Miért félek a szextől?

2013.03.05.
Kedves szakértő!
17 leszek májusban. Van egy barátom immáron több mint 3 hónapja és nagyon jól megvagyunk. Ő 23 éves. Tudom nagy a korkülönbség és sok minden fennállhat, de mégis úgy érzem ő más mint az előző barátom. (Sokkal másabb.) Tényleg a tenyerén hordoz, megtesz nekem bármit, rendes, a szülei imádnak az én szüleim is imádják, jó képű stb. Tényleg minden meg van benne.
Már többször jutottunk el arra a szintre, hogy majdnem lefeküdnénk egymással. Egymás testét már kezdjük nagyon jól ismerni. Gyakori köztünk a petting. Én már többször elégítettem ki őt szájjal, kézzel és ő is engem. Persze óvatosak vagyunk. Na most már kétszer is fenn állt a helyzet, hogy megkérdezte, berakhatja-e? Természetesen védekeznénk gumival. De amint idáig eljutunk egyszerűen megijedek. Akarom... nagyon is akarom, de valahogy félek. Talán leginkább attól, hogy fájni fog. Annyi mindent olvastam már erről, anyukámmal is megbeszéltünk mindent. Az ujjazástól sem óckodom már, szinte nem is fáj. A barátom nagyon türelmes és óvatos. Azt mondta megvár, nem akarja hogy elsiessem, vagy megbánjam. De tudom hogy már ő neki is kellemesebb lenne. Mégis félek és nem tudom hogyan tegyem túl magam rajta.
Olvastam már erről pár cikket. Tudom van még időm, ráérek. Én ezzel tisztában vagyok és nem csak azért szeretném, hogy már én se legyek szűz. Egyszerűen kívánom de ha odakerülünk akkor megijedek. Hogyan győzzem le a félelmemet?
Köszönöm szépen a válaszát!

Szakértőnk válasza a Miért félek a szextől? kérdésre

Kedves Levélíró!

Szerintem hallgatnod kéne a megérzésedre, a tested jelzéseire. Egyértelmű a dolog, egyelőre nem vagy teljesen kész az együttlétre. Szerencsés helyzet, hogy a barátod ilyen megértő. Próbáljatok még egy kicsit türelmesek lenni, érezni fogod, ha igazán készen leszel.

Üdv:

Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor