Szerelmes vagyok, de ez az utolsó próba.
2015.12.14.
Tisztelt Doktornő!
Életemben egy sakk-matt helyzet adódott, és a barátom már legvégső esetben küldött ide, hátha tud segíteni. A problémám az alábbi:
15 évesen beleszerettem egy 17 éves lányba. Ő is szeret engem, nem tippelek, hanem mondta. Ezzel semmi baj nincs. Én tatabányai vagyok, ő pedig Kosdon lakik, ami közel van Pesten a Nyugati pályaudvarhoz. Megbeszéltük, hogy találkozunk, azonban a szülei nagyon kicsinyesek és önzőek a lánnyal, nagyon féltik. Mondtam neki, hogy mutasson be a szüleinek, ő ezt azért ellenezte, mert az ex barátjait nagyon utálták, és az előző fiúját is csak úgy tudta bemutatni, hogy 4 hónapot kellett várnia, amíg az anyukája rábólintott. A szülei keresztények, katolikusok, jómagam református vagyok, és már konfirmáltam is. A vallást kihasználva érdeklődtem a lánynál, hogy úgy engednék-e a szülei, mondta ismételten, hogy ellenzik hogy van fiúja. Mondta, hogy két lehetőséget ad:
A: Barátok maradunk
B: Elfelejtjük egymást
Nekem ez azért nem megy, mert alapon úgy ismertem meg a lányt, hogy túltettem magam egy hasonló dolgon nagy-nehezen, már akkor is vér folyt, mert eléggé gyenge voltam. Tisztán látható, hogy ellenem dolgozik a sors. Még azt túléltem, és javasolták, hogy próbálkozzak még egyszer, másnál. Megtettem. Nagyon hasonlítok a lányra, ő is rám, és 1 dolgot leszámítva nincs köztünk különbség. 5 órákat megállás nélkül tudunk beszélni. Helyesnek tart (amit nekem lány ritkán mond) és megszeretett. Én is hasonlóan érzek, mármint szépnek tartom, sőt gyönyörűnek, és én is megszerettem őt. Mondtam, hogy vennék vonatbérletet, akármikor felmehetnék hozzá, mert van időm, azonban szülei akadályozzák ebben, mert alig engedik valahova. Nem bírok tovább élni, ha nem lehet az enyém, nem önsajnáltatásból említem kérdésemben, de én felvágom az ereimet, ha nem lehet az enyém. Magyarán a két lehetőség, amit adott, az nálam a teljes öngyilkossággal egyenlő.
Így a legyünk barátok/felejtsük el egymást = Megölöm magam. Nem tudnék csak a barátja maradni, folyton kiverném a cirkuszt, ahogy ő is. Nem tudnám elfelejteni, mert akkor egyből meggyilkolom magam.
7 éves korom óta senkitől sem kapom meg azt a minimális szeretetet, ami egy emberi lénynek elvárható lenne. Nem érdekelnek a vallási alapok már, hogy (X. parancsolat: Ne ölj!) én megteszem, mert nem bírok életben maradni... Holnap választanom kell a csak barátság vagy elfelejtés között, normálisra fordítva a szót: Meghalok vagy meghalok között. Nem mondtam el a lánynak, hogy öngyilkos leszek, ha nem lehet az enyém, mert az már hatásvadász és nem szép dolog. De viccen kívül, meghalok, már egyszer megpróbáltam az előzőnél. Felajánlottam a lánynak, hogy beszélek a szüleivel, és megmondom nekik, hogy én igenis szeretem a lányukat, nem érdekel mit gondolnak, de ezt már egyszer megpróbálta valaki előttem, és az lett a vége, hogy 3 hónapig tiltották a lányt a fiútól... Ha tényleg valami segítőt, és nem úgymond sablonszöveget tudna mondani a doktornő, akkor nagyon szépen megköszönném azt!
