Suli, munka blog
#Suli, munka

1. Bemutatkozás

2022.02.14.
Samrai Yui
Sziasztok, így az első részben szeretnék bemutatkozni egy kicsit, hiszen 200 karakterben nem nagyon lehet minden dolgot leírni.

Szóval kezdeném ott hogy jelenleg egy 13 éves lány vagyok, 7. osztályos, a hierarchia legalján. Sokáig a tipikus "földreszálltangyal" voltam, ám ez változott. A változás oka pedig az volt hogy leváltották az osztályfőnökünket
(7. osztály elején ) és a nap, mint napi verbális bántalmazások. Nyilvánvalóan a mostani oszt. fő nagyon gyengekezű különben nem mernénk ilyen dolgokat csinálni.

Eddig nem túl jól harcoltam a folyamatos bántalmazás ellen, így sokáig nem is fejeződött ez be. Most tart úgy kb. egy éve.

És akkoriban nem is akartam hogy még én kapjak azért mert megvédem magam, sőt ötletem sem volt hogy mégis hogyan álljak neki.

Itt ezekről a dolgokról szeretnék nektek mesélni, a mostani és múltbeli gondolataimat, érzéseimet és a napi történéseket.

Jó szórakozást, remélem hogy ezzel tudok valakinek segíteni, hogy tanuljanak a hibáimból.