A bokám gondjai
2018.03.01.
Szép jó napot kívánok! Tisztelt Doktor Nő/Úr!
Én ugyan kinőttem a kamaszkorból, hisz 21 éves leszek nyár elején. De a gondok visszanyúlnak a kamaszkoromig, sőt némileg korábbra. (Bár ki hány éves kortól számítja a kamaszkort.)
Még néhány szó magamról. Kisgyermekkoromtól imádtam-imádok a konyhába ténykedni. Gyermekként sokat futottam (napi 5-6 km-t is akár), kerékpároztam (nyaranta sokszor azzal mentem át a nagyszüleimhez, ami oda-vissza kb. 30-35 km-et jelentett), úszni, gördeszkázni és görkorcsolyázni is nagyon szerettem. Iskolában pedig a tesi mellett a biosz volt az egyik kedvenc tantárgyam.
Aztán 7. osztályos voltam, amikor is egy szép kora tavaszi, pontosabban szerdai napon, mint abban a tanévben minden második szerdán, 1-2. óránk tesi volt. Az első óra elején elmondta a tanár úr a programot. 5 kör bemelegítő futás az iskola körül, fekvőtámasz-felmérés, távolugrás-felmérés és a végén játék. A játékot a következő három valamelyike közül kellett választani: kézilabda, labdarúgás vagy röplabda. Az osztály 18 lányból és 15 fiúból állt. Ebből 2 lány és 4 fiú hiányzott. 1 lány részleges-, 1 fiú pedig teljes felmentéssel rendelkezett. A lányok közül 6 kézi- és 3 röplabda mellett 2 foci, míg a fiúk közül 8 foci, 1-1 kézi-, ill. röplabda. Így győzött a foci.
A tesióra pedig 5 kör iskolakörüli futással indult. Én mindig annak a híve voltam, hogy a megadott feladatot a legjobb tudásom szerint maximálisan teljesítem, így beosztva erőmet futottam. A 3. körömben már viszont egyre inkább beértek azok, akik gyorsabbak voltak és azok, akik nem osztották jól be erejüket, így már arra is kellett figyelni, hogy mellettem elférjenek. Ráadásul a járda lényegében ”másfél személyes” volt. Egyik oldalról úttest, másik oldalról az iskola kerítése, így egy ember kényelmesen elfért, de kettő már nem. Az iskola ”hátsóbejáratának” két oldalán volt valamivel szélesebb a járda, így odáig sokszor feltartottam a hátulról jövő (egyébként előttem levő) társaimat. Ezen a napon ez lett részben a ”vesztem”, hisz az egyik osztálytársam igencsak ingerült állapotban ért utol, ezért próbáltam mielőbb félre húzódni előle, de én is haladni akartam. A kocsibeállónál a járdaszakasz folytatásánál sikeresen visszacsúszott a lábam, és kiment a bal bokám. Ugyan volt egy kb. 3 mp-es fájdalom, de nem foglalkoztam vele, mentem tovább. Lefutottam a köreimet, majd részt vettem a felmérésekben is. Még mindig nem éreztem fájdalmat. Aztán a következő óránk az emeleten, az azutáni a földszinten, majd megint az emelet, majd duplaóra a földszinten. Ezen a duplaórán főzött az osztály. Amikor készen lettünk, akkor harmadmagammal vittem a minket tanító tanároknak egy-egy adagot belőle. Aztán megkajáltam, majd hazamentem. Aznap úgy alakult, hogy kerékpárral voltam. Bár a bokám már egyre jobban fájt, de a kerékpáromat nem akartam otthagyni, így azt a kb. 30 km-t hazatekertem. Azt az utat, amit kb. 1-1,5 óra alatt tettem meg korábban, ezen a napon majdnem 2,5 óra volt. Így amire hazaértem, anyám már otthon volt. Szóltam neki, hogy nagyon fáj a bokám. Levettük a tornacipőt (nagyon szerettem abba járni tavasszal és ősszel), és már csúnyán meg volt dagadva. Irány az ügyelet. Ott megállapították, hogy részleges bokaszalag-szakadásom és csontleválásom van. 1 hét fekvőgipsz, majd mankózás és sok pihentetés. Nagyjából 6 hét alatt jöttem teljesen helyre.
