Sajnos mi emberek nagyon finom és durva módszerekkel is tudjuk bántani egymást. Olykor ennek nem is vagyunk tudatában és ekkor szükséges lehet a közbelépés. Te mit teszel, ha azt látod, hogy másokat bántanak? Közbe mersz lépni? Miért „fagyunk le” néha?

Vannak sajnos olyan helyzetek, amikor szemtanúi vagyunk valamilyen inzultusnak:

• osztálytársadat cikizik, csúfolják
• esetleg ki is közösítik
• többiek bántják, megverik
• az utcán láthatsz szülőt, aki megüti gyermekét
• nőt vagy férfit, aki szavaival alázza párját, esetleg meg is üti

Mit teszel?

Szólsz? Vagy szem lesütve elmenekülsz onnan? Sajnos ma Magyarországon az emberek többsége elmenekül ilyen helyzetben. Úgy látja, hogy nem tud mit tenni, ezért nem is szól bele.

Osztályközösségedben annyival könnyebb helyzetben vagy, hogy ismered a többieket és tudod, hogy kihez lehet fordulni segítségért. Fizikai bántalmazás esetén mindig mérlegelni kell azt is, hogy ha személyesen avatkozunk közbe, akkor megsérülhetünk-e. Ha igen, akkor azonnal kérni kell felnőtt, szülő vagy tanár segítségét. Ugyanez igaz kiközösítésre, szóbeli bántalmazásra is. Ha úgy érzed, hogy nem vagy kompetens, ha nem tudsz azonnal segíteni, akkor kérd mások segítségét.

Ha viszont elég bátornak érzed magad, hogy szólj egy szót az áldozat érdekében, akkor az mindenképpen megéri. A bántás mély sebeket tud ejteni, és egy jó szó a társadnak nagyon sokat tud jelenteni.

Természetes emberi reakció, hogy veszélyhelyzetben megpróbálunk elmenekülni, vagy lefagyunk ugyanúgy, mint az állatok. Védekezésre kényszerülünk vagy visszatámadunk. Attól függően viselkedünk, hogy tudattalanuk mit ítél meg a legbiztonságosabbnak.

Azonban az ember társas helyzetekben valahogy mindig egy kicsit máshogyan viselkedik, mint egyedül. Lehet, te is megfigyelted, hogy amikor ki kell valakit jelölni egy feladatra és két ember beszéli meg egymás között, a másik valószínűleg elvállalja. Viszont, ha egy nagyobb csoportból kell valakinek jelentkezni, sokáig nem tesz senki semmit sem. Mindenki áll és vár. „Majd a másik megteszi.”

Sajnos ez a jelenség nem csak akkor jelenik meg, ha feladatokat kell elvállalni, hanem akkor is, ha segíteni kell. Így fordulhat elő az, hogy valaki ájultan fekszik az utcán és senki sem lép oda hozzá. Mert mindenki azt várja, hogy majd valaki más. Viszont ha egyetlen ember megtette a kezdő lépést, akkor hirtelen 2-3 másik ember is ott terem: áttörte a gátat. Sokat jelent, ha van egy valaki, aki segítő kezet nyújt. Természetesen itt más előítéleteink is közrejátszanak. A kutatások szerint, ha egy öltönyös férfi hever az utcán, akkor azonnal segítenek neki, viszont ha egy rosszul öltözött személy, annál kevésbé, még akkor sem, ha segítséget kér.

A bántalmazás is hasonló történet

Ha az utcán azt látjuk, hogy egy felnőtt üti a gyermekét, akkor habozni kezdünk, hogy van-e jogunk beleszólni a család magánéletébe. Pedig az ütés gyermekbántalmazásnak minősül, senkinek sincs joga erejével büntetni. Ha egy férfi megüt egy nőt, már sokkal nagyobb a hajlandóság, hogy közbelépjünk: sokkal jobban a köztudatban van már (szerencsére), hogy ez nem etikus. Viszont fordított esetben lehet, hogy nem lép közbe senki sem, mert annyira furcsa a gondolat, hogy nő üt meg férfit. Pedig előfordul.

Minderről pedig azért fontos beszélni, mert a hétköznapi hősökre nagy szükségünk van. Az apró szívességekre és jó szavakra, mert csak így élhetünk biztonságos és szeretetteljes közösségben.

(Börcsök Gyöngyi, pszichológus)