Pánik, szorongás - mit tehetnék?
2017.12.16.
Kedves Doktornő!
Már régóta szeretnék valamilyen formában segítséget kérni, de semelyik módon nem volt eredményes. 14 éves lány vagyok, akit nagyon korán 9/10 éves korában diagnosztizáltak depresszióval. Tavaly decemberben, ennek a mélypontja után - ami majdnem öngyilkossági kísérletbe torkollott - tudatosan megpróbáltam összeszedni magam, 2 év vívás után belekezdtem életem szerelmébe, a röplabdába, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem a nyelvtanulásra és minden művészetre - írás, festés, rajz, éneklés, hegedülés - ami mindig is a létezésem alapjaként szolgált számomra. Úgy éreztem végre, 3 év után újra boldog vagyok, de májusban történt valami, ami tökéletesen felkészületlenül ért. Egy iskolai felmérés (NetFit) alatt, az egyik mérés előtt elkezdtem érezni, hogy valami nem stimmel, sokkal erősebben szorongtam mint általában (pedig egész életemben nagyon izgulós, szorongó típus vagyok, de egészen hozzászoktam az évek során), és szokatlanul magasnak éreztem a vérnyomásom, azt hittem, lázas vagyok, de semmi más tünetem nem volt. Ezután, mikor elkezdték az embereket behívni a vizsgálatra, elkezdett iszonyatos sebességgel dobogni a szívem, nem kaptam levegőt, elkezdtem hiperventillálni, szédültem és indokolatlanul rettegtem, gyomorgörcsöm volt és egy adott ponton összeestem. Csak segítséggel tudtam elmenni az öltözőig, utána mikor nagyjából újra tudtam magamról, elmentem a mosdóig, hánytam, és nagyon görcsölt a gyomrom.
Ezt az egészet egyszerűen az év vége miatti stressznek tudtam be, és ugyan még megtörtént nagyjából havonta kétszer azután is, nem éltem vele lelki életet.
Azonban októberben, mikor egy hét után hazaérkeztem Franciaországból, ahol cserediák voltam, megtudtam, hogy apámnak volt egy szívműtétje, amibe majdnem belehalt, Ott a repülőtéren estem össze sírva, ami inkább a sokknak tudható be. Másnap meglátogattam, és én eleve rettegek kórházakban, ott szabályos rohamom volt és ugyan addigra megtanultam, hogy kell végigkínlódni, anélkül, hogy bárki észrevenné, életem legrosszabb élményei közé tartozik az a nap. Ezután a rohamok először heti, mostanra szinte napi gyakorisággal jelentkeznek, és még az addiginál is jobban túlgondoltam mindent, féltem emberek előtt beszélni, ami rám mondjuk 2 évvel ezelőtt nem volt jellemző, mindig félek egyedül maradni (valamilyen szinten monofóbiás vagyok), de attól is, hogy is, hogy idegesítem a barátaimat és hogy sok vagyok, és lassan úgy éreztem, nem tudom kontroll alatt tartani az érzelmeim és a gondolataim. Egy idő után aludni sem tudtam túl sokat, mostanában olyan napi 3 órát alszom, azoktól a 10 percektől eltekintve, amikor bármi nyugalmi állapotban levő tevékenység, legyen az ülve hegedülés, rajzolás vagy akár nyújtás, egyszerűen kidőlök. A szüleimmel csak akkor beszéltem meg, mikor egyszer anyám előtt volt egy súlyos rohamom, mert nem volt más választásom. Annak ellenére, hogy pszichológusi segítséget kértem (ami nálam nagy szó, mert utálok a problémáimról beszélni, és nem is vagyok benne biztos, hogy képes lennék róla szóban így mesélni, miután megvolt a depresszióval a diagnózisom, akkor is kétszer, ha hajlandó voltam elmenni), annyi reakciót kaptam, hogy tanuljak meg uralkodni magamon és hogy ne aggódjak annyit. Ezt a módot feladva, és magamban is elismerve, hogy nem is tudnám végigcsinálni, egy anonim, amerikai oldalon kértem segítséget, ahol egy pszichológussal lehet beszélgetni, de annyi választ kaptam a dologra, hogy a tüneteim túl súlyosnak bizonyulnak, hogy az internetes segítségadás elég legyen. De mivel én nem tudnék szóban beszélni róla, nem tudok más megoldást, ezért is vagyok itt.
(Megj. az oldalon található szorongás-tesztet kitöltöttem, és az eredmény az volt, hogy súlyos szorongásos tüneteim vannak)
Mit tehetnék? Valami önsegítő módszer létezik, amivel úgy tudnék segíteni magamon, ahogy a depressziótól is nagyrészt sikerült megszabadulnom? Esetleg tudna ajánlani egy oldalt, ahol tudnék anonim beszélni egy pszichológussal?
Elnézést a hosszú levélért, és előre is köszönöm a segítséget!
K.
Már régóta szeretnék valamilyen formában segítséget kérni, de semelyik módon nem volt eredményes. 14 éves lány vagyok, akit nagyon korán 9/10 éves korában diagnosztizáltak depresszióval. Tavaly decemberben, ennek a mélypontja után - ami majdnem öngyilkossági kísérletbe torkollott - tudatosan megpróbáltam összeszedni magam, 2 év vívás után belekezdtem életem szerelmébe, a röplabdába, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem a nyelvtanulásra és minden művészetre - írás, festés, rajz, éneklés, hegedülés - ami mindig is a létezésem alapjaként szolgált számomra. Úgy éreztem végre, 3 év után újra boldog vagyok, de májusban történt valami, ami tökéletesen felkészületlenül ért. Egy iskolai felmérés (NetFit) alatt, az egyik mérés előtt elkezdtem érezni, hogy valami nem stimmel, sokkal erősebben szorongtam mint általában (pedig egész életemben nagyon izgulós, szorongó típus vagyok, de egészen hozzászoktam az évek során), és szokatlanul magasnak éreztem a vérnyomásom, azt hittem, lázas vagyok, de semmi más tünetem nem volt. Ezután, mikor elkezdték az embereket behívni a vizsgálatra, elkezdett iszonyatos sebességgel dobogni a szívem, nem kaptam levegőt, elkezdtem hiperventillálni, szédültem és indokolatlanul rettegtem, gyomorgörcsöm volt és egy adott ponton összeestem. Csak segítséggel tudtam elmenni az öltözőig, utána mikor nagyjából újra tudtam magamról, elmentem a mosdóig, hánytam, és nagyon görcsölt a gyomrom.
Ezt az egészet egyszerűen az év vége miatti stressznek tudtam be, és ugyan még megtörtént nagyjából havonta kétszer azután is, nem éltem vele lelki életet.
Azonban októberben, mikor egy hét után hazaérkeztem Franciaországból, ahol cserediák voltam, megtudtam, hogy apámnak volt egy szívműtétje, amibe majdnem belehalt, Ott a repülőtéren estem össze sírva, ami inkább a sokknak tudható be. Másnap meglátogattam, és én eleve rettegek kórházakban, ott szabályos rohamom volt és ugyan addigra megtanultam, hogy kell végigkínlódni, anélkül, hogy bárki észrevenné, életem legrosszabb élményei közé tartozik az a nap. Ezután a rohamok először heti, mostanra szinte napi gyakorisággal jelentkeznek, és még az addiginál is jobban túlgondoltam mindent, féltem emberek előtt beszélni, ami rám mondjuk 2 évvel ezelőtt nem volt jellemző, mindig félek egyedül maradni (valamilyen szinten monofóbiás vagyok), de attól is, hogy is, hogy idegesítem a barátaimat és hogy sok vagyok, és lassan úgy éreztem, nem tudom kontroll alatt tartani az érzelmeim és a gondolataim. Egy idő után aludni sem tudtam túl sokat, mostanában olyan napi 3 órát alszom, azoktól a 10 percektől eltekintve, amikor bármi nyugalmi állapotban levő tevékenység, legyen az ülve hegedülés, rajzolás vagy akár nyújtás, egyszerűen kidőlök. A szüleimmel csak akkor beszéltem meg, mikor egyszer anyám előtt volt egy súlyos rohamom, mert nem volt más választásom. Annak ellenére, hogy pszichológusi segítséget kértem (ami nálam nagy szó, mert utálok a problémáimról beszélni, és nem is vagyok benne biztos, hogy képes lennék róla szóban így mesélni, miután megvolt a depresszióval a diagnózisom, akkor is kétszer, ha hajlandó voltam elmenni), annyi reakciót kaptam, hogy tanuljak meg uralkodni magamon és hogy ne aggódjak annyit. Ezt a módot feladva, és magamban is elismerve, hogy nem is tudnám végigcsinálni, egy anonim, amerikai oldalon kértem segítséget, ahol egy pszichológussal lehet beszélgetni, de annyi választ kaptam a dologra, hogy a tüneteim túl súlyosnak bizonyulnak, hogy az internetes segítségadás elég legyen. De mivel én nem tudnék szóban beszélni róla, nem tudok más megoldást, ezért is vagyok itt.
(Megj. az oldalon található szorongás-tesztet kitöltöttem, és az eredmény az volt, hogy súlyos szorongásos tüneteim vannak)
Mit tehetnék? Valami önsegítő módszer létezik, amivel úgy tudnék segíteni magamon, ahogy a depressziótól is nagyrészt sikerült megszabadulnom? Esetleg tudna ajánlani egy oldalt, ahol tudnék anonim beszélni egy pszichológussal?
Elnézést a hosszú levélért, és előre is köszönöm a segítséget!
K.
Szakértőnk válasza a Pánik, szorongás - mit tehetnék? kérdésre
Kedves Levélíró! A relaxációs gyakorlatok sokat segíthetnek a szorongásos tünetek kezelésében, ezeket legjobban egy pszichológus által vezetett relaxációs tréningen lehet elsajátítani. De a leírt tünetek alapján én is azt javasolnám, hogy keress fel személyesen egy pszichológust. Nyugodtan elmondhatod, hogy szóban nehezen vagy nem tudsz megnyílni, de írásban megy és ki tudtok alakítani egy ennek megfelelő terápiás tervet. Ha esetleg az elsőnek választott pszichológussal nem működik, akkor nem szabad feladnod: a pszichológusok is emberek, nem "passzolnak" mindenkihez, akkor keresni kell másik szakembert. Esetleg előfordul, hogy néhány szakember skype-on is vállal pácienseket, ha ez esetleg megkönnyítené a dolgod. A szüleiddel azonban feltétlenül meg kellene osztanod a problémáidat, hiszen ők azok, akik a legtöbbet tudnak segíteni.( Édesapád betegsége sem függ attól, hogy neked vannak-e problémáid vagy nincsenek.) A pánikbetegség társulhat depresszióval, de nagyon jól kezelhető pszichés probléma mind tünetileg, mind a háttérben meghúzódó probléma feltárásával.
