súlyos bokatörés után 18,5 évesen

2014.12.11.
Tisztelt Doktor Nő!
A korábbi kérdésemre (http://www.kamaszpanasz.hu/szakerto/betegsegek_es_fertozesek/18252) adott válaszát köszönöm. A 2011-ben bekövetkezett motorbalesetem óta vannak gondok. A korábbi kezelőorvosommal is többször "egyztettem" azaz több kontroll vizsgálatot végzett. A legutóbbit 3 nappal ezelőtt. Sajnos semmi nem látszott a kontroll vizsgálat eredményét. Tőle is megkérdeztem a sportra vonatkozó kérdéseimet továbbá a bokarögzítő használatának lehetőségére vonatkozó kérdéseimet. A sport abbahagyásáról mindenképpen lebeszélt, míg a bokarögzítővel kapcsolatban szkeptikusan nyiltkozott tehát lényegében annak használalát NEM támogatja, de jelenleg jobbat nem tud. De már most egyre nagyobb kényelmetlenséget jelent Nekem ez a dolog. Gyógytornát jelenleg NEM javasol. Attól tartok, hogy a dolog tovább romlik és bármikor jöhet egy újabb sérülés.
Jogos a félelmem azzal kapcsolatban, hogy fokozódhat annak esélye, hogy egy újabb sérülés bekövetkezik?

Szakértőnk válasza a súlyos bokatörés után 18,5 évesen kérdésre

Kedves Kérdező!

A korábban súlyosan sérült ízületek stabilitása általában gyengébb, mint az egészségeseké, de ebben számos egyéb ok, alkati tényezők, gyógyulás óta eltelt idő, a sérülés és a kezelés módja. Abban az értelemben nagyobb a sérülésveszély, hogy akár kisebb traumára is megsérülhet, mint mondjuk egy korábban ép boka.

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor