Hírek
A szoláriumról
Főleg ezeken a borús téli napokon, amiken már igazán várjuk az első tavaszi napsugarakat, fontos lehet, hogy felviduljunk. Ezt elérhetjük úgy, hogy elmegyünk szoláriumba. Azonban, mint oly sok mindenre, erre is fontos szabályok vonatkoznak.
Étkezési problémák
Az étkezési problémák kétfélék. Valaki vagy túl sokat, vagy túl keveset eszik. Előbbi kóros formája a bulimia, utóbbié az anorexia.
Menstruáció alapismeretek
Nagyon összetett folyamat során válunk nővé és ezek a folyamatok leginkább a kamaszkorban bontakoznak ki. Ekkor kezdenek fejlődni (kisebb-nagyobb mértékben) az úgynevezett "másodlagos nemi jellegek", vagyis a mellek. Az alkat is kezd nőiesedni, a csípő szélesedik, a fenék terebélyesedik. Megkezdődik a menstruálás.
Bioétellel a kilók ellen?
A bioélelmiszerek kétségtelenül az egészséges táplálkozás elemei. Ám, hogy valóban sokkal hasznosabbak-e, mint a hagyományos körülmények között előállított élelmiszerek, vitatott.
A vegetarianizmus árt a csontoknak
Sokan úgy vélik, hogy a húsmentes, alacsony kalóriájú étrenddel megóvható szervezetünk egészsége. Pedig az egyoldalú táplálkozás számos veszélyt rejt magában.
Diétázási tippek
A jó fogyókúra egyik alapfeltétele a mozgás. Testedzés nélkül ne is álmodj arról, hogy komoly hatást érj el! Válassz egy olyan sportot, amit szívesen csinálsz és próbáld meg heti rendszerességgel űzni.