Se veled se nélküled
2018.12.22.
Tisztelt Doktornő!
22 éves fiú vagyok, és az alábbi meglehetősen komplikált problémám adódott, amit sajnos nem igazán tudok megbeszélni senkivel(szüleimmel sem, hiába van meg a feltétlen bizalom és megértés köztünk erről akkor sem beszélhetek velük, és a probléma jellegéből adódóan barátaimmal sem) és az utóbbi időben egyre inkább nyomasztóvá válik a helyzet, mert az idő előrehaladtával mindinkább kihatással van a mindennapi hangulatomra és a hozzáállásomra mind emberi kapcsolatok mind feladatok terén (persze nem súlyosan rossz értelemben, de érezhetően mindenre rányomja a bélyegét).
A szituáció a következő:
Harmadéves egyetemista vagyok, és van egy csoporttársam, Szilvi. Az elmúlt két évben is nagyon jó barátok voltunk, akár úgy is fogalmazhatnék hogy legjobb barátok lettünk, nagyon sokat beszéltünk, szinte folyamatosan kapcsolatban voltunk és mindent megosztottunk egymással. Már ebben az időszakban is előfordult, hogy gyengébb pillanataimban úgy gondoltam már többet érzek mint barátság, de ekkor mindig elhessegettem a gondolatot. A gondok ott kezdődtek hogy az aktuális félév elején (szeptember közepén) elkezdtünk közelebb kerülni egymáshoz. Az egész egy komolytalan, teljesen ártatlan tapizással kezdődött (enyhén illuminált állapotban kötött fogadás alapján), viszont ezzel nem maradt abba a dolog csak egyre komolyabbra fordult, és majdnem konkrét szexuális együttlétig fajult a dolog. Egyre több időt kezdtünk együtt tölteni, de nem a régi formában hanem privát helyeken csak kettesben, és végül(körülbelül egy hónap alatt) egymásba szerettünk.
Ezzel eddig semmi baj nem is lenne, viszont itt kezdődnek a gondok. Én már több mint 3 éve többé-kevésbé stabil kapcsolatban élek a barátnőmmel, viszont közel sem mondanám tökéletesnek a kapcsolatunkat, de azért kifejezetten rossznak sem, viszont tény hogy nem vagyok elégedett és feltétlenül boldog sem, illetve nem tudom a jelenlegi párommal elképzelni a jövőmet…egyáltalán nem. Szilvi viszont már közel 5 éve van a barátjával, és össze is költöztek, valamint (amennyire belelátok, és a hallottak, látottak alapján) kis súrlódásoktól eltekintve boldog, egészséges, kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek. A helyzetet az is tovább rontja hogy a párja, Zsolti is elég jó barátom.
Az elmúlt időszakban mindkettőnket eléggé meggyötört a lelkiismeretünk, és többször(hatszor) (teljesen normális keretek közt veszekedés nélkül) megbeszéltük, hogy ez az egész ilyen formába, ilyen körülmények között nem vezet semmi jóhoz , és be kell fejeznünk mindent és visszaállni az eredeti (baráti) állapotba. Ez működött is néhány napig, viszont utána ugyanott kötöttünk ki mint ahonnan indultunk. Persze én nem erőltettem rá semmit szóval nyilván ő is akarta. Azt hiszem egyikünk sem gondolta komolyan hogy tényleg be szeretnénk fejezni, mivel a pár nap kihagyás után, amint lehetőség adódott rá úgy ugrottunk egymásnak mint aki évek óta nem találkozott a szerelmével. Néhányszor előfordult emellett hogy kicsit tüzesebb hangulatban zajlottak le hasonló megbeszélések, ekkor elhangzottak például olyanok hogy „nem fogom úgysem elhagyni Zsoltit, mert vele akarom leélni az életem” , „nem értem miért kockáztatom a normális kapcsolatom ezért az egészért” , és hasonlók.
Alapesetben ha másról lenne szó, ilyen megjegyzések után már rá sem néznék az illetőre, viszont most nem így történt azt hiszem teljes mértékben belebolondultam. Volt már dolgom néhány lánnyal, és a jelenlegin kívül volt már több hosszabb-rövidebb kapcsolatom is, de egyik lány iránt sem éreztem még hasonlót sem. Két és fél év ismertség utána azt mondhatom hogy Szilvivel eddig sosem látott mértékben egy hullámhosszon vagyunk, és úgy érzem ő is így vélekedik erről. Jelen pillanatra odáig jutottam hogy kerül amibe kerül, de meg akarom őt szerezni magamnak( persze normális keretek közt, például nem akarok cirkuszt csinálni köztük vagy ilyesmi), de egyáltalán nem bánnám ha a jelenlegi kapcsolatomat fel kellene adnom érte. Továbbá így pár hónapnyi közelebbi kapcsoalt után már a „pillanatnyi fellángolás” esélyét is elvetettem.
A beszélgetések során tőle is számos alkalommal elhangzott hogy szeretne velem lenni, és hasonlók, viszont nem akarja felrúgni a jelenlegi kapcsolatát.
