Miért tikkelünk?
A tikkelés olyan időszakos állapot, amely a 18 éven aluliak 25%-át érinti. Néha az embernek csak egyféle tikkelés alakul ki, amely csak bizonyos ideig tart, majd magától elmúlik. Ennek ellenére később kialakulhat másféle is.
Fontos a testtartás
A suliban vagy az ülő munkát végzőknek nagy gondot okozhat a későbbiek során egy rosszul beállított monitor vagy szék. Pedig ezek a legtöbbet használt munkaeszközök, ezekkel találkozunk nap, mint nap. Előzd meg a bajt!
Toxikus sokk szindróma
A toxikus sokk szindróma (TSS) bárkivel megeshet, férfivel, nővel, időssel, fiatallal. Habár elég komoly is lehet, viszonylag ritka betegség.
Zúzódások kamaszkorban
Zúzódás akkor fordul elő, ha a test egy része megsérül, és a sérült kapillárisokból (kis erekből) vér szivárog ki. Ha a vér nem tud távozni, beszorul a bőr alá vörös vagy lilás foltot képezve, amely érzékeny, amikor megérinted.
Házi praktikák körömgomba ellen
A körömgomba sok gondot okozhat, főleg a nyári hónapokban, hiszen a látvány és az érzés sem túl kellemes. Létezik néhány otthoni fortély, amivel elősegítheted a gyógyulást. Azonban nem érdemes a végsőkig halogatni az orvosi vizsgálatot sem: ha nem javul a helyzet, időben fordulj szakemberhez!
Tudnivalók a tamponhasználatról
Már az ókori Egyiptom és Bizánc területén is használták a tampon ősét, ami összetekert papiruszt vagy gyapothengert jelentett. Lehet, hogy eleinte idegenkedsz a tampontól, ami teljesen normális, hiszen rengeteg tévhit kering róla. Igyekszünk választ adni a tamponnal kapcsolatosan felmerülő kérdésekre, eloszlatni a félelmeket, hogy aztán bátran merd használni!
20 dolog, amit nem tudtál a körmödről
Azt leszámítva, hogy időnként ellátogatunk a manikűröshöz, és néha letörik a körmünk, nem sokat gondolunk a körmeinkre. Pedig akár hiszed, akár nem, a körmeid sok mindent elárulnak rólad. Összeszedtünk 20 dolgot, amit valószínűleg nem tudtál a körmeidről.
Milyen tünetek előzik meg a menstruációt?
Kutatások igazolják, hogy a nők körülbelül a 85%-a tapasztal valamilyen premenstruációs tünetet néhány nappal a menzesze kezdete előtt.
Mi az a Klinefelter-szindróma?
A Klinefelter-szindróma egy genetikai rendellenesség, ami fiúknál tanulási nehézségeket és a szexuális fejlődés zavarát okozhatja. A tünetek erőssége széles skálán mozog.
A kiütés, kipirosodás és viszketés titka, avagy amikor megromlik a sminkanyag
Feldagadt száj, véreres, piros, viszkető, könnyedző szem, fura kiütések az arcodon? Ha nem vigyázol, akkor az ideig-óráig tartó tünetek akár elhúzódóak is lehetnek, ráadásul szövődménnyel is járhat. Ha csak a gyanúja felmerül, hogy megromlott a kedvenc szemceruza, szemfesték, szájfény, rúzs, alapozó, púder, szempillaspirál, azonnal a kukába vele! Ne sírj utána, sokkal többet nyersz azzal, hogy kidobod és vásárolsz egy vadonatújat.
Az önbarnítás írott és íratlan szabályai
Mi tagadás, szinte mindenkinek jobban áll a napbarnított bőrszín, jobban mutatnak rajtunk a ruhák, szebb a smink, kevésbé látszanak az apróbb bőrhibák. Ha nem akarjuk káros hatásoknak kitenni bőrünket, akkor válasszuk az önbarnítás technikáját, hogy természetesen jussunk egy kis barnasághoz.
Álló helyzetben - avagy amit tudni akarsz az erekcióról
Eddig a péniszed a lábaid között, nyugodtan lógott, ám mostanában gyakran kínos helyzetbe hoz azáltal, hogy minden különösebb ok nélkül megkeményedik és mereven eláll a testedtől? Isten hozott a felnőttkor küszöbén!
Leégésből hólyagok - Mit kellene tennem?
Körülbelül egy hete csúnyán leégett a hátam. Úgy tűnt, hogy meggyógyul, de ma hólyagokat észleltem rajta. A tetejük fehér és a belsejében lévő folyadék tiszta. Az egész hátam óriási, átlátszó hólyagból áll (vagy több száz apró hólyag). Próbáltam aloe gélt kenni rá. Mit kellene tennem?
Ártalmas kozmetikumok: milyen összetevőkre figyeljünk?
Egyre csak szélesedik a kozmetikai cégek által előállított termékek palettája, és egyre több pénzt költenek fejlesztésre, kutatásra. Sajnos még így sem vagyunk teljesen biztonságban, mivel a tartósításra, az illat- és színfokozásra használt anyagokra sokan lehetnek allergiásak.
Minden, amit a nyelvpiercingről tudni érdemes
A test különböző pontjainak piercingelése több évezredes hagyomány. Ősidőktől használták a nyelvben a fakírok, hogy így bizonyítsák transzállapotukat.