Elakadás, kiállás magamért
2020.04.27.
Kedves Segítők!
Egy régóta húzódó problémám van, amire úgy döntöttem pontot szeretnék tenni. 18 éves vagyok, a szüleimmel élek, tanulok, nem dolgozom. Mindig konfliktusaim voltak édesanyámmal, mert mindent csak úgy lehet csinálni, ahogy ő mondja, visszaszólni nem lehet, és ha hozzá beszélek, mintha a falhoz beszélnék. Mostanra ez csak még jobban fáj, mert a 18 születésnapom segített abban, hogy átértékeljem, ki vagyok én, hogy tudjam, hogy ez a kor semmin nem változtat. Ám ahhoz bátorságot ad, hogy végre kiálljak magamért, hogy tudjam, hogy mit szeretnék, legyűrjem a félelmeimet. Mert a sok, majd 18 évesen azt csinálsz, amit akarsz, jogilag megadja ezt, ám ez a gondolatmenet elveszett ez idő alatt. Az édesanyám még így sem tekint rám felnőttként, amit nem is kérnék, inkább azt, hogy ne nézze le a gyerekeket. Úgy érzem, ha valaki azt mondja, hogy majd, az a sohával egyenlő. Amikor kapok tőle egy parancsot; mert nem szépen kér, kérdez, hanem utasít, akkor egyszerűen inamba száll a bátorságom, és csak miután elkezdtem megcsinálni a feladatot, akkor jövök rá, hogy hol van a kiállok magamért elv. Nem merek nemet mondani, nem tudom, hogy hogyan álljak ki magamért, amit eddig is meg kellett volna tenni. Ha valahogy mégis megteszem, általában nem úgy sül el, ahogy szeretném, és az anya győzedelmeskedik, hogy a következő feladatot márpedig elvégzem. Parancsolgat, leszid, pedig ennek már rég lejárt az ideje. Nem tudom, milyen érzelmi kötelék van közöttünk, nehéz lehet elhinni, de én nem szeretem már. Ez azért ijeszt meg, mert azt mondom, és így is érzem, hogy szeretem az embereket, és mindenkihez forduljunk szeretettel. Akkor hozzá miért nem tudok? Így lehet szeretni az embereket? Mit tudnék tenni?
A választ hálásan köszönöm!
Egy régóta húzódó problémám van, amire úgy döntöttem pontot szeretnék tenni. 18 éves vagyok, a szüleimmel élek, tanulok, nem dolgozom. Mindig konfliktusaim voltak édesanyámmal, mert mindent csak úgy lehet csinálni, ahogy ő mondja, visszaszólni nem lehet, és ha hozzá beszélek, mintha a falhoz beszélnék. Mostanra ez csak még jobban fáj, mert a 18 születésnapom segített abban, hogy átértékeljem, ki vagyok én, hogy tudjam, hogy ez a kor semmin nem változtat. Ám ahhoz bátorságot ad, hogy végre kiálljak magamért, hogy tudjam, hogy mit szeretnék, legyűrjem a félelmeimet. Mert a sok, majd 18 évesen azt csinálsz, amit akarsz, jogilag megadja ezt, ám ez a gondolatmenet elveszett ez idő alatt. Az édesanyám még így sem tekint rám felnőttként, amit nem is kérnék, inkább azt, hogy ne nézze le a gyerekeket. Úgy érzem, ha valaki azt mondja, hogy majd, az a sohával egyenlő. Amikor kapok tőle egy parancsot; mert nem szépen kér, kérdez, hanem utasít, akkor egyszerűen inamba száll a bátorságom, és csak miután elkezdtem megcsinálni a feladatot, akkor jövök rá, hogy hol van a kiállok magamért elv. Nem merek nemet mondani, nem tudom, hogy hogyan álljak ki magamért, amit eddig is meg kellett volna tenni. Ha valahogy mégis megteszem, általában nem úgy sül el, ahogy szeretném, és az anya győzedelmeskedik, hogy a következő feladatot márpedig elvégzem. Parancsolgat, leszid, pedig ennek már rég lejárt az ideje. Nem tudom, milyen érzelmi kötelék van közöttünk, nehéz lehet elhinni, de én nem szeretem már. Ez azért ijeszt meg, mert azt mondom, és így is érzem, hogy szeretem az embereket, és mindenkihez forduljunk szeretettel. Akkor hozzá miért nem tudok? Így lehet szeretni az embereket? Mit tudnék tenni?
A választ hálásan köszönöm!
Szakértőnk válasza a Elakadás, kiállás magamért kérdésre
Kedves Levélíró! Nehéz lehet a családotokban az érzelemkifejezés, főleg, ha nem csupán a negatív érzelmekről van szó. Megpróbálhatsz ezen a kommunikációs játszmán változtatni és te pozitív visszajelzésekkel élni az édesanyád felé. Ez nem a gyerek feladata általában, de javítható vele a kapcsolat közöttetek. A "felnőttség" is nehéz kérdés: Érdemes lehet apró dolgokban kezdeni a változtatást, az önállósodást, olyan dolgokban, amik neked fontosak lennének ,de nem ütköznek anyukád általános elvárásaival, szabályaival. Egy indulatmentes helyzetben megpróbálhatsz vele arról beszélni, hogy számodra könnyebb lenne megfelelned neki, ha egyben látnád, hogy aznap pl. mit vár el tőled és akkor jobban (és önállóbban) be tudnád osztani az idődet. A kötődésetek, kapcsolatotok pedig fog változni az idővel és az élethelyzetetek változásával (pl. ha elköltözöl majd egyszer).