A rákövetkező év nyarán a parkban gördeszkáztam, amikor igen szerencsétlenül kiszállt alólam a deszka, én pedig olyan szerencsétlenül értem talajt, hogy a talajfogáskor mindkét bokám kiment, de a bal még reccsent is egyet. Felállni sem tudtam, annyira fájt. Az egyik haverom jött oda. Ő segített levenni a cipőmet. Hát a bokám nem mondhatni, hogy teljesen természetes formába állt. Rögtön mentőt hívtunk, míg vártuk őket, addig felhívtam a nővéremet (mivel a szüleim dolgoztak, ő pedig éppen otthon volt) és elmondtam neki a dolgokat. Már amennyire a fájdalomtól egyáltalán beszélni tudtam. Közben a mentők is megérkeztek. Megvizsgáltak, adtak fájdalomcsillapítót, valamint a bal bokámat rögzítették, aztán beszállítottak a legközelebbi kórházba. Ott kiderült, hogy a jobb bokámban egy részleges bokaszalag-húzásom van, míg a bal bokám esetében a sípcsont alsó végéből egy majdnem 2 cm-s, míg a szárkapocscsontom alsó végéből egy közel 2,5 cm-s darab tört le. Emellett a külső- és belső szalagok is elszakadtak, továbbá az ínszalagok is megsérültek. Még aznap megműtöttek. A csontokat rögzítették, majd 4 héttel később pedig a szalagokat is megműtötték. Összességében 12 hét gipsz után kezdhettem el a gyógytornát, amely 3 hónapig tartott. Az addigi életem legrosszabb 7 hónapja volt.
Amire megszoktam volna, hogy teljesen egészséges a lábam, addigra jött a tél. 2012 januárjának közepén, alig néhány méterrel a kapunktól, a havas úton megint sikerült rosszul lépnem. A bal bokám megint roppant egyet. Nagyon megijedtem, hogy akár nagyobb is lehet a baj, ezért visszafordultam. Anyám még éppen nem indult el dolgozni. Lefektetett, jeget tett a bokámra, majd felhívta apámat, aki éjszakás volt, hogy amint hazaért, vigyen el az orvoshoz. Miután a vizsgálaton kiderült, hogy csak részleges bokaszalag-húzódásom van, de a gyors reagálásom miatt szerencsére nem lett komolyabb. 3 hét alatt teljesen rendbe jött. A következő szűk félévben mindig befáslizott bokával mászkáltam valamint olyankor, amikor testnevelés óránk is volt, akkor mindig rajtam volt egy bokarögzítő is.
Aztán jött az újabb dráma, amikor is 2013. év februárjában egy szép(nek induló) szombati napon, a havazás ellenére a közelben felállított görkori pályán poénkodtunk a haverjaimmal, aztán egy pörgésnél a bal lábam letapadt, ami hozzájárult ahhoz, hogy az egyik haveromnak ”sikerült” úgy pörögnie, hogy egyszersmind bele is rúgott a letapadó lábamba. A bokám reccsent egyet, és innentől fogva már felállni sem tudtam, pillanatok alatt duplájára is dagadt. Mondanom sem kell, hogy a haverjaim és én is megijedtünk. De azok is, akik egyébként körülöttünk voltak, de ismerni nem ismertek minket. Többen a segítségemre siettek. Kiderült, hogy jelen volt egy szabadságon levő orvos is, aki ”szakszerűen” (persze amennyire ilyenkor és ilyen helyen ez lehetséges) ellátott. A lábamat amennyire tudta rögzítette. Én már az érzések alapján tudtam, hogy nagyon komoly a baj. Aztán legnagyobb sajnálatomra be is igazolódott a gyanúm, hisz a vizsgálatok alapján kiderült, hogy megismétlődött a szűk 1,5 évvel ezelőtti sérülésem, csak súlyosabb formában. Külső- és belső bokatörés. A külső ráadásul darabos volt. E mellett minden szalag elszakadt. A felépülésem a műtétek és a gyógytornával együtt több, mint 6 hónapig tartott.
