunk. Utána míg meg nem gyógyult, minden délután nála voltam, ő pedig segített a tanulásban, még betegen is. Nagyon szerettük egymást. Együtt voltunk 6 és fél hónapig. Csodálatos 6 és fél hónap volt. Semmi nem történt köztünk, "csak" csók.

A barátnőim mindig bosszantottak, bántottak, hogy engem nem is szeret Sanyi, és hogy biztos van neki valaki más. Nekem ezek olyan rosszul estek, hogy már-már éjszakánként nem is aludtam, mert csak ezek a barátnőim által gyártott elméletek jártak a fejemben. Mikor ezt Sanyinak elmondtam, megharagudott rám, hogy miért hiszek el ilyen hülyeségeket. Ezek után szakítottunk. 2 hétig nem beszéltünk, mikor találkoztunk akkor még csak rám se nézett. De egyszer megállítottam, és mondtam, hogy délután találkozzunk. Találkoztunk is. Megbeszéltük a dolgokat, de mondta, hogy kér egy kis időt, gondolkodnia kell. Mondtam neki, hogy persze, annyi időt kap, amennyit akar. De aztán mégis csak úgy hozta az élet, hogy nem kezdtük újból.

Hogy megmaradtunk-e barátoknak? Nem hiszem. Hogy miért nem? Ez az egész történet több mint 3 éve volt. Nemrégiben találkozót kértem a sráctól, azzal a feltétellel, hogy ha van kedve. Eljött a megbeszélt időpontra. 3 óra hosszát beszélgettünk, nagyon jól éreztük magunkat, nagyokat nevettünk, visszagondoltunk a régi időkre, szóval egyszerűen jól éreztük magunkat.

Utána Ő kért tőlem egy találkozót (ez az enyém után 3 nappal volt). Mikor találkoztunk, mondta hogy az elmúlt 3 napban teljesen megvolt zavarodva miattam, mármint hogy még érzi a szíve legmélyén, hogy szeret, de nem tudja, hogy mit csináljon,mert most együtt a régi (előttem aki volt) barátnőjével. Mondtam neki, hogy gondolja át a dolgokat, és majd ha úgy érzi, szóljon, és találkozunk, megbeszéljük a dolgokat. Azóta nem hívott, pedig ennek már 2 hónapja.

Na és a végére, hogy ezzel a történettel csak azt szerettem volna nektek elmondani, hogy az IGAZI NAGY SZERELMET, SOSEM LEHET ELFELEJTENI, MERT NEM MEGY.

Köszönöm, hogy elolvastad.