Időcsavar

Az inge alól elővette a nagy rézkulcsot, amely egy bőrszíjon függött a mellkasán öt éve. A nagymamája hagyta rá, mielőtt megégették volna. Máglyahalál. Akkoriban ez természetes volt, a király így érte el, hogy a nép fizessen. Boszorkányság vádjával elítélte és megölette a tartozó családok nőtagjait. Azt azonban csak Jeriah tudta, hogy a nagymamája tényleg boszorkány volt. A varázserő nemzedékről nemzedékre szállt: Jeriah családjában minden nő tudott valamelyest varázsolni, de Cecilia - Jeriah szeretett nagymamája - tudása felülmúlta valamennyiükét. Csodával határos módon azonban az ősi törvénynek – miszerint csak a nők varázsolhattak – ellentmondva Jerivel már kiskorában is furcsa dolgok történtek…

†

Sydney. A vakító napfény ellenére Pete a klimalizált irodában ült, és kávézott. Az asztalán lévő digitális óra 13:04-et mutat. Majd egy óra múlva megbeszélése lesz egy nagyon fontos ügyféllel. A Chuck sétányon akarnak szállodát építtetni.
-Viola kedves, hozna nekem egy fánkot a pékségből?
Csend.
-Viola?

Pete kiment a szobájából. Viola asztala üres, az asztalon egy cetli: „Ebédelni mentem, ha nem érnék vissza négy órára, akkor vacsorázni is.” Pete önkéntelenül is elmosolyodott, pedig bosszús volt, hogy a titkárnője megint ellógott a tudta nélkül. Már sokszor gondolt rá, hogy leváltja, de Viola nélkül üres lenne az élete. A nő megjegyzései még a legfárasztóbb tárgyalás után is fel tudják vidítani.

Jobb ötlet híján Pete tehát elindult fánkot venni. A főbejárathoz érve azonban egy cigányasszonyba botlott. Nagy ijedtségére az idős hölgy megragadta a kezét, és halkan motyogott. „- Legalább nem a semmiért kell neki pénzt adnom…” – gondolta Pete. Nem szerette a kéregetőket. Ellenben mindig adott nekik pár dollárt. Szeretett segíteni az embereken. Már az is jobb kedvre derítette, amikor látta, hogy a hajléktalanok az ő dollárjaival milyen boldogan szaladnak a legközelebbi élelmiszerüzlet felé. Mindenesetre örült, hogy legalább kap valami ellenszolgáltatást, bár nem hitt a jóslatokban…

…Ebben a pillanatban az asszony recsegős-éles hangon megszólalt:
- Fiam, ha túlságosan leragadsz a mánál, nem fogod ismerni a tegnapot. És aki nem ismeri a tegnapot, az félve tekint a holnapra.

Ezzel elszaladt. Petenek a megdöbbenéstől még arra sem volt ideje, hogy utánamenjen a dollárokkal. A férfi még sosem látott idős asszonyt ilyen gyorsan szaladni. Vagy megijedt valamitől, vagy…
„- …vagy túlságosan megrendítette valami.”- gondolta.
Egész nap, még a megbeszélés alatt is az járt a fejébe, amit a jósnő mondott neki „…ha túlságosan leragadsz a mánál, nem fogod ismerni a tegnapot. És aki nem ismeri a tegnapot, az félve tekint a holnapra…”. De vajon mire gondolt?

Pete árva gyerek volt, nevelőotthonban nőtt fel. Sokan kigúnyolták, mert mindig valami furcsa erő lengte körül. Ő nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, természetesnek vette, hogy néha tudott olvasni az emberek gondolataiban, vagy rávette őket valamire. Persze félt is olykor-olykor, hiszen olyan titkokat is megtudott, amit nem akart.
A jósnő gondolatait azonban nem érezte…

†

Jeri odasétált a kastály bejáratához -a kulcs az ódon ajtót nyitotta - és belépett a tágas előtérbe. A falakon festmények voltak az őseiről, a mennyezeten poros gyertyák világítottak. Teljesen nyugodt hangulat uralkodott odabent, Jeriah mégis megborzongott. Elvégre is lopni készült. A kastély eredetileg a nagymamájáé volt, de Jeri még sosem járt itt. A herceg költözött be, amikor Ceciliát megölték. Jeri elhatározta, hogy visszaveszi ami őt illeti.

