Még nagyon friss a kapcsolatunk a barátommal, hiszen mindössze 1 hónapja vagyunk együtt. Mikor még csak barátkoztunk ő nagyon sok mindent elmondott nekem, többek között azt is, hogy ő szerelmes volt az osztálytársnőjébe. A lány azonban nem viszonozta az érzéseit, ezért nem is nagyon beszéltek egymással. Engem ez cseppet sem zavart, hiszen csak a barátja voltam. Aztán rájöttünk, hogy többet érzünk egymás iránt és próbáljuk meg a kapcsolatot. Minden szépen és jól indult. A barátomról tudni kell, hogy elég nehezen mutatja ki az érzelmeit. Ő ezt közölte velem, hogy ne várjam, hogy ő majd folyamatosan azt fogja hajtogatni, hogy így szeret úgy szeret. Az utóbbi pár napban észrevettem rajta egy kis változást. A párom intenzíven sportol, ebből kifolyólag keveset tudunk találkozni. Ebben a pár napban nem beszéltünk valami sokat. Mesélte nekem, hogy az a lány, akibe ő szerelmes volt nagyon kiborult, mikor megtudta, hogy én vagyok az új szerelem. A párom annyit mondott, hogy őt ez már cseppet sem érdekli és engem szeret. Viszont azóta az motoszkál a fejemben, hogy mi van ha tényleg szereti még azt a lányt. Rákérdeztem, amire azt a választ kaptam, hogy elég bolond ez a helyzet, mert ugye mikor mesélt nekem erről a lányról, akkor még nem voltunk együtt. Próbált megnyugtatni, hogy nincs okom ezen aggódni. Egyszerűen képtelen vagyok másra gondolni, csak az jár a fejemben, hogy mi van akkor, ha elveszítem. Én nem akarom magamhoz láncolni, nem akarok csöpögős lenni. Tudom, hogy nehezen mutatja ki az érzéseit, de nekem ez a változás kicsit furának tűnik. 3 napja nem is írt nekem semmiféle szívet, nem írta vagy mondta, hogy szeret. Tudom, hogy egy kapcsolat nem a szavakon múlik, hanem azon, amiket tesz az ember. Én valahogy mégis tartok attól, hogy elveszítem őt. Ha szóba hozom ezt a témát, csak annyi rá a válasza, hogy meg se forduljon olyan a fejemben, hogy nem szeret, szimplán annyi az egész, hogy nehezen mutatja ki amit érez. A kapcsolatunkat is komolyan gondolja, mert állítása szerint soha nem találkozott olyan lánnyal, akivel ennyire jól érezné magát. Most akkor én reagálom csak túl a dolgokat és képzelek bele mindent a helyzetbe vagy tényleg vannak olyan fiúk, akik ennyire nem merik kimutatni az érzéseiket? Esetleg megzavarta őt a lány reakciója és most nem biztos az érzéseiben?
Köszönöm a segítséget!
Szakértőnk válasza a Csak én reagálom túl a dolgokat? kérdésre
Kedves
Levélíró!
Azt
gondolom,
teljesen
más
valóban
együtt
lenni
valakivel
és
ráadásul
"olyan
lánnyal,
akivel
ennyire
jól
érezné
magát",
mint
a
távolból
szerelmesnek
lenni
valakibe,
akit
valójában
nem
is
ismer.
Bízz
a
barátodban,
hidd
el
neki,
hogy
még
ha
most
kicsit
meg
is
zavarodott,
szeret
annyira
veled
lenni
és
érez
annyira
közel
magához,
hogy
ne
válassza
a
másik,
ismeretlen
lányt
ahelyett,
ami
van
köztetek.
Inkább
örülj
annak,
hogy
őszinte
veled
és
törekedj
arra,
hogy
ugyanúgy
tudjatok
komolyabb
dolgokról
is
beszélgetni,
mint
amikor
még
csak
barátok
voltatok.
Ha
tényleg
szeret
téged,
akkor
biztos
vagyok
benne,
hogy
a
másik
lány
nem
zavarhat
bele
igazán
a
képbe.
Arról
pedig,
hogy
nem
mondogatja,
hogy
szeret,
azt
gondolom,
hogy
nem
ez
a
lényeg,
főleg
nem
egy
hónap
után,
amikor
még
amúgy
is
kicsit
zavarosak
az
érzések.
Elképzelhető,
hogy
tényleg
nehezen
mutatja
ki
az
érzéseit,
nehezen
mondja
ki
őket,
de
akár
az
is
lehet,
hogy
te
vetted
most
jobban
észre
ezt,
mert
félsz,
hogy
a
másik
lány
összezavarhatja.
Igyekezz
inkább
úgy
szervezni
a
találkozásaitokat,
hogy
azok
kicsit
közelebb
hozzanak
egymáshoz,
tényleg
egymásra
tudjatok
figyelni
vagy
együtt
lenni,
közös
élményeket
szerezni.
Ez
közelebb
hozhat
titeket
egymáshoz,
jobban
mélyítheti
a
kapcsolatotokat,
mint
a
kimondott
szavak!
Hajrá!