Szerelem...?
Ha eddig nem létezett olyasmi, hogy érzelmi gordiuszi csomó, akkor én feltaláltam. Fizikát tanulok, ebből fakadóan reális beállítottságú vagyok, ám őrülten szerelmes típus is, s alaptermészetem e kettőssége egyre több és egyre kuszább gondolatot ébreszt bennem mostanság.
A helyzet az, hogy pár hónapja szakadt meg az első igazi párkapcsolatom, az első nagy szerelem, s azóta csak most sikerült visszatérni a régi kerékvágásba - mégis van, ami változott. Amikor szakítottunk természetesen nagyon nehéz volt, s realista életfelfogásomba kapaszkodtam, aminek mellékhatása, hogy erősen kritikussá váltam a "nagybetűs szerelemmel" szemben. Ám most feltűnt egy lány...
Ha ennyi lenne a történet, akkor a befejezés merőben egyszerű lenne, egy új szerelem újra felüdíti a főhősben az érzéseket és boldogan élnek, amíg a Balaton nem ér bokáig, csakhogy... itt van ez a lány, akivel jól érzem magam, és amikor vele vagyok tényleg elvész az a rideg, kritikus hozzáállásom a dolgokhoz, ám minden alkalommal vissza is tér, amint alszom rá egyet. Sokban különbözünk, bár ennek ellenére mindig van miről beszélgetnünk, de nem vagyok szerelmes. Vagyis, nem tudom... itt jön a probléma lényege. Nem érzem magamat szerelmesnek, sőt, mintha semmi sem változott volna úgy nagy általánosságban, és néha napján még arra is hajlamos vagyok, hogy újra böngészni kezdjek a netes társkereső oldalakon. Továbbá mindig egy régi szerelem lebeg előttem, egy távkapcsolat, ami mindig úgy hat, amikor eszembe jut, mint egy mintapélda. Azzal a lánnyal másfél éve ismerkedtem meg, és először mint műkedvelők és amatőr írók beszélgettünk, majd egyre terjedelmesebb és sokszínűbb leveleket váltottunk napi szinten. Egy-egy ilyen levél rengeteg bekezdésből állt, melyek mind-mind egy-egy olyan témát boncoltak hosszasan, amiről már nem is tudtuk, hol kezdtük, és ez a tökéletes összhang msn-en is megvolt egészen addig, míg véget nem ért a nyár, és már nem volt időnk tartani a kapcsolatot.
Szóval, a lényeg az, hogy önmagammal állok hadilábon. Barátnőm van, akibe várom, hogy beleszeressek, vagy letisztázzam végre magamban, hogy mi az a szerelem és kell-e egyáltalán nekem, miközben vadul keresem benne is és másban is folyamatosan azt a lányt, akivel a már egyszer megtapasztalt harmóniában lehetnék...
Szakértőnk válasza a Szerelem...? kérdésre
Kedves Levélíró!
Azt gondolom, egy távkapcsolat, legyen akármilyen harmónikus is, nem tesz lehetővé olyan együttlétet, mint most az a kapcsolat, melyet megélhetsz a barátnőddel. A távolból könnyebb szeretni valakit, hiszen csomó dolgot nem tudhatunk róla és kiegészíthetjük a róla kialakított képet a vágyaink alapján. Annyira így nem kerülhetünk közel hozzá, hogy egymást, a valódiságunkban kelljen elfogadnunk, így kisebb a sérülés veszélye is. Írod, hogy pár hónapja szakadt meg az első igazi párkapcsolatod és a szakítás megviselt, ami természetes. Ilyenkor érthető, hogy tartasz egy újabb csalódástól és félsz közel engedni magadhoz a barátnődet, félsz szerelmes lenni és így magadat beleadni a kapcsolatba. Adj magadnak időt és ha szükséges, beszélj a barátnőddel is a félelmeidről és kérd meg, hogy kicsit lassítsatok, legyen veled tütrelmes. Ismerjétek meg egymást, érezzétek jól magatokat együtt, csináljatok programokat, szerezzetek közös élményeket és meglátod, amennyiben jól alakul a kapcsolatotok, biztosan elmúlik a tartózkodásod is és megjelennek az érzelmeid! Addig is, próbálj kevesebbet gondolkodni, félretenni a félelmeidet és arra koncentrálni, hogy éppen akkor, amikor együtt vagytok, jól érzed-e magad vele!
Hajrá!
