Mikor alakulnak ki ilyenek?
Az a kérdésem, hogy önök szerint, vajon normális-e ha valami sopánkodik, hogy már nem gyerek, és, hogy gyermek korában mindent hülyén csinált... (gondolok itt magamra) -> folyamatosan a múltamon rágódok, és legszívesebben visszamennék az időben, szereznék barátokat és boldog lennék... Ön/önök szerint változni fog idővel? Nem tudom miért, ha meglátok egy képet amin két kisgyerek ölelkezik, vagy játszanak valamivel, képes könyvet olvasnak... össze szorul a gyomrom és úgy érzem legszívesebben én is ezt tenném... De már ehhez túl öreg vagyok, és ez ami kissé bánt. én nem akarok fel nőni. megragadtam egy régi korban, és nem tudom, hogy léphetnék előre... nem megy. A múltam ami maradt nekem, a jövőm már semleges... nem akarok a felnőtt időimen gondolkodni... Normális ez? Mit tehet az ember, ha így érzi magát?
Szakértőnk válasza a Mikor alakulnak ki ilyenek? kérdésre
Kedves Levélíró!
Olvasva a kérdésedet, bennem nem annyira az a fogalmazódott meg, hogy ez normális-e, hanem inkább az, hogy célravezető-e. Az, hogy a régi dolgokon rágódsz, azt gondolom, leginkább azt lehetetleníti el, hogy olyasmikkel foglalkozz, amiken váltotathatsz, amik felett van kontrollod. A múlton már nem tudsz változtatni, legfeljebb azon, hogy mit kezdesz vele, mennyi figyelmet szánsz rá és mennyire engeded, hogy akadályozzon abban, hogy a jelenben olyan életet alakíts ki magadnak, amilyenben jól éreznéd magad. Azt érzem tényleges problémának, hogy mint írod, "nem akarok a felnőtt időimen gondolkodni". Pedig a te életedről van szó, melyre van ráhatásod és akár egy kis segítséggel is, biztos vagyok benne, hogy alakíthatnád úgy, hogy jól érezd magad benne. Próbálj meg kisebb célokat kitűzni magadnak, melyek elérhetőek és bár meg kell dolgoznod értük, segítenek, hogy sikerélményeket szerezz és olyan irányba változzon az életed, hogy pozitívabbnak lásd a jelent és a jövőt.
Amennyiben úgy érzed, egyedül nem boldogulsz a helyzettel, fordulj bátran személyesen is pszichológushoz, hogy hatékonyabb segítséget kapj!
Hajrá!