Akárhogy próbáltam nem tudok kiábrándulni belőle…próbáltam lebeszélni magam és bebeszélni magamnak különböző mondvacsinált és valós érveket is, illetve ottvoltak a feljebbi megjegyzései is, próbáltam szánt szándékkal távolságot tartani, és még a jelenlegi barátnőmmel mikor el is mentünk nemrég néhány napra kirándulni akkor is kissé mesterkélt módon ugyan, de megközelítőleg idilli állapotot összehozni kettőnk között, de ez sem működött, ekkor is folyamatosan Szilvi járt a fejemben.
Egészen addig, amíg bele nem csöppentem ebbe a helyzetbe Undorítónak tartottam az ilyen és hasonló „megcsalásos, félrelépős dolgokat” ,de most kezdem megérteni őket, de ettől függetlenül már magamtól is rosszul vagyok néha, mindezek tudatában amiket számomra fontos emberek háta mögött elkövettem, de mostanában egyre gátlástalanabbnak érzem magam és egyre inkább csak arra tudok gondolni hogy Szilvit akarom, vele akarok lenni és semmi más nem érdekel.
Persze tudom hogy az egyetlen helyes lépés az lenne ha egyszer és mindenkorra befejeznénk mindent, viszont ezt egyáltalán nem szeretném, és nem is szívesen gondolok rá. Egyszerűen nem akarom elengedni ezt az egészet, és nem akarom elveszíteni Őt.
Szóval a kérdésem a következő lenne:
Mit tehetnék ezzel a helyzettel hogy megoldódjon, de lehetőleg olyan formában hogy számomra kedvező legyen a végkimenetel? (Tudom ez nagyon önzőnek hangzik, de tényleg nagyon szeretnék vele lenni.)
Segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Marci
22 éves fiú vagyok, és az alábbi meglehetősen komplikált problémám adódott, amit sajnos nem igazán tudok megbeszélni senkivel(szüleimmel sem, hiába van meg a feltétlen bizalom és megértés köztünk erről akkor sem beszélhetek velük, és a probléma jellegéből adódóan barátaimmal sem) és az utóbbi időben egyre inkább nyomasztóvá válik a helyzet, mert az idő előrehaladtával mindinkább kihatással van a mindennapi hangulatomra és a hozzáállásomra mind emberi kapcsolatok mind feladatok terén (persze nem súlyosan rossz értelemben, de érezhetően mindenre rányomja a bélyegét).
A szituáció a következő:
Harmadéves egyetemista vagyok, és van egy csoporttársam, Szilvi. Az elmúlt két évben is nagyon jó barátok voltunk, akár úgy is fogalmazhatnék hogy legjobb barátok lettünk, nagyon sokat beszéltünk, szinte folyamatosan kapcsolatban voltunk és mindent megosztottunk egymással. Már ebben az időszakban is előfordult, hogy gyengébb pillanataimban úgy gondoltam már többet érzek mint barátság, de ekkor mindig elhessegettem a gondolatot. A gondok ott kezdődtek hogy az aktuális félév elején (szeptember közepén) elkezdtünk közelebb kerülni egymáshoz. Az egész egy komolytalan, teljesen ártatlan tapizással kezdődött (enyhén illuminált állapotban kötött fogadás alapján), viszont ezzel nem maradt abba a dolog csak egyre komolyabbra fordult, és majdnem konkrét szexuális együttlétig fajult a dolog. Egyre több időt kezdtünk együtt tölteni, de nem a régi formában hanem privát helyeken csak kettesben, és végül(körülbelül egy hónap alatt) egymásba szerettünk.
Ezzel eddig semmi baj nem is lenne, viszont itt kezdődnek a gondok. Én már több mint 3 éve többé-kevésbé stabil kapcsolatban élek a barátnőmmel, viszont közel sem mondanám tökéletesnek a kapcsolatunkat, de azért kifejezetten rossznak sem, viszont tény hogy nem vagyok elégedett és feltétlenül boldog sem, illetve nem tudom a jelenlegi párommal elképzelni a jövőmet…egyáltalán nem. Szilvi viszont már közel 5 éve van a barátjával, és össze is költöztek, valamint (amennyire belelátok, és a hallottak, látottak alapján) kis súrlódásoktól eltekintve boldog, egészséges, kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek. A helyzetet az is tovább rontja hogy a párja, Zsolti is elég jó barátom.
Az elmúlt időszakban mindkettőnket eléggé meggyötört a lelkiismeretünk, és többször(hatszor) (teljesen normális keretek közt veszekedés nélkül) megbeszéltük, hogy ez az egész ilyen formába, ilyen körülmények között nem vezet semmi jóhoz , és be kell fejeznünk mindent és visszaállni az eredeti (baráti) állapotba. Ez működött is néhány napig, viszont utána ugyanott kötöttünk ki mint ahonnan indultunk. Persze én nem erőltettem rá semmit szóval nyilván ő is akarta. Azt hiszem egyikünk sem gondolta komolyan hogy tényleg be szeretnénk fejezni, mivel a pár nap kihagyás után, amint lehetőség adódott rá úgy ugrottunk egymásnak mint aki évek óta nem találkozott a szerelmével. Néhányszor előfordult emellett hogy kicsit tüzesebb hangulatban zajlottak le hasonló megbeszélések, ekkor elhangzottak például olyanok hogy „nem fogom úgysem elhagyni Zsoltit, mert vele akarom leélni az életem” , „nem értem miért kockáztatom a normális kapcsolatom ezért az egészért” , és hasonlók.
Alapesetben ha másról lenne szó, ilyen megjegyzések után már rá sem néznék az illetőre, viszont most nem így történt azt hiszem teljes mértékben belebolondultam. Volt már dolgom néhány lánnyal, és a jelenlegin kívül volt már több hosszabb-rövidebb kapcsolatom is, de egyik lány iránt sem éreztem még hasonlót sem. Két és fél év ismertség utána azt mondhatom hogy Szilvivel eddig sosem látott mértékben egy hullámhosszon vagyunk, és úgy érzem ő is így vélekedik erről. Jelen pillanatra odáig jutottam hogy kerül amibe kerül, de meg akarom őt szerezni magamnak( persze normális keretek közt, például nem akarok cirkuszt csinálni köztük vagy ilyesmi), de egyáltalán nem bánnám ha a jelenlegi kapcsolatomat fel kellene adnom érte. Továbbá így pár hónapnyi közelebbi kapcsoalt után már a „pillanatnyi fellángolás” esélyét is elvetettem.
A beszélgetések során tőle is számos alkalommal elhangzott hogy szeretne velem lenni, és hasonlók, viszont nem akarja felrúgni a jelenlegi kapcsolatát.
Akárhogy próbáltam nem tudok kiábrándulni belőle…próbáltam lebeszélni magam és bebeszélni magamnak különböző mondvacsinált és valós érveket is, illetve ottvoltak a feljebbi megjegyzései is, próbáltam szánt szándékkal távolságot tartani, és még a jelenlegi barátnőmmel mikor el is mentünk nemrég néhány napra kirándulni akkor is kissé mesterkélt módon ugyan, de megközelítőleg idilli állapotot összehozni kettőnk között, de ez sem működött, ekkor is folyamatosan Szilvi járt a fejemben.
Egészen addig, amíg bele nem csöppentem ebbe a helyzetbe Undorítónak tartottam az ilyen és hasonló „megcsalásos, félrelépős dolgokat” ,de most kezdem megérteni őket, de ettől függetlenül már magamtól is rosszul vagyok néha, mindezek tudatában amiket számomra fontos emberek háta mögött elkövettem, de mostanában egyre gátlástalanabbnak érzem magam és egyre inkább csak arra tudok gondolni hogy Szilvit akarom, vele akarok lenni és semmi más nem érdekel.
Persze tudom hogy az egyetlen helyes lépés az lenne ha egyszer és mindenkorra befejeznénk mindent, viszont ezt egyáltalán nem szeretném, és nem is szívesen gondolok rá. Egyszerűen nem akarom elengedni ezt az egészet, és nem akarom elveszíteni Őt.
Szóval a kérdésem a következő lenne:
Mit tehetnék ezzel a helyzettel hogy megoldódjon, de lehetőleg olyan formában hogy számomra kedvező legyen a végkimenetel? (Tudom ez nagyon önzőnek hangzik, de tényleg nagyon szeretnék vele lenni.)
Segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Marci
Szakértőnk válasza a Se veled se nélküled kérdésre
Kedves Marci! Bennem egy kérdés merült fel a leírtak kapcsán: mennyire vagy benne biztos, hogy az érzelmeid akkor is megállnák a helyüket, ha nem "tiltott gyümölcsről" volna szó. Ha a kérdésre a válasz valóban az, hogy ennek semmi köze az érzéseidhez, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mit tehetnél. Az első, és ez a Szilvivel kapcsolatos érzelmeidtől független, hogy a jelenlegi barátnőddel szemben sehogysem korrekt, hogy nem tud róla, hogy te nem tudod vele elképzelni a közös jövőtöket. Mi az oka annak, hogy együtt vagytok? Meddig tartható ez és miért? Ha ez rendeződik (lezárul a kapcsolatod), (sajnos) a Szilvin fog múlni, hogy milyen döntést hoz. Rajtad annyi, hogy mennyi időt adsz ennek a döntésnek (mert ítéletnapig azért nem lenne jó várni). Elég ha ezt egyelőre önmagadnak megfogalmazod és a "határidőig" te ott leszel számára, hogy lehetősége legyen melletted dönteni, de nem engeded, hogy kihasználjon. Az ideális az volna, ha nem várnátok meg, amíg valahogy megoldódik a helyzet (pl. egy lebukással), hanem mindketten döntést hoznátok arról, hogy mit szeretnétek. Röviden: azt gondolom, hogy a saját részedet tudod rendezni, a többi pedig a lányon múlik. A magatoknak adott határidő pedig azon (is) múlik, hogy meddig vagy képes viselni azt a feszültséget, ami valóban kihat majd az életed, érzéseid egyre nagyobb szeletére.
