Tinédzser, szerelem, homoszex (17)
2021.07.10.
Tisztelt Válaszadó!
Én egy a 17. életévét március 5-én betöltő fiatalfiú vagyok. A környezetemben nyílt titok, hogy homoszexuális vagyok. Akiben megbízok (és tudom, hogy nem adja tovább), annak én magam mondtam el, míg sokan – mindenféle bizonyíték nélkül – sejtenek ebből valamit.
Van egy nagyon kedves barátom, akivel már középső csoportos korunk óta nagyon jóban vagyunk. Amikor csak lehet, és amit csak lehet, mindig együtt csinálunk. Ez a fiú keltette fel legjobban az érdeklődésemet, amit végül nagyjából másfél évvel ezelőtt (tavaly január 12-én) bevallottam neki. Egyszerűen belészerettem. Ebben ő is nagymértékben volt a segítségemre azzal, hogy bizonyos jeleket adott felém, amivel azt sugallta nekem, hogy én sem lehetek teljesen közömbös a számára. Olyankor, amikor kettesbe voltunk, akkor gyakran próbált velem szemezni, flörtölni. A kinézete pedig magáért beszél (188 cm, 83 kg, tengerkék szem, középhosszú – a vállánál kicsivel lejjebb érő – hidrogén szőke haj, izmosodó kezek- és lábak).
Amikor 2020. január 11-én néhány osztálytársunkkal „felelsz vagy mersz” játék közben az egyik csaj azt a feladatot adta Lacinak, hogy Zoli és jómagam közül valamelyikünkhöz menjen oda és adjon egy puszit a szájára, a másik félnek tűrni kell, akkor egyszerre voltam bizakodó és egyszerre féltem, hogy mit hoznak a következő másodpercek és vajon melyikünket választja. Aztán hozzám jött oda és szájon puszilt, majd egy újabbat is adott, ami már nem puszi volt, hanem életem (pontosabban életünk) első csókja.
A csók után ennyit súgott: „bocsáss meg”. Nem értettem, de nem is akartam mások előtt kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy visszakérdezek. A csóktól kezdve folyamatosan feszengtem, és ezt véltem rajta is felfedezni. Aztán du. 4 óra körül elment ugyan a többiekkel, de úgy este 7 körül hívott, hogy átjöhetne-e hozzám. Beleegyeztem. Hosszasan beszélgettünk, ami ugyan kellemes volt, de valahogy a csókot egyikünk sem merte felhozni. Végül aznap nálunk is aludt Tomi. A megelőző néhány ilyen alkalommal ellentétben, megint együtt aludtunk, viszont semmi nem történt. Az igaz, hogy én nagyon feszélyezve éreztem magam a szitu miatt. Másnap reggel minden ott folytatódott, ahol előző éjjel abbamaradt, míg nem némi tapogatózás után persze, de nem sokkal ebéd után bevallottam neki, hogy belészerettem.
Aztán úgy tűnt, hogy a fordulatot a 2021. július 3-i este hozza meg. Ezen a napon délutános diákmunkát végeztünk egy közeli bevásárlóközpontban, majd este Tomi hozzánk jött és nem ment haza. Hazafelé menet vettünk 2-2 doboz sört, és 1-1 felest. Az utóbbit néhány méterrel a bolttól megittuk. Valamikor 23 óra körül értünk haza, mivel anyu három műszakban dolgozik, így éppen ezen a héten éjszakás volt. Tomival hajnal 3 óráig beszélgettünk, de bár a kényes kérdést talán 1 vagy 2 alkalommal próbáltam felhozni, de ő mindannyiszor azonnal témát váltott, majd egy váratlan pillanatban odahúzott magához és megcsókolt, amit persze viszonoztam is. Ami utána jött, az pedig fenomenális volt. Neki adtam a szüzességem. Az együttlétünk alatt végig nagyon óvatos és figyelmes volt, ami nekem azt sugallta, hogy nem akar fájdalmat okozni, mert én is fontos vagyok neki. Eleinte túl lassúnak, majd amikor a „végéhez” ért, akkor pedig túl gyorsnak tűnt. Aztán összebújva aludtunk el. Szerintem az már jócskán 6-7 óra lehetett. Mindketten nagy alvók vagyunk. Én valamivel délután 14 óra előtt ébredtem, és mérhetetlenül boldog voltam, hogy azzal a fiúval veszítettem el az „ártatlanságomat”, akit szeretek. Tomi valamivel délután 15:15 után ébredt. Gyorsan lezuhanyozott, majd se szó, se beszéd elviharzott. Próbáltam felhívni aznap estefelé, de kinyomta a telefont. Úgy voltam vele, hogy hétfőn (július 5.) úgy is reggel a buszmegállóban találkozunk. Nem így lett, hisz mint kiderült, hogy a héten egy másik boltba ment árufeltöltőnek, aminek okát nem tudom. Attól tartok, hogy engem akar elkerülni. Hiába próbáltam azóta többször felhívni, nem áll velem szóba. Hiába mentem át tegnap délután hozzájuk, letagadtatta, hogy otthon van. Tehetetlennek és nagyon szomorúnak érzem magam. Úgy érzem, hogy minden összeomlott körülöttem, amióta odaadtam magam annak a fiúnak, akit szeretek, s aki úgy éreztem, hogy viszont szeret, csak nem tudja kimondani, mert fél valamitől.
Az a kismennyiségű alkohol vajon mennyire szakíthatta fel nála a gátakat (már hogyha egyáltalán ennek bármi köze lehet a megtörténtekhez)? Miért próbál meg mindenáron kerülni, amióta megtörtént a dolog (amit ráadásul nem is én erőltettem, hanem ő kezdeményezett)? A nemi együttlétünk alatt érezhetett valami olyat, ami végképp összezavarta, s amit képtelen még felfogni és elfogadni valamint kibeszélni magából? Meddig kell várnom, hogy megtörjön a jég és beszéljünk a kialakult helyzetről? A 12 éve fennálló baráti kapcsolatot is képes lehet azért felrúgni, mert ő összezavarodott a kialakult helyzet miatt?
Anyuval a héten többször is éjszakába nyúlóan beszélgettünk a másságomról és a Tomi iránti érzéseimről. Anyu azt tudja, hogy több csókváltás is volt köztünk, viszont a múlt szombat estiekről nem tud. Nem mertem még neki sem beszélni róla, hogy már nem vagyok szűz, pedig anyu is még kiskamaszként veszítette el szüzességét. Éppen csak néhány héttel a 18. születésnapja után születtem meg én.
Azzal Tomi is tisztában van, hogy anyu mindent tud a másságomról és mindenben támogat. A szülei előtt sem oly nagy titok az én másságom. Mennyiben feszélyezheti őt az, hogy – bár engem elfogadtak a szülei, mint fiúk legjobb haverját, aki történetesen meleg – ő egyetlen fiúgyermekként kellene tovább vigye a nevüket, amit elvileg az apja többször is hangoztatott?
Sajnos édesapám már 7 éve nincs közöttünk, ahogy a nálam egyébként kettő évvel fiatalabb öcsém is már 5 éve elment. Mindketten súlyos betegek voltak. Apu tüdőrákos volt, míg az öcsém pedig leukémiás és szívbeteg volt. Végül egy infarktus vitte el 2016. július 22-én, alig egy nappal a 10. születésnapja után.
(2021. július 10.)
Üdvözlettel:
egy szerelmes kamasz
Én egy a 17. életévét március 5-én betöltő fiatalfiú vagyok. A környezetemben nyílt titok, hogy homoszexuális vagyok. Akiben megbízok (és tudom, hogy nem adja tovább), annak én magam mondtam el, míg sokan – mindenféle bizonyíték nélkül – sejtenek ebből valamit.
Van egy nagyon kedves barátom, akivel már középső csoportos korunk óta nagyon jóban vagyunk. Amikor csak lehet, és amit csak lehet, mindig együtt csinálunk. Ez a fiú keltette fel legjobban az érdeklődésemet, amit végül nagyjából másfél évvel ezelőtt (tavaly január 12-én) bevallottam neki. Egyszerűen belészerettem. Ebben ő is nagymértékben volt a segítségemre azzal, hogy bizonyos jeleket adott felém, amivel azt sugallta nekem, hogy én sem lehetek teljesen közömbös a számára. Olyankor, amikor kettesbe voltunk, akkor gyakran próbált velem szemezni, flörtölni. A kinézete pedig magáért beszél (188 cm, 83 kg, tengerkék szem, középhosszú – a vállánál kicsivel lejjebb érő – hidrogén szőke haj, izmosodó kezek- és lábak).
Amikor 2020. január 11-én néhány osztálytársunkkal „felelsz vagy mersz” játék közben az egyik csaj azt a feladatot adta Lacinak, hogy Zoli és jómagam közül valamelyikünkhöz menjen oda és adjon egy puszit a szájára, a másik félnek tűrni kell, akkor egyszerre voltam bizakodó és egyszerre féltem, hogy mit hoznak a következő másodpercek és vajon melyikünket választja. Aztán hozzám jött oda és szájon puszilt, majd egy újabbat is adott, ami már nem puszi volt, hanem életem (pontosabban életünk) első csókja.
A csók után ennyit súgott: „bocsáss meg”. Nem értettem, de nem is akartam mások előtt kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy visszakérdezek. A csóktól kezdve folyamatosan feszengtem, és ezt véltem rajta is felfedezni. Aztán du. 4 óra körül elment ugyan a többiekkel, de úgy este 7 körül hívott, hogy átjöhetne-e hozzám. Beleegyeztem. Hosszasan beszélgettünk, ami ugyan kellemes volt, de valahogy a csókot egyikünk sem merte felhozni. Végül aznap nálunk is aludt Tomi. A megelőző néhány ilyen alkalommal ellentétben, megint együtt aludtunk, viszont semmi nem történt. Az igaz, hogy én nagyon feszélyezve éreztem magam a szitu miatt. Másnap reggel minden ott folytatódott, ahol előző éjjel abbamaradt, míg nem némi tapogatózás után persze, de nem sokkal ebéd után bevallottam neki, hogy belészerettem.
Aztán úgy tűnt, hogy a fordulatot a 2021. július 3-i este hozza meg. Ezen a napon délutános diákmunkát végeztünk egy közeli bevásárlóközpontban, majd este Tomi hozzánk jött és nem ment haza. Hazafelé menet vettünk 2-2 doboz sört, és 1-1 felest. Az utóbbit néhány méterrel a bolttól megittuk. Valamikor 23 óra körül értünk haza, mivel anyu három műszakban dolgozik, így éppen ezen a héten éjszakás volt. Tomival hajnal 3 óráig beszélgettünk, de bár a kényes kérdést talán 1 vagy 2 alkalommal próbáltam felhozni, de ő mindannyiszor azonnal témát váltott, majd egy váratlan pillanatban odahúzott magához és megcsókolt, amit persze viszonoztam is. Ami utána jött, az pedig fenomenális volt. Neki adtam a szüzességem. Az együttlétünk alatt végig nagyon óvatos és figyelmes volt, ami nekem azt sugallta, hogy nem akar fájdalmat okozni, mert én is fontos vagyok neki. Eleinte túl lassúnak, majd amikor a „végéhez” ért, akkor pedig túl gyorsnak tűnt. Aztán összebújva aludtunk el. Szerintem az már jócskán 6-7 óra lehetett. Mindketten nagy alvók vagyunk. Én valamivel délután 14 óra előtt ébredtem, és mérhetetlenül boldog voltam, hogy azzal a fiúval veszítettem el az „ártatlanságomat”, akit szeretek. Tomi valamivel délután 15:15 után ébredt. Gyorsan lezuhanyozott, majd se szó, se beszéd elviharzott. Próbáltam felhívni aznap estefelé, de kinyomta a telefont. Úgy voltam vele, hogy hétfőn (július 5.) úgy is reggel a buszmegállóban találkozunk. Nem így lett, hisz mint kiderült, hogy a héten egy másik boltba ment árufeltöltőnek, aminek okát nem tudom. Attól tartok, hogy engem akar elkerülni. Hiába próbáltam azóta többször felhívni, nem áll velem szóba. Hiába mentem át tegnap délután hozzájuk, letagadtatta, hogy otthon van. Tehetetlennek és nagyon szomorúnak érzem magam. Úgy érzem, hogy minden összeomlott körülöttem, amióta odaadtam magam annak a fiúnak, akit szeretek, s aki úgy éreztem, hogy viszont szeret, csak nem tudja kimondani, mert fél valamitől.
Az a kismennyiségű alkohol vajon mennyire szakíthatta fel nála a gátakat (már hogyha egyáltalán ennek bármi köze lehet a megtörténtekhez)? Miért próbál meg mindenáron kerülni, amióta megtörtént a dolog (amit ráadásul nem is én erőltettem, hanem ő kezdeményezett)? A nemi együttlétünk alatt érezhetett valami olyat, ami végképp összezavarta, s amit képtelen még felfogni és elfogadni valamint kibeszélni magából? Meddig kell várnom, hogy megtörjön a jég és beszéljünk a kialakult helyzetről? A 12 éve fennálló baráti kapcsolatot is képes lehet azért felrúgni, mert ő összezavarodott a kialakult helyzet miatt?
Anyuval a héten többször is éjszakába nyúlóan beszélgettünk a másságomról és a Tomi iránti érzéseimről. Anyu azt tudja, hogy több csókváltás is volt köztünk, viszont a múlt szombat estiekről nem tud. Nem mertem még neki sem beszélni róla, hogy már nem vagyok szűz, pedig anyu is még kiskamaszként veszítette el szüzességét. Éppen csak néhány héttel a 18. születésnapja után születtem meg én.
Azzal Tomi is tisztában van, hogy anyu mindent tud a másságomról és mindenben támogat. A szülei előtt sem oly nagy titok az én másságom. Mennyiben feszélyezheti őt az, hogy – bár engem elfogadtak a szülei, mint fiúk legjobb haverját, aki történetesen meleg – ő egyetlen fiúgyermekként kellene tovább vigye a nevüket, amit elvileg az apja többször is hangoztatott?
Sajnos édesapám már 7 éve nincs közöttünk, ahogy a nálam egyébként kettő évvel fiatalabb öcsém is már 5 éve elment. Mindketten súlyos betegek voltak. Apu tüdőrákos volt, míg az öcsém pedig leukémiás és szívbeteg volt. Végül egy infarktus vitte el 2016. július 22-én, alig egy nappal a 10. születésnapja után.
(2021. július 10.)
Üdvözlettel:
egy szerelmes kamasz
Szakértőnk válasza a Tinédzser, szerelem, homoszex (17) kérdésre
Kedves Levélíró! Nyilván nagyon nehéz megtippelni, hogy mi állhat a másik fiú viselkedése mögött,de több, mint valószínű, hogy számára ez a helyzet most kezelhetetlennek tűnik. Ha idővel újraindul a kommunikáció közöttetek, remélhetőleg tudtok majd a történtekről és az érzéseitekről is beszélni. Adj neki időt ehhez.Próbáld meg tudtára adni, hogy számodra fontos,ami történt, de nem szeretnéd erőltetni azt, ami most számára nehéz, viszont nyitott leszel később arra, hogy rendezzétek a dolgaitokat akárhogy is érez majd. Azt tudja, hogy te hogy érzel, most a saját érzéseivel kell megküzdenie (akár a "másságával", akár azzal, hogy ha megbánta, ami történt; ki fog derülni). Az nagyon jó, hogy édesanyáddal tudtok nyíltan beszélgetni, fontos támasz lehet számodra ebben az időszakban.
