korai magömlés

2013.09.04.
ezzel a problémával küzdök, és szeretném végre élvezetesebbé teni a szexet a páromnak is! Tudja, ha be rakom a hüvelybe 1 perc és elmentem és ez zavaró, a párom pedig nem nagyon jut el a csúcsra. hogyan tudnám ezt kontrollálni???

Szakértőnk válasza a korai magömlés kérdésre

Kedves Levélíró!

A jelenlegi helyzet kialakulása is hosszabb időt vett igénybe, így a változatás sem fog hipp-hopp menni. De tudsz javítani rajta, kellő türelemmel és kitartással. Lényegében meg kell tanulnod valamelyest kontrollálni a magömlést. Ez leginkább a partnered miatt fontos, hiszen legalább 5-10 perc együttlét szükséges ahhoz, hogy a barátnőd is örömét lelje az aktusban.

Mind önkielégítés, mind szeretkezés során figyelned kell a tested jelzéseire. Amikor azt érzed, hogy közel jérsz az orgazmushoz (de ez még korai lenne) szakítsd meg az ingerlést rövid időre. Ha úgy érzed hogy csökkent kicsit az izgalmi állapotod, akkor persze folytatható az együttlét. Kezdetben több ilyen szünetre is szükség lesz, de idővel egyre hosszabb lesz a szünetek között eltelt idő. Az elszorításos technika is segíthet a probléma leküzdésében, ennek helyes kivitelezése kis gyakorlatot igényel. Olvass utána.

Üdv:

Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor