Meleg kapcsolat

2012.08.06.
Tisztelt szakértő!
Meleg fiú vagyok, a barátommal az elmúlt napokban többször lefeküdtünk, de az első alkalom is most történt a napokban. Amikor a barátom volt az aktív fél, akkor minden rendben volt, nekem nem fájt, sőt, kifejezetten kellemes élmény volt.
Viszont amikor én voltam az aktív fél, akkor egy elég kínos probléma történt: a barátom szex közben nem is érezte, de kijött egy kis széklet. Már előtte kellemetlen szagok jöttek, pedig az együttlét előtt alaposan mindketten tisztálkodtunk. Természetesen ez az esemény eléggé elrontotta az egészet, azonnal megszakítottuk az együttlétet, és tisztálkodtunk. Tudom, hogy nem tehet róla, nem is hibáztatom.
Másnap ismét közösültünk, a helyzet hasonló volt, de már az elején nagyon kellemetlen szagokat éreztem, így emlékezve az előző napi "balesetre" nem vártam meg, hogy ismét nagyobb baj legyen, így azonnal felfüggesztettük. A barátom ezután mindig a belei körül hasfájásra panaszkodott.
Minden együttlétnél nagy hangsúlyt fordítottunk előtte is, utána is a megfelelő tisztálkodásra, az alapos sikosításra, és a gyengédségre. Talán pont emiatt sem volt fájdalmam. Én fordítva ugyanúgy figyeltem.
1., Mi miatt lehetett kétszer is ilyen jellegű probléma? Ez valami rendellenes működés, lehet vele orvoshoz fordulni, vagy hogyan lehet "orvosolni"? Elképzelhető, hogy ez örök probléma, így mindig nekem kell a passzív félnek maradnom?
2., Szex utáni hasfájása összefüggésbe van-e a kellemetlen problémával, vagy csak pl. levegő került be menet közben, és ez okozta a hasfájást?
3., Nem védekeztünk óvszerrel, mert tartós kapcsolatban vagyunk. Viszont az első alkalom után egy nappal a barátom belázasodott (előtte már torok- és hasfájásra panaszkodott. A hasfájás az anális szex előtt is enyhébben jelentkezett, csak utána erősebb volt a fájdalom). A lázcsillapító hamar levitte, másnap már csak picit volt magasabb a testhőmérséklete. Összefüggésbe lehet ez az együttléttel, vagy véletlen egybeesés?
Köszönöm!

Szakértőnk válasza a Meleg kapcsolat kérdésre

Kedves Levélíró!

A hasi panaszok hátterében egy vírusfertőzés is állhatott, ezt támasztja alá az is, hogy magasabb volt a hője. Ez összefüggésben lehet a tapasztalt kellemetlenséggel is. Nem kell arra számítanotok hogy ez állandóan fellépő probléma lesz. Diéta és probiotikum szedése mindenképpen javasolt. A higiénés szabályok gondos betartása természetesen alapvető, és ha szükséges, beöntés is alkalmazható együttlét előtt.

Üdv:

Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor