Lélek, család

#Lélek #család

283 db cikk a témában

#mostoha
2017.07.06.

Élet mostohaszülőkkel

Amikor két ember összeházasodik, azt remélik, örökké együtt maradnak. De néha az idő múltával érzéseik megváltoznak, még akkor is, ha közös gyerekük van. A pár ráébredhet arra, hogy boldogabbak lehetnek külön, mint együtt, ezért a válást választják. Ám ez sohasem könnyű döntés.

#lélek
2017.07.03.

Mit tehetsz, ha az ősök túl szigorúak?

A szülők szabályok közé próbálják szorítani a gyerekeiket, ha veszélyeztetve érzik őket, ha nem biztosak a felelősségteljes gondolkodásukban, ha valamilyen eredményt próbálnak kicsikarni, vagy egyszerűen csak nem akarják kiengedni a kezükből az irányítást.

#anya
2017.06.15.

Legyél olyan, mint anyukád!

Amikor kicsi gyerek voltál, akkor mindenben osztoztál anyukáddal, megvolt a közös hang köztetek. Mostanság azonban egyre több dolgot szeretnél megtartani magadnak? Olyan kérdéseid vannak, amelyekre úgy véled, hogy nem tudja a választ, és már nem érzed úgy, hogy annyira hasonlítanál rá, mint ezelőtt? Pedig közelebb álltok egymáshoz, mint hinnéd, és nincs olyan dolog, amiről ne tudnátok kettesben beszélni.

#testvér
2017.06.04.

6 tipp, hogy jobb testvérré válj

A gondolat, hogy jobb testvérek legyünk, nem fordul meg gyakran a fejünkben. Pedig ahogy felnövünk, lassan megbocsátjuk, hogy egyszer kilökött minket a hintából, és egyre erősebb a vágy, hogy milyen jó is lenne egy barát, akivel a családi történeteken is osztozunk, nem csak a ruhákon. Tippjeink segítségével nem csak jobb testvérré válhattok, hanem lelki társsá is.

#szülő
2017.06.01.

A szüleim nem tisztelnek, mit tegyek?

Mit tehet egy tini, ha a szüleitől nem kap tiszteletet? Még ha nem is „rossz gyerekről” van szó, sok fiatal éppen a szülei viselkedése miatt dacol velük. Hogyan állhatsz ki a saját jogaidért és szabadságodért?

Az önvagdosás és az önbántalmazás okai
#vagdosás
2017.05.31.

Az önvagdosás és az önbántalmazás okai

A barátom vagdossa magát, és egy időben én is hasonlóképp cselekedtem. Én már túljutottam rajta, mert rájöttem, hogy ez egyáltalán nem segít megoldani a problémákat. Azonban hiába próbáltam segítséget kérni a felnőttektől, a legtöbbjük még csak nem is hallott erről a jelenségről...

#nomofóbia
2017.05.27.

Rosszul vagy a mobilod nélkül? A nomofóbia tünetei

A nomofóbia egy viszonylag új keletű betegség. Elnevezése a „no mobil phobia” kifejezésből származik, és ebből már sejthető is, hogy milyen problémáról van szó. A nomofóbiások rettegnek, hogy elveszíthetik a mobiljukat, és esetleg készülék nélkül kell létezniük. Szorongást vált ki belőlük az is, ha az adott helyszínen nincs megfelelő térerő, illetve ha lemerül a telefonjuk akkumulátora.

#anyák napja
2017.05.03.

Tippek a tökéletes anyák napi meglepetéshez

Anyák napján a legnagyobb boldogságot minden bizonnyal azzal okozhatod, ha többet adsz anyukádnak magadból, és érezteted vele, milyen fontos szerepet tölt be az életedben! Az alábbiakban ötleteket olvashatsz a generációs különbségek legyőzéséhez.

#önértékelési probléma
2017.05.01.

Hogyan lehet nagyobb önbizalmad?

Önértékelési problémákkal szinte mindenki találkozik élete során. Vannak társaink, barátaink, ismerőseink, akikkel óhatatlanul összehasonlítjuk magunkat. Tőlünk függ, hogy mit kezdünk ezzel az összehasonlítással: leértékeljük, túlértékeljük magunkat vagy elfogadva a különbségeket bízunk saját képességeinkben.

#húsvét
2017.04.14.

Húsvéti nyuszit szeretnél?

Húsvétkor a locsolkodás mellett a tojásoké és a nyusziké a főszerep. Nem is csoda, hiszen a Húsvét egyik szimbóluma a nyuszi. A szülők a gyermekeik kérlelésére, könyörgésére még élő állat megvásárlására is képesek.

#diákmunka
2017.03.23.

Hogyan öltözz fel egy állásinterjúra?

Akár hiszed, akár nem, korántsem mindegy, hogy miben jelensz meg egy állásinterjún. Hidd el, a leendő munkaadóid nem a legújabb trendet fogják díjazni, hanem azt, ha a megjelenésed alkalomhoz illő. Milyen egy ilyen öltözet?

#szülő
2017.03.07.

A szülői nyomással szemben

A legtöbb szülő a legjobbat akarja a gyermekének. De amikor az ő gondolatuk nem egyezik a tiéddel arról, hogy mi is a legjobb neked, a frusztráció és a harag gondot okozhat. Ahhoz, hogy segítsenek a saját szemszögükből látni a dolgokat, nyomás alatt tarthatnak téged - anélkül, hogy tudnának róla.

#felelős
2017.02.16.

Mutasd meg a szüleidnek, hogy felelősségteljesen viselkedsz!

Tininek lenni nem könnyű. Ebben a korban a megfelelni vágyás (főleg a kortársaknak) a legnagyobb mozgató erő, amit ráadásul nap mint nap az orrunk alá dörgölnek a barátok, a magazinok, videoklipek és a tévé. Szex, drogok, alkohol, buli minden mennyiségben. Csoda hát, hogy a szülők szívinfarktust kapnak, amikor el akarunk menni egy házibuliba vagy egy szülinapra? Mit tehetsz, hogy bebizonyítsd, hogy tudsz felelősségteljesen viselkedni?

#demencia
2017.01.22.

Hogyan beszélj a demenciában szenvedő nagyszüleiddel?

A demencia memóriavesztéssel, zavartsággal és döntésképtelenséggel járó betegség, amelyet időskori elbutulásnak is neveznek. A demenciában szenvedő beteg nehezen találja a megfelelő szavakat, valamint hirtelen hangulatingadozások jellemzik a napjait. Mindezek miatt igen nehéz kommunikálni a demenciában szenvedő nagyszülőkkel.