Életemben egy sakk-matt helyzet adódott, és a barátom már legvégső esetben küldött ide, hátha tud segíteni. A problémám az alábbi:
15 évesen beleszerettem egy 17 éves lányba. Ő is szeret engem, nem tippelek, hanem mondta. Ezzel semmi baj nincs. Én tatabányai vagyok, ő pedig Kosdon lakik, ami közel van Pesten a Nyugati pályaudvarhoz. Megbeszéltük, hogy találkozunk, azonban a szülei nagyon kicsinyesek és önzőek a lánnyal, nagyon féltik. Mondtam neki, hogy mutasson be a szüleinek, ő ezt azért ellenezte, mert az ex barátjait nagyon utálták, és az előző fiúját is csak úgy tudta bemutatni, hogy 4 hónapot kellett várnia, amíg az anyukája rábólintott. A szülei keresztények, katolikusok, jómagam református vagyok, és már konfirmáltam is. A vallást kihasználva érdeklődtem a lánynál, hogy úgy engednék-e a szülei, mondta ismételten, hogy ellenzik hogy van fiúja. Mondta, hogy két lehetőséget ad:
A: Barátok maradunk
B: Elfelejtjük egymást
Nekem ez azért nem megy, mert alapon úgy ismertem meg a lányt, hogy túltettem magam egy hasonló dolgon nagy-nehezen, már akkor is vér folyt, mert eléggé gyenge voltam. Tisztán látható, hogy ellenem dolgozik a sors. Még azt túléltem, és javasolták, hogy próbálkozzak még egyszer, másnál. Megtettem. Nagyon hasonlítok a lányra, ő is rám, és 1 dolgot leszámítva nincs köztünk különbség. 5 órákat megállás nélkül tudunk beszélni. Helyesnek tart (amit nekem lány ritkán mond) és megszeretett. Én is hasonlóan érzek, mármint szépnek tartom, sőt gyönyörűnek, és én is megszerettem őt. Mondtam, hogy vennék vonatbérletet, akármikor felmehetnék hozzá, mert van időm, azonban szülei akadályozzák ebben, mert alig engedik valahova. Nem bírok tovább élni, ha nem lehet az enyém, nem önsajnáltatásból említem kérdésemben, de én felvágom az ereimet, ha nem lehet az enyém. Magyarán a két lehetőség, amit adott, az nálam a teljes öngyilkossággal egyenlő.
Így a legyünk barátok/felejtsük el egymást = Megölöm magam. Nem tudnék csak a barátja maradni, folyton kiverném a cirkuszt, ahogy ő is. Nem tudnám elfelejteni, mert akkor egyből meggyilkolom magam.
7 éves korom óta senkitől sem kapom meg azt a minimális szeretetet, ami egy emberi lénynek elvárható lenne. Nem érdekelnek a vallási alapok már, hogy (X. parancsolat: Ne ölj!) én megteszem, mert nem bírok életben maradni... Holnap választanom kell a csak barátság vagy elfelejtés között, normálisra fordítva a szót: Meghalok vagy meghalok között. Nem mondtam el a lánynak, hogy öngyilkos leszek, ha nem lehet az enyém, mert az már hatásvadász és nem szép dolog. De viccen kívül, meghalok, már egyszer megpróbáltam az előzőnél. Felajánlottam a lánynak, hogy beszélek a szüleivel, és megmondom nekik, hogy én igenis szeretem a lányukat, nem érdekel mit gondolnak, de ezt már egyszer megpróbálta valaki előttem, és az lett a vége, hogy 3 hónapig tiltották a lányt a fiútól... Ha tényleg valami segítőt, és nem úgymond sablonszöveget tudna mondani a doktornő, akkor nagyon szépen megköszönném azt!
Szakértőnk válasza a Szerelmes vagyok, de ez az utolsó próba. kérdésre
Kedves Levélíró!
Öngyilkossági gondolatok esetén mindenképpen azt kell javasolnom, hogy keress fel egy pszichológust személyesen. Nem véletlen, hogy ennyire intenzíven éled meg a kötődési helyzeteket, és ahhoz, hogy fel tudd dolgozni a nehézségeket ezen a területen, a korábbi kiváltó nehézség feldolgozása elengedhetetlen.
A szerelmeddel kapcsolatban pedig érdemes volna valamilyen kompromisszumban gondolkodni: milyen formában tudnátok kapcsolatot tartani, mint pár (tudnátok-e internetezni, bizonyos időközönként vagy rövid időkre találkozni...stb.), mennyi időt kellene várnod arra, hogy bemutasson a szüleinek, mi változna meg akkor...stb. Nem kell feltétlenül a végletekben gondolkodnia egyikőtöknek sem, ha megvan köztetek a kölcsönös vonzalom.