A következő sérülésemre 2015 késő tavaszán (vagy inkább kora nyarán), nagyjából 1 hónappal a tanév vége előtt következett, amikor az iskolába a bemelegítő futás közben rosszul léptem le a járdáról, a kocsibeállónál és kibicsaklott a bokám. Már szinte az első másodpercekben éreztem némi fájdalmat, de először megpróbáltam mégis futni, majd azt felváltotta a sántikálós séta. Amire körbeértem, már a bal lábamra rálépni is alig bírtam. A tanár úr megkérte két osztálytársamat, hogy kísérjenek el az iskolaorvoshoz. A doktor úr, már nem volt bent. Az asszisztensnő/védőnő azt javasolta, hogy amint lehet, menjünk el orvoshoz vele. Aztán a már említett két osztálytársamnak a segítségével, egyre nagyobb fájdalmak árán, hazamentem. Anyám meglátva a bokámat, ami eddigre kb. 3 szorosa volt a másiknak, ami szintén kicsit fájt (de csak azért, mert végül is azt erőltettem már órák óta), rögvest hozott jeget és felpolcoltuk a lábamat. Nagyjából 1 órával később apám is hazaért. Ő bevitt a kórházba. Részleges bokaszalag-szakadást állapítottak meg. 1 hét fekvő, majd 3 hét járógipsz, 2 hét gyógytorna. De a nyárnak itt még nem volt vége. Augusztus legelső hetében elmentünk egy nagyobb családi nyaralásra, amin ott voltak a nagybátyám és a felesége, valamint a három fiuk is. A legkisebb 5, a középső 2 évvel fiatalabb, míg a legnagyobb 1 évvel idősebb nálam. A nyaralás harmadnapján a három fiú addig nyüstölte a nagybátyámat és az apámat, hogy belementünk egy homokfociba. Azért nem a vízi-pályás fociba, mert azt sokkal sérülésveszélyesebbnek gondoltuk, mint a ”homokos”pályát. Állítólag kb. 1 órája játszottunk, amikor sikerült belelépnem egy ”gödröcskébe”. A bokám nemcsak hogy teljesen kifordult, hanem egy elég hangosat reccsent is. Innentől egyáltalán nem tudtam még ráállni sem. Innentől a fájdalomtól némi sötét folt. Már csak a kórházra emlékszem. Megállapították, hogy kül- és belbokatörést szenvedtem. E mellett mind, a kül-, mind pedig a belbokában elszakadtak a szalagok. Ha még ez nem lenne elég, akkor az ínszalagok is részlegesen elszakadtak. 1 hétre gipszsínt kaptam. Mivel ennek lejártáig mind az édesapám mind pedig a nagynéném szabadsága is letelt, így hazajöttünk. Így a korábbi kezelőorvosom végezte az első kontrollt, amely után (ahogy egyébként várható is volt) műtétre került sor. A külső bokámba egy karmos lemezt, míg a belbokába két csavart helyeztek be, hogy a csontokat rögzítsék. Az egyik csavart 6 héttel később vették ki, amikor a fekvőgipszemet járógipszre cserélték. Ez 6 hétig volt a lábamon. Aztán majdnem 5 hónap gyógytorna, majd a karmos lemezt és a másik csavart is kivették a bokámból. Utána még 1 hónap gyógytorna. A gyógyulttá nyilvánításom után kb. 1 évig semmi bajom nem volt. Bár nem tagadom, hogy időjárás változásokkor igencsak szokott fájni.
Így érkeztünk el tavaly októberig. Akkor egy rossz lépés után megint kiment a bokám. Nem mentem ugyan el vele orvoshoz, de majdnem 2 hetet pihentettem itthon. Aztán pedig folytattam az életemet, bár rendszeressé váltak a fájdalmaim. Aztán karácsonyi nagybevásárlás kellős közepén megint sikerült egy bevásárlóközpontba félrelépnem. Éreztem a fájdalmat, így nem haza, hanem az SZTK-ba vettem az irányt. Ott megvizsgáltak és részleges bokaszalag-szakadást állapítottak meg. 1 hét szigorú ágynyugalmat írt elő az orvos, amit azzal tetőzött, hogy egy gipszsínt helyezett fel a lábamra. Ezt követően 3 hét járógipsz következett. A gipszlevételt követően 6 alkalmas gyógytornát írt elő a doktornő. A bokámat ”egészségesnek” titulálta. Sajnos azonban kb. 3 hete semmiféle olyan dolog nélkül elkezdett fájni, aztán elkezdett dagadni is. Napok óta fáslizom és bokarögzítőt is felveszem. De ”csak” annyit értem el vele, hogy a fájdalmat nem érzem. A dagadás viszont még mindig megvan.
