Here megnagyobbodás

2012.06.09.
Tisztelt KamaszPanasz!
Már egészen kiskorom óta a jobb herém kb. kétszer akkora, mint a bal. Eddig senki sem foglalkozott vele, valamiért engem sem zavart. Így 20 évesen, kicsit felnőttebb fejjel már amikor ezen elgondolkoztam akkor már elkezdett zavarni a dolog és utánaolvastam a neten. Aztán elmendtem orvoshoz aki azt mondta, hogy semmi baj sincsen, ha gondolom műtéttel meg lehet oldani, de ha nem zavar akkor nem kell vele foglalkozni.
Az egyik kérdésem, hogy lehet, hogy tényleg ártalmatlan dologról van szó? Mert csak megtapogatta az orvos. Nem volt ultrahangos vizsgálat.
A másik problémám pedig, hogy elképzelhető, hogy mivel kiskorom óta fennáll ez a probléma ezért okozott valami fejlődési rendellenességet? Arra gondolok, hogy például így nem termelődött elég tesztoszteron a szervezetemben. Bár elég szőrös vagyok. Viszont van egy kis mellnagyobbodásom még 20 évesen is. Arra gondoltam, hogy elmegyek vérvételre hormonszint ellenőrzésre.
Előre is köszönöm a szíves segítségét.
Üdvözlettel:
Kiss Dániel

Szakértőnk válasza a Here megnagyobbodás kérdésre

Kedves Dániel!
Én a helyedben nem nyugtalankodnék, hiszen a szakorvos mindent rendben talált. Hogy mitől lehet a nagyobbodás, azt azért nem ártana tudni (a leleten biztosan szerepel!). Nem hinném, hogy bármi rendellenesség állna fenn, a mellek megnagyobbodásában szerepe lehet a testalkatnak is (ha van rajtad felesleg). Érdemes átgondolni: van-e erekciós problémád? Megfelelő-e az ondó mennyisége? Rendben zajlott-e a testi fejlődés? Ha aggódsz bármelyik tényező miatt, akkor fordulj a szakorvoshoz.
Üdv:
Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor