Apukám csalta anyukámat mindig... én ezt tudtam. Természetesen ezt tudattam anyukámmal. És mit kaptam? Verést...veréseket apukámtol, de olyanokat, hogy korházba kellett mennem. Mindenki elnézte..anyukám is.

Elszöktem otthonról. Nagy viták voltak, nem laktam otthon. Pár évre rá kezdtek rendeződni a dolgok, vagyis azt hittem. Pár hónapja, hajnalban keltem fel, mivel iskolába mentem. Én és az apukám voltunk otthon. Kómásan arra keltem, hogy engem szolítgat, és különféle megjegyzéseket tesz rólam...és olyan 18+ os dolgokat csinál. Rám maszturbált. Elsőre nem hittem a füleimnek, egy világ dőlt össze bennem akkor. Csak magamra húztam a takarót és sírtam, de úgy, hogy ne hallja.

Aznap reggel elmondtam a barátomnak, aki ideges lett, el akarta mondani anyukámnak, de én mondtam, hogy nem! Miért? Anyukám akkor volt terhes, tőle sajnos. Nagyon jól megvoltak akkor apukámmal. De nem ez a baj, hanem hogy anyukám nem hitt volna nekem, inkabb őt választotta volna, mint régen.

Mindegy. Ez ment 2 hónapig. Tűrtem, de egyre jobban befordultam, pszihológushoz jártam titokban. Öngyilkos akartam lenni, az iskolaban verekedtem, üvegeket törtem be idegemben, rossz jegyeim voltak...nem láttam kiutat.

Minden egyes alkalommal egyre meszebb ment el, és olyan részleteseggel mesélte el, hogy mit tenne velem, hogy a mai napig nem merek visszaemlékezni! :( Szerelmemnek hívott, babynek az, aki 16 éven át nevelt, tök mindegy hogyan, de az apám volt. :(

2015. március 30-án hajnalban megint megtörtent, egy vasárnapi napon. Meg akart indulni felém... azt hitte alszom, a telefonjával világított az arcomra, és végezte közben a kis dolgat. Én persze bömböltem volna, de visszatartottam. Egyetlen egy könnycsepp kijött, és én rettegtem, hogy meglátja, mivel vilagított rám. Majd megszólalt: TUDOM, HOGY HALLASZ! Ott végem volt elöntött egy olyan félelem, amit soha sem éreztem. Féltem, hogy megerőszakol. Azt mondta, most odajön hozzám, felállt az ágyról, hallottam, ahogy a lába alatt recseg a padló. Reszkettem. Szerencsere visszament, nem merte. Olyanokat mondott, hogy ha kell, fizet nekem stb. Ideges lettem egyre idegesebb. Erőt vettem magamon, felültem, elkezdtem kiabálni, hogy hogy meri, a lánya vagyok. Sírtam, ő meg volt ijedve. Mondta, hogy ne, mert anyuék felkelnek. Folytattam, de sajnos nem voltam elég hangos. Könyörgott nekem, nem hagytam magam. Mondtam neki, hogy most mindent visszakap tőlem.

Anyukám megtudta. Nem hitt nekem. Aztán bevallotta apu, erre anyu kidobta. Elköltöztünk. Zaklatott minket, nem hagyott. Voltunk a rendőrségen is, de végül visszamondtam a feljelentést. Nem akarok ezzel foglalkozni, részletesen el kéne mesélnem mindent. Mióta megtörtént, voltak kemeny hullámvölgyeim, agreszív voltam, és picit vagyok is. Csak a rosszat láttam, be voltam fordulva. Sírtam.

Kezdem jobban érezni magam. Már tudok róla beszélni. És ha olvassátok, csak annyit, hogy soha se adjátok fel!!! A legrosszabb időkben is kell lennie valami jónak. Engem megtanított tűrni és hinni, hogy jobb lesz minden :)

Kezdek helyrejönni, és már lassan tudok szeretni is :) Sosem szabad meghátrálni, legyen akármi. Ha akkor megölöm magam, az nagyon nagy butaság lett volna, itt hagytam volna azokat, akiket szeretek: a barátomat, anyukámat, az öcsémet és a 7 hónapos kishugomat. :) Szóval, ennyi az én történetem. Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett.:)