Széthullott a családom, depressziós lettem
Két testvérem van, egy bátyám, egy húgom. A szüleim szinte évente költöztek külön, mert apa hűtlen volt. Mivel mi hárman még kicsik voltunk, anya mindig megbocsátott, és újra egy család lettünk. 2008. nyaráig. Nyár elején ugyanis kiderült, hogy apa újból átvert minket. Ott kezdődött minden. A napjaimat azzal töltöttem, hogy az utcán járkáltam, a parkban üldögéltem, vagy csak a szobámban poshadtam. Nem szólaltam meg szinte egész nyáron, nem ettem, amitől még soványabb lettem, mint alapból vagyok.
Szörnyű volt látni, ahogy anya is tönkreteszi magát a rengeteg sírással. Erre kezdetben én képtelen voltam. Mikor viszont öt percig ott ragadtam a tükör előtt, magamat bámulva, apát látva, minden percem azzal telt, hogy szótlanul, könnyezve jártam a lakást. Mikor ezt megelégelte édesanyám, elvitt orvoshoz. A nagylábujjamtól a fejem búbjáig kivizsgáltak, és megtalálták a problémát: súlyos depresszió. Pszichológushoz kerültem. Eredménytelenül.
Megváltoztam
Múltak az évek, gimnáziumba kerültem, új barátaim lettek. De ők már az új énemet ismerték meg. Aki alig szólal meg, ha pedig önfeledten nevet, két perc múlva arcát takarva könnyezik. Ezt viszont nem mindenki érti meg. Egyik legjobb barátnőm nagyon sokszor kiabál velem, hogy nincs bennem élet. Hogy szedjem össze magam. Hogy ne sírásba fulladjon a nevetésem. Nem normális, tudom. És teszek is ellene. Már tudok nevetni anélkül, hogy sírjak. Viccelődöm. De ez még nem elég. Mert mint kiderült, sajnáltatom magam, ha szótlanul figyelek valakire. Hát ez ellen is tettem. Mi lett az eredmény? Bunkó lettem. És most? Igazán nem tudok már mit tenni, hogy megelégedjenek velem.
Anya összejött egy pasival, akinek van egy 5 éves kislánya. Még így évek után is görcsbe rándul a gyomrom, mikor meglátom anyát más férfi mellett. Menekülnék apához. Ott viszont egy másik nőt ölelget, akinek velem egyidős lánya van. Anya sokat veszekszik velem, mert szerinte utálatos vagyok a barátjával. Meghúztam magam. Az lett, hogy levegőnek nézem a barátját. Elhatároztam, beszélgetni fogok vele és jóban leszünk! Nem ment. Akárhányszor megpróbáltam, egy hang se jött ki a torkomon, és apa jutott eszembe. Azt hittem, egy apa-lánya kapcsolat nem tűnik csak úgy el. Tévedtem. Nincs témám a saját apámmal. Szörnyű érzés.
Inni és dohányozni kezdtem
Cigaretta került a kezembe. Először megnyugtatott. De mikor már csak még idegesebb, ingerültebb lettem tőle, abbahagytam. Egy dugidobozzal még mindig hordok a kabátzsebemben, vész esetére. Az alkohol még rosszabb. Bevallom, azt hittem, felszabadult leszek tőle. Újabb tévedés. Az üveg mögött ülve egyre csak a gondokon gondolkoztam, azon, mennyire nem tudok megfelelni senkinek. Másnaposan, mikor a plafont bámultam, igyekeztem nem engedni a visszakívánkozó italoknak, a folyamatos gondolkozásra még az orbitális fejfájás is rátett egy lapáttal. Szörnyen éreztem magam, ami a tanulmányaimon is meglátszott, ami újabb vitákat szült otthon.
Most mi van velem? Délelőtt az iskolapadot koptatom, és azt hallgatom, másnak mekkora gondja vannak, mert nem olyan gyönyörűen egyenes a haja, hanem hullámos. Szegény. Délután itthon hallgatom, anya hova lép le névnapomon, szülinapomon. Érezze jól magát... Kéthetente apánál azt hallgatom, hol voltak hosszú hétvégét tartani az új barátnőjével. Igazán jó lehetett..