Mai napig imádok futni és kerékpározni. A futni (amikor csak az időjárás engedi) mindennap futok 2-5 kilométert. A kerékpározással sem hagytam fel. Nyaranta van, hogy összefogunk a régi és az új haverokkal, és 4-5 nap alatt bejárjuk a környező kb. egy tucat környékbeli kisebb-nagyobb települést, ami összességében meghaladja a 80 km-t is. Úszni tavasztól őszig hetente kétszer járok.
Egy kisboltba dolgozom, mint eladó, árufeltöltő (egyszóval mindenes). Ráadásul eladó a szakmám is.
Ön szerint természetes dolog, hogy egy boka egy egyszeri rosszul sikerült lépés után bekövetkezett sérülés után ilyen szinten sérülékennyé váljon?
Mit lehet ez ellen tenni? Kihez forduljak, hogy minden probléma -lehetőleg- örökre megszűnjön? Egyáltalán megszűnhetnek-e örökre a problémák?
Ön szerint a fent említett ’sportokból’ (futás, úszás, kerékpározás) érdemes lenne lejjebb? De vajon melyiket, ha egyszer mindegyiket imádom?
Érdemes lenne ön szerint elgondolkodni azon, hogy az eladó szakmát otthagyjam?
A megtisztelő segítségét és válaszait előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Ábel (21)
Én ugyan kinőttem a kamaszkorból, hisz 21 éves leszek nyár elején. De a gondok visszanyúlnak a kamaszkoromig, sőt némileg korábbra. (Bár ki hány éves kortól számítja a kamaszkort.)
Még néhány szó magamról. Kisgyermekkoromtól imádtam-imádok a konyhába ténykedni. Gyermekként sokat futottam (napi 5-6 km-t is akár), kerékpároztam (nyaranta sokszor azzal mentem át a nagyszüleimhez, ami oda-vissza kb. 30-35 km-et jelentett), úszni, gördeszkázni és görkorcsolyázni is nagyon szerettem. Iskolában pedig a tesi mellett a biosz volt az egyik kedvenc tantárgyam.
Aztán 7. osztályos voltam, amikor is egy szép kora tavaszi, pontosabban szerdai napon, mint abban a tanévben minden második szerdán, 1-2. óránk tesi volt. Az első óra elején elmondta a tanár úr a programot. 5 kör bemelegítő futás az iskola körül, fekvőtámasz-felmérés, távolugrás-felmérés és a végén játék. A játékot a következő három valamelyike közül kellett választani: kézilabda, labdarúgás vagy röplabda. Az osztály 18 lányból és 15 fiúból állt. Ebből 2 lány és 4 fiú hiányzott. 1 lány részleges-, 1 fiú pedig teljes felmentéssel rendelkezett. A lányok közül 6 kézi- és 3 röplabda mellett 2 foci, míg a fiúk közül 8 foci, 1-1 kézi-, ill. röplabda. Így győzött a foci.
A tesióra pedig 5 kör iskolakörüli futással indult. Én mindig annak a híve voltam, hogy a megadott feladatot a legjobb tudásom szerint maximálisan teljesítem, így beosztva erőmet futottam. A 3. körömben már viszont egyre inkább beértek azok, akik gyorsabbak voltak és azok, akik nem osztották jól be erejüket, így már arra is kellett figyelni, hogy mellettem elférjenek. Ráadásul a járda lényegében ”másfél személyes” volt. Egyik oldalról úttest, másik oldalról az iskola kerítése, így egy ember kényelmesen elfért, de kettő már nem. Az iskola ”hátsóbejáratának” két oldalán volt valamivel szélesebb a járda, így odáig sokszor feltartottam a hátulról jövő (egyébként előttem levő) társaimat. Ezen a napon ez lett részben a ”vesztem”, hisz az egyik osztálytársam igencsak ingerült állapotban ért utol, ezért próbáltam mielőbb félre húzódni előle, de én is haladni akartam. A kocsibeállónál a járdaszakasz folytatásánál sikeresen visszacsúszott a lábam, és kiment a bal bokám. Ugyan volt egy kb. 3 mp-es fájdalom, de nem foglalkoztam vele, mentem tovább. Lefutottam a köreimet, majd részt vettem a felmérésekben is. Még mindig nem éreztem fájdalmat. Aztán a következő óránk az emeleten, az azutáni a földszinten, majd megint az emelet, majd duplaóra a földszinten. Ezen a duplaórán főzött az osztály. Amikor készen lettünk, akkor harmadmagammal vittem a minket tanító tanároknak egy-egy adagot belőle. Aztán megkajáltam, majd hazamentem. Aznap úgy alakult, hogy kerékpárral voltam. Bár a bokám már egyre jobban fájt, de a kerékpáromat nem akartam otthagyni, így azt a kb. 30 km-t hazatekertem. Azt az utat, amit kb. 1-1,5 óra alatt tettem meg korábban, ezen a napon majdnem 2,5 óra volt. Így amire hazaértem, anyám már otthon volt. Szóltam neki, hogy nagyon fáj a bokám. Levettük a tornacipőt (nagyon szerettem abba járni tavasszal és ősszel), és már csúnyán meg volt dagadva. Irány az ügyelet. Ott megállapították, hogy részleges bokaszalag-szakadásom és csontleválásom van. 1 hét fekvőgipsz, majd mankózás és sok pihentetés. Nagyjából 6 hét alatt jöttem teljesen helyre.
A rákövetkező év nyarán a parkban gördeszkáztam, amikor igen szerencsétlenül kiszállt alólam a deszka, én pedig olyan szerencsétlenül értem talajt, hogy a talajfogáskor mindkét bokám kiment, de a bal még reccsent is egyet. Felállni sem tudtam, annyira fájt. Az egyik haverom jött oda. Ő segített levenni a cipőmet. Hát a bokám nem mondhatni, hogy teljesen természetes formába állt. Rögtön mentőt hívtunk, míg vártuk őket, addig felhívtam a nővéremet (mivel a szüleim dolgoztak, ő pedig éppen otthon volt) és elmondtam neki a dolgokat. Már amennyire a fájdalomtól egyáltalán beszélni tudtam. Közben a mentők is megérkeztek. Megvizsgáltak, adtak fájdalomcsillapítót, valamint a bal bokámat rögzítették, aztán beszállítottak a legközelebbi kórházba. Ott kiderült, hogy a jobb bokámban egy részleges bokaszalag-húzásom van, míg a bal bokám esetében a sípcsont alsó végéből egy majdnem 2 cm-s, míg a szárkapocscsontom alsó végéből egy közel 2,5 cm-s darab tört le. Emellett a külső- és belső szalagok is elszakadtak, továbbá az ínszalagok is megsérültek. Még aznap megműtöttek. A csontokat rögzítették, majd 4 héttel később pedig a szalagokat is megműtötték. Összességében 12 hét gipsz után kezdhettem el a gyógytornát, amely 3 hónapig tartott. Az addigi életem legrosszabb 7 hónapja volt.
Amire megszoktam volna, hogy teljesen egészséges a lábam, addigra jött a tél. 2012 januárjának közepén, alig néhány méterrel a kapunktól, a havas úton megint sikerült rosszul lépnem. A bal bokám megint roppant egyet. Nagyon megijedtem, hogy akár nagyobb is lehet a baj, ezért visszafordultam. Anyám még éppen nem indult el dolgozni. Lefektetett, jeget tett a bokámra, majd felhívta apámat, aki éjszakás volt, hogy amint hazaért, vigyen el az orvoshoz. Miután a vizsgálaton kiderült, hogy csak részleges bokaszalag-húzódásom van, de a gyors reagálásom miatt szerencsére nem lett komolyabb. 3 hét alatt teljesen rendbe jött. A következő szűk félévben mindig befáslizott bokával mászkáltam valamint olyankor, amikor testnevelés óránk is volt, akkor mindig rajtam volt egy bokarögzítő is.
Aztán jött az újabb dráma, amikor is 2013. év februárjában egy szép(nek induló) szombati napon, a havazás ellenére a közelben felállított görkori pályán poénkodtunk a haverjaimmal, aztán egy pörgésnél a bal lábam letapadt, ami hozzájárult ahhoz, hogy az egyik haveromnak ”sikerült” úgy pörögnie, hogy egyszersmind bele is rúgott a letapadó lábamba. A bokám reccsent egyet, és innentől fogva már felállni sem tudtam, pillanatok alatt duplájára is dagadt. Mondanom sem kell, hogy a haverjaim és én is megijedtünk. De azok is, akik egyébként körülöttünk voltak, de ismerni nem ismertek minket. Többen a segítségemre siettek. Kiderült, hogy jelen volt egy szabadságon levő orvos is, aki ”szakszerűen” (persze amennyire ilyenkor és ilyen helyen ez lehetséges) ellátott. A lábamat amennyire tudta rögzítette. Én már az érzések alapján tudtam, hogy nagyon komoly a baj. Aztán legnagyobb sajnálatomra be is igazolódott a gyanúm, hisz a vizsgálatok alapján kiderült, hogy megismétlődött a szűk 1,5 évvel ezelőtti sérülésem, csak súlyosabb formában. Külső- és belső bokatörés. A külső ráadásul darabos volt. E mellett minden szalag elszakadt. A felépülésem a műtétek és a gyógytornával együtt több, mint 6 hónapig tartott.
A következő sérülésemre 2015 késő tavaszán (vagy inkább kora nyarán), nagyjából 1 hónappal a tanév vége előtt következett, amikor az iskolába a bemelegítő futás közben rosszul léptem le a járdáról, a kocsibeállónál és kibicsaklott a bokám. Már szinte az első másodpercekben éreztem némi fájdalmat, de először megpróbáltam mégis futni, majd azt felváltotta a sántikálós séta. Amire körbeértem, már a bal lábamra rálépni is alig bírtam. A tanár úr megkérte két osztálytársamat, hogy kísérjenek el az iskolaorvoshoz. A doktor úr, már nem volt bent. Az asszisztensnő/védőnő azt javasolta, hogy amint lehet, menjünk el orvoshoz vele. Aztán a már említett két osztálytársamnak a segítségével, egyre nagyobb fájdalmak árán, hazamentem. Anyám meglátva a bokámat, ami eddigre kb. 3 szorosa volt a másiknak, ami szintén kicsit fájt (de csak azért, mert végül is azt erőltettem már órák óta), rögvest hozott jeget és felpolcoltuk a lábamat. Nagyjából 1 órával később apám is hazaért. Ő bevitt a kórházba. Részleges bokaszalag-szakadást állapítottak meg. 1 hét fekvő, majd 3 hét járógipsz, 2 hét gyógytorna. De a nyárnak itt még nem volt vége. Augusztus legelső hetében elmentünk egy nagyobb családi nyaralásra, amin ott voltak a nagybátyám és a felesége, valamint a három fiuk is. A legkisebb 5, a középső 2 évvel fiatalabb, míg a legnagyobb 1 évvel idősebb nálam. A nyaralás harmadnapján a három fiú addig nyüstölte a nagybátyámat és az apámat, hogy belementünk egy homokfociba. Azért nem a vízi-pályás fociba, mert azt sokkal sérülésveszélyesebbnek gondoltuk, mint a ”homokos”pályát. Állítólag kb. 1 órája játszottunk, amikor sikerült belelépnem egy ”gödröcskébe”. A bokám nemcsak hogy teljesen kifordult, hanem egy elég hangosat reccsent is. Innentől egyáltalán nem tudtam még ráállni sem. Innentől a fájdalomtól némi sötét folt. Már csak a kórházra emlékszem. Megállapították, hogy kül- és belbokatörést szenvedtem. E mellett mind, a kül-, mind pedig a belbokában elszakadtak a szalagok. Ha még ez nem lenne elég, akkor az ínszalagok is részlegesen elszakadtak. 1 hétre gipszsínt kaptam. Mivel ennek lejártáig mind az édesapám mind pedig a nagynéném szabadsága is letelt, így hazajöttünk. Így a korábbi kezelőorvosom végezte az első kontrollt, amely után (ahogy egyébként várható is volt) műtétre került sor. A külső bokámba egy karmos lemezt, míg a belbokába két csavart helyeztek be, hogy a csontokat rögzítsék. Az egyik csavart 6 héttel később vették ki, amikor a fekvőgipszemet járógipszre cserélték. Ez 6 hétig volt a lábamon. Aztán majdnem 5 hónap gyógytorna, majd a karmos lemezt és a másik csavart is kivették a bokámból. Utána még 1 hónap gyógytorna. A gyógyulttá nyilvánításom után kb. 1 évig semmi bajom nem volt. Bár nem tagadom, hogy időjárás változásokkor igencsak szokott fájni.
Így érkeztünk el tavaly októberig. Akkor egy rossz lépés után megint kiment a bokám. Nem mentem ugyan el vele orvoshoz, de majdnem 2 hetet pihentettem itthon. Aztán pedig folytattam az életemet, bár rendszeressé váltak a fájdalmaim. Aztán karácsonyi nagybevásárlás kellős közepén megint sikerült egy bevásárlóközpontba félrelépnem. Éreztem a fájdalmat, így nem haza, hanem az SZTK-ba vettem az irányt. Ott megvizsgáltak és részleges bokaszalag-szakadást állapítottak meg. 1 hét szigorú ágynyugalmat írt elő az orvos, amit azzal tetőzött, hogy egy gipszsínt helyezett fel a lábamra. Ezt követően 3 hét járógipsz következett. A gipszlevételt követően 6 alkalmas gyógytornát írt elő a doktornő. A bokámat ”egészségesnek” titulálta. Sajnos azonban kb. 3 hete semmiféle olyan dolog nélkül elkezdett fájni, aztán elkezdett dagadni is. Napok óta fáslizom és bokarögzítőt is felveszem. De ”csak” annyit értem el vele, hogy a fájdalmat nem érzem. A dagadás viszont még mindig megvan.
Mai napig imádok futni és kerékpározni. A futni (amikor csak az időjárás engedi) mindennap futok 2-5 kilométert. A kerékpározással sem hagytam fel. Nyaranta van, hogy összefogunk a régi és az új haverokkal, és 4-5 nap alatt bejárjuk a környező kb. egy tucat környékbeli kisebb-nagyobb települést, ami összességében meghaladja a 80 km-t is. Úszni tavasztól őszig hetente kétszer járok.
Egy kisboltba dolgozom, mint eladó, árufeltöltő (egyszóval mindenes). Ráadásul eladó a szakmám is.
Ön szerint természetes dolog, hogy egy boka egy egyszeri rosszul sikerült lépés után bekövetkezett sérülés után ilyen szinten sérülékennyé váljon?
Mit lehet ez ellen tenni? Kihez forduljak, hogy minden probléma -lehetőleg- örökre megszűnjön? Egyáltalán megszűnhetnek-e örökre a problémák?
Ön szerint a fent említett ’sportokból’ (futás, úszás, kerékpározás) érdemes lenne lejjebb? De vajon melyiket, ha egyszer mindegyiket imádom?
Érdemes lenne ön szerint elgondolkodni azon, hogy az eladó szakmát otthagyjam?
A megtisztelő segítségét és válaszait előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Ábel (21)
Szakértőnk válasza a A bokám gondjai kérdésre
Kedves Ábel! Sajnos, ha a szalag sérül, gyakran a panaszok könnyen kiújulnak, vagy visszatérnek, esetleg nem is javulnak. Ha nem szűnik, érdemes ismételten ortopédustól, sportorvostól, vagy reumtaológustól segítséget kérni. És ehhez kapcsolódik, a mozgásforma kérdés is. Nyilván nem ép szalag mellett nem lehet bármit sportolni. A futás biztos nem tesz jót neki, az úszás jó, a kerékpár attól függ, bírja-e a bokád. Ezt azzal az orvossal kellene személy szerint megbeszélni, aki látja, vizsgálja a lábadat. A szakma nem hiszem, hogy akadály, hacsak nem tudsz ülőmunkát választani, minden másnál mozogni, vagy cipelni kell. Szerintem inkább a sportot kell óvatosan kiválasztani.
