Tinédzser, szerelem, homoszex (17) III
2021.09.25.
Tisztelt doktornő!
Először is nagyon szépen köszönöm, hogy a 2021. augusztus 19-én küldött Tinédzser, szerelem, homoszex (17) II című kérdésemre 2021. augusztus 24-én megtisztelt a válaszával.
Azzal, hogy szeptember 1-jén megkezdődött a tanév nem egyszerűsödött a helyzetünk. Azért sem, mert a kedves osztálytársak már most folyamatosan „zaklatnak” engem is azzal, hogy miért tagadjuk Tomival le azt, hogy együtt vagyunk. Nem hiszik el azt, hogy nem vagyunk együtt. Ezzel már a második héten (szeptember 6-át követően) már Tomit is. Nagyon úgy érzem, hogy ezzel nem igazán segíti önmaga elfogadását, mert túlságosan fél vagy félt. Aztán múlt vasárnap (szeptember 18.) váratlan vendég érkezett hozzánk. A vendég Edina volt, aki nem más, mint Tomi édesanyja és (aki egyben) anyu egykori osztálytársnője és régi barátnője. Az asszony mindkettőnkkel, vagyis anyuval és velem is beszélni akart. Egyszerre lepett és ijesztett meg engem ez a dolog. Miután anyu megnyugtatott avval, hogy nem lesz semmi baj, végül elkezdtünk beszélgetni. Edina felvázolta, hogy évek óta tudta, hogy a fia homoszexuális, csak az erre való bizonyíték volt ingatag, de szóba hozni nem merte. Azért sem, mert félt Levente (vagyis a férje) reakciójától. Már csak azért is mert, már arra is verbálisan erős kifejezésekkel reagált, amikor Tomi 10 éves kora környékén rendszeresen – mintha csak reflexből történt volna – ahol csak lehetett keresztbe tett lábbal