Az egész történetem onnan veszi kezdetét, amikor egyetemre mentem. Sok embert ismertem meg, többek között Őt is. Igen, ez egy fiúprobléma.

Igazából addig a napig nem is nagyon beszéltem vele, nem tartottam magam olyan lánynak akivel ő egyáltalán szóba állhat. Egyik alkalommal viszont mégis úgy alakult, hogy én voltam az a lány, aki feltűnt neki, aki le se tudta aztán vakarni magáról, holott nekem barátom volt.

Minden az egyetem falain belül maradt és marad is. Nekem jól esett a törődése, de nem gondoltam rá "úgy" egészen addig, amíg meg nem csókolt... A baj ott kezdődött, hogy nem éreztem bűntudatot amiatt, hogy ezzel igazából megcsaltam azt a fiút akit éveken át szerettem. De megtörtént és ha még csak itt fejeződött volna be, jól is jártam volna.

Viszont a csók után a szobájában kötöttem ki minden este, két hónapon keresztül. Nagyon ki voltam borulva, megaláztam magam előtte, csak hogy vele lehessek. Azóta se értem, hogy mi ütött belém, hogy ilyeneket tettem. Nem vagyok büszke magamra. A csókból több is lett, de az elején világosan megmondta, hogy sose lesz szerelmes belém. Ez nekem így jó is lett volna, de idővel az éjszakai együtt alvás, a csókok...szóval én mindenre vágytam. Főleg az ölelésére. Függővé váltam.

Kezdtem ragaszkodni hozzá...és kezdtem érezni azt, amit máig nem akarok bevallani magamnak. Tudtam, hogy nem lesz jó vége, de mégis. Talán megérezte, nem tudom, de kezdett eltávolodni tőlem. A közönye elviselhetetlenné vált, annyira fájt. Végül megmondta nekem, hogy csak kihasznált és nincs szüksége rám. Részeg volt és ideges. Akkor ismertem meg igazán.

Megtudtam, hogy komoly problémái vannak a szüleivel, sosem fogadták el őt olyannak, amilyen. Az én jelenlétem segített rajta, jó volt valakit magához ölelni éjjel, csak erre kellettem. Tudom, ő nem az a fiú, aki nekem való, de máig nem tudok lemondani róla. Látom a folyóson, összefutunk néhányszor, az a két ember, aki annyi időt töltött egymással mára már csak egymás szemében keresik azt az embert akit megismertek a másikban.