Hogyan változtassak?

Tisztelt Doktornő!
Egy olyan gonddal fordulnék Önhöz, ami habár nem olyan komoly baj, nekem mégis megnehezíti az életemet mostanában. A gondom az, hogy rövid időn belül 18 éves leszek, és még soha nem volt olyan barátom, akivel komoly kapcsolatom lett volna, maximum a találkozgatásig és néhány csókig/kavarásig jutottunk el. Habár mindenki, akivel eddig beszéltem erről, azt mondta, hogy emiatt nem kell kevesebbnek, gázabbnak éreznem magam, én mégis kudarcként élem meg, hiszen egész életemben olyan ember voltam, akinek szüksége van arra, hogy valaki mellette legyen, főleg, hogy a szüleim is elváltak, így tulajdonképpen mindig is hiányzott egy férfi az életemből. Főleg most, hogy a barátaimnak sorra összejött a párkapcsolat, nekem meg nem, érzem ezt igazán, és amellett, hogy szörnyen érzem magam, hogy nem tudok teljes szívből örülni nekik, már attól is tartok, hogy nem csak mások, de már ők is, a családom is lenéz amiatt, hogy nem volt még senkim. Hiszen mindenki azt kérdezi meg először, hogy "mi van a pasikkal?", így már teljesen kialakult bennem az, hogy az a normális, az az alap, hogy ilyen korban már mindenki mellett van valaki, és ha valaki mellett meg nincs, az a gáz. A legtöbb velem egykorú ismerősöm már nemi életet is él, én pedig itt vagyok egyedül, és folyton csak az jár a fejemben, hogy mi a baj velem, hol rontottam el, hogy ez mennyire gáz. Hiába mondják, hogy a fiúk megbecsülik azt, ha egy lányon nem ment végig mindenki, én személy szerint akkor is úgy érzem, ha netán mégis valakivel összejönne egy párkapcsolat, akkor ő is lenézne amiatt, hogy tapasztalatlan vagyok. A legnagyobb problémám mégis az, hogy ez már kezd bezavarni a mindennapjaimba is, például ha kapok egy jó jegyet, ha jól sikerül valami, a következő gondolatom máris az, hogy mit ér mindez, ha nincs kivel megosztanom? Mit ér az, ha bekerülök egy jó egyetemre, ha egy ilyen fontos dolog meg hiányzik az életemből? Hamarosan jön a szalagavató, a ballagás, ahova mindenki a párjával megy, én meg valószínűleg kimaradok ezekből. Pedig ismerkedni is próbáltam, de nem jött össze. Gondolkodtam azon, hogy regisztrálok valami társkereső oldalra, de nagyon tartok attól, hogy valamelyik ismerősöm megtalál és kigúnyol miatta. Talán túlságosan számít nekem mások véleménye, talán túlságosan másokra próbálok támaszkodni és mindenkinek meg akarok felelni, nem tudom. Próbáltam elterelni a gondolataimat, megszeretni magamat, de ezek a gondolatok mindig visszajönnek és egyre gyakrabban, ahogy közeledik a szülinapom. Úgy érzem, hogy lemaradok mindenről, habár valahol mélyen tudom, hogy nem így van. Mit tehetnék, hogy ne érezzek így? Hogyan változtathatnék?
Előre is köszönöm!