Nem a kastély kellett neki, hiszen volt háza. Nem is a vagyon, lovagként elég sokat keresett. A nagymamája titkos varázskönyveit szerette volna ismét a családja birtokába tudni. Jeriah elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában és elindult a széles, ívelt márványlépcső felé. Az öreg padló recsegett a talpa alatt annak ellenére, hogy nagyon óvatosan lépkedett. Félt, hogy felébreszti a herceget. Gyomra összeszorult, ahogy belépett a nagymamája könyvtárszobájába. Érintetlenül találta. Abban a percben döbbent rá, hogy csak ő léphetett be oda, mert azzal, hogy a nagymamája kulcsával nyitotta ki a főbejáratot, automatikusan megnyílt számára ez a szoba is…

†

- Na, hogy sikerült a tárgyalás?
Pete mintha egy álomból ébredt volna fel, úgy válaszolt:
-Oh, remekül! Jövőhéten kezdik az alapanyagok beszerzését.
A férfi gépies mozdulattal elvette a titkárnő kezéből a kávét.
-Mi történt, uram? Valami baj van?
-Nem, nem Viola, nincs semmi baj… illetve…
-Igen?
-Látott egy cigányasszonyt a környéken, amikor visszajött?
Viola kíváncsian felhúzta a szemöldökét.
-Milyen cigányasszonyt?
-Nem számít.
A rövid párbeszéd után a férfi beült az irodába, az ablakkal szembe fordította a székét és kibámult az ablakon. Ahogy nézte az utcán rohanó embereket, megpillantotta az asszonyt. Kitűnt a tömegből a színes ruhájában.
-Uram?
Pete csak egy pillanatra veszítette szem elől a nőt, de mire visszapillantott az ablakra, már nem látta sehol. Egyszerűen lehetetlen volt így eltűnni. A környéken nem volt kisutca. Talán bement valahová…

Az irodaházzal szemben, az utca másik oldalán volt egy buddhista üzlet. Olykor-olykor a férfi is betért ide, hiszen imádta az ázsiai csecsebecséket. Valami azt súgta neki, hogy az asszonyt itt fogja megtalálni…

†

A helységben fények villództak. Ahogy Jeriah belépett, felkavarta a port, és az ezüstösen csillogott az ablakon beszűrűdő holdfényben. A szoba egy átlagos könyvtárnak tűnt, ám a látszat csalt. A titkos könyvek is megtalálhatóak voltak a polcokon, ezek azonban gondosan el voltak rejtve. Avatatlan szem sosem fedezhette fel őket. Jeri magabiztos léptekkel elindulta sorok között, a könyvekkel teli polcok vészjóslóan magasodtak felette.

A vastag szőnyeg elnyelte léptei zaját. Balról homályos fényt látott: a nagymamája jegyzetei világítottak. Nesztelenül elindult abba az irányba, és sikeresen megszerezte az iratokat. A pillanat hevében le sem ellenőrizte, hogy mit visz el, a foszforeszkáló papírokat mind eldugta a köpenye alá. A földszinti szobából zaj szűrődött ki. Jeriah szíve kihagyott egy pillanatra, majd az adrenalinlöket segített neki: kirohant a helységből, becsapta maga után az ajtót, és elindult a lépcsőn a bejárat felé. Szaladt, ahogy a lába és a tüdeje bírta. Gondosan bezárta az ódon kaput, és győzelemittasan hazaindult. Teljesítette a feladatát, és még csak el sem kapták…

†

Pete belépett a boltba. A helység mélyén valahol szélcsengő hangja hallatszott. A levegő nehéz volt a mécsesek és a füstölők illatától. A férfi bódultan indult beljebb a Buddha-szobrokkal, különböző jelképekkel, díszített tárgyakkal, mécsesekkel roskadásig beterített polcok között. Az egyik vevő épp hogy csak felpillantott, és folytatta tovább a keresgélést. Egy japán lányka libbent egy Pete mellett nézelődő nő elé.
-Segíthetek valamit, hölgyem?
-Ó, nagyon kedves, az unokaöcsémnek most lesz a születésnapja és keresek egy…
A többi információ azonban nem jutott el Pete agyáig. Megpillantotta ugyanis az asszonyt. A helység végében ült egy narancssárga szőnyegen, valamit pakolászott és motyogott maga elé. A férfi elindult felé. Még maga sem tudta, hogy pontosan mit is akar a cigánynőtől, hiszen már kapott jóslást. De nem értette, és Pete az az ember volt, aki mindent tudni akart.

-Elnézést, asszonyom, emlékszik rám? Egy órával ezelőtt jósolt nekem ott a túloldalon. – mutatott az irodaház bejáratára.
-Természetesen. Minden jóslatomra emlékszem.
A férfi meghökkenését az asszony egy mosollyal nyugtázta, és tovább bíbelődött a pénzérmékkel.
-Fel tudna világosítani, hogy mit is jelentett valójában amit mondott? Egész délután ezen gondolkoztam, de nem jutottam semmire!
-Nem tehetem.
-De hát miért nem? - Pete arca teljes elkeseredettséget tükrözött, ahogy lenézett az asszonyra – Nekem tudnom kell, hogy mit jelentett az a mondat! Hogy érti azt, hogy ha túlságosan leragadok a mánál?
-A választ sosem ott keressük, ahol a leginkább gondolnánk, hogy megtaláljuk. És minél elszántabban keresünk valamit, annál később fogjuk megtalálni. Éljen a pillanatnak, de ismerje a tegnapot.
Pete nem volt elégedett a válasszal, de látta, hogy a nőből nem tud többet kiszedni, így kisétált az üzletből. Aznap délutánra nem tervezett mást. Beült a kocsijába és elindult. Hazafelé azonban elment a könyvtár előtt. Eszébe jutott, hogy egy adatnak utána kell néznie a múltkori befektetéssel kapcsolatban. Mivel otthon nem volt internet, visszafordult és leparkolt a könyvtár előtt. Ezen a délutánon nagyon kevesen voltak bent, így volt szabad gép. Elsétált a sorok között az épület hátsó része felé. A helységben meglehetősen sötét volt, borult volt az ég odakint, bent pedig elnyelték a fényt a könyvek. Akarva-akaratlan megakadt a szeme egy bőrkötéses köteten, amely a legfelső polcon feküdt, és különös fényt árasztott. Megragadta a könyv borítója, pedig csak egy körülbelül 5x8 cm-es téglalapot látott belőle. Keresett egy könyvtárast, és megkérte, hogy vegye le neki a könyvet. Ahogy a kezébe vette, Pete rögtön tudta, hogy megtalálta a választ…

†

Jeriah besétált a lakásába és becsukta az ajtót. A napot viharfelhők takarták el. Hirtelen sötét lett. A férfi megborzongott. A házban az egyetlen fényforrás a jegyzetek voltak. Bement a dolgozószobájába és –bár arra nem sok szükség volt- meggyújtott egy gyertyát. Leült az asztalhoz, és elkezdte tanulmányozni a papírokat. Az első néhány lapon természetesen csak különböző varázslatok leírását találta. Ezekre nem sok szüksége volt, hiszen Cecilia lemásolt neki mindent, amit tudott, és ez a tudás ott feküdt Jeri asztalán egy nagy bőrkötéses könyvben. Ahogy a férfi tovább lapozott, megpillantott egy családfát. Rengeteg ága volt. A legfelsőn megpillantotta a saját nevét, és egy dőlt betűkkel írt szót: „Varázsol”. Jeriah nagyon jól ismerte ezt az írást, tudta hogy a nagymamája írta oda.

A fát és a jegyzeteket Cecilia üknagymamája hagyta a családra, hogy tovább bővítsék. Jeri jót mosolygott, hiszen több nemzedék óta ő az egyetlen férfi családból, aki tud varázsolni. És ez öröklődni fog. A fia még csak kétéves, de már félnek tőle a szomszéd gyerekek, hiszen a tyúkokat megtanította beszélni. Jeriah megdöbbenve vette észre, hogy a szeme láttára íródott a fia neve az ő neve feletti ágacskára. A családfa tehát önmagától fejlődött. Megcsókolta a papírt, és ezzel a mozdulattal betette a varázskönyv borítója alá. Elbűvölte a könyvet, hogy kívülálló ne ismerhesse meg a családja titkát. Most már tényleg vége. A jegyzetek soha többé nem kerülnek illetéktelen kezekbe…

†

Pete megbűvölve nézte a könyvet.
- A kötet a második világháború után került hozzánk. Egy idős hölgy hozta be, azt mondta, hogy szakácskönyv. Évekig használtam, tényleg finomakat ettün -tájékoztatta a könyvtáros, és elsietett. Pete a kezébe vette a könyvet. A borító alól kiesett néhány papír. Az egyiken egy fát látott. Csak nagyon közelről tudta kibetűzni a neveket, régi jegyzet volt, összemosódott a tinta. És mégis. Nem a szeme káprázott, a varázslónemzetség családfájának egyik ágán ott állt a neve.

Sosem gondolta, hogy ez tényleg öröklődött tehetség. Abban a hitben élt majd 30 évet, hogy csak túlfejlett a hatodik érzéke a sok lelki megrázkódtatás miatt. De nem. Ha nem az ő neve lenne feljegyezve a családfán, akkor biztosan ő is szakácskönyvnek látná a kötetet. Ahogy tüzetesebben végignézte a fát, észrevette, hogy egy bizonyos Jeriah előtt csak nők varázsoltak. Jeriah és ő közte 50 ág volt 50 névvel. 50 nemzedékkel ezelőtt íródott meg a sorsa, és a további varázslóké is.

Pete eleget tett a jóslatnak. Megtalálta a múltját, és most már nem fél a varázserejétől, hiszen tanult varázslóvá válhat a könyv segítségével.
Nem fél a jövőtől.
A jóslat beteljesedett.

(Basamao)