már megint...

2011.11.03.
Jó napot.
Teljes elkeseredettséggel írok valakihez, és megkérem szépen ne nevessen ki.
17 éves srác vagyok, nemsokára 18. Van egy barátnőm, és egyszer már próbáltuk a szexet, de miattam nem jött össze, mert nagyon izgultam, és annyira feszült voltam hogy a célegyenesben végül lelankadt a "kedv". Azóta már többször hívtam, hogy aludjon itt, de nem akart, különböző okokat kitalálva. Egyszer már szakításhoz is vezetett a dolog, mert tudtam jól, hogy emiatt nem akar velem aludni, pedig nem feltétlenül kell nekünk szexelni mikor egymásnál alszunk, hiszen én szeretem és nem azért vagyok vele. Egyébként mikor történt az eset akkor ő jól kezelte a dolgot, én kicsit magamba fordultam, hiszen csalódást okoztam neki, és magamnak is. Ő vigasztalt, hogy lesz még alkalom. Akkor is írtam ide, és azt a választ kaptam, hogy ne feszengjek ezen, és ne tervezgessük, legyen inkább spontán. Tegnap este így is volt, amíg spontán mentek a dolgok semmi probléma nem volt, egyszer csak leállított még mielőtt elkezdhettem volna valamit. Én azt hittem azért mert nem akarja, mert nekem azt mondta hogy még korainak találja. (16 éves) Elfogadtam a választ, aztán ahogy beszélgettünk, feljött a dolog, és mondta hogy inkább azért nem szeretné, mert fél, hogy megint úgy járnék mint előzőleg. Csak ezt ne mondta volna, mert innentől kezdve csak azon járt az eszem, hogy azt hiszi, hogy én soha nem tudnám "boldoggá tenni". És ennek hangot is adtam. Akkor kijelentette, hogy amúgy szeretné, csak félt, és ha én úgy gondolom, hogy nem lesz semmi baj, akkor csináljuk, és elkezdtük. És tényleg semmi baj nem volt, az előjáték alatt sem, aztán mikor veszélyesebb helyekre nyúltam akkor eszembe jutott, hogy ő attól fél, hogy megint csődöt mondanék, és persze megint annyi lett az egésznek. Azt mondtam, hogy wc-re kell mennem, és mikor visszamentem szóltam, hogy ennek már annyi, mert nagyon kellett pisilnem, és már annyi a hangulatnak, és akkor be durcázott.
Meddig fog még ez menni?? Sosem leszek képes a szexre?? Nagyon el vagyok keseredve... Help me please!!

Szakértőnk válasza a már megint... kérdésre

Kedves Levélíró!

Ne viccelj, nem azért vagyok itt, hogy bárkit is kinevessek. Még akkor sem, ha tényleg butaságot kérdez valaki, de esetedben ráadásul nem is ilyesmiről van szó.

Azt gondolom hogy nagyon jó úton haladtatok, sajnos a barátnőd volt az, aki most kicsit visszavetette ezt a haladást. Továbbra is azt tanácsolom, hogy ne görcsöljetek rá a szeretkezés-témára és legyen a spontaneitás a fő elv. Emellett viszont nagyon fontos lenne az is, hogy beszélgessetek a pároddal az ő érzéseiről, hozzáállásáról. Döntse el ő, hogy akarja-e egyáltalán az együttlétet. Biztosítsd róla hogy nem baj ha még vártok, de akkor te is ennek megfelelően fogsz viselkedni. Ha pedig készen áll rá, akkor el kell hinnie, hogy te szintén így vagy ezzel. Ha ő bizonytalankodik a te kvalitásaidat illetően, akkor naná, hogy te is fogsz! Ez pedig nem vezet jóra, hiszen itt most egy a lényeg: hogy elhidd, hogy igenis képes vagy boldoggá tenni a barátnődet, szexuális téren is.

Legyetek türelmesek, minden jót:

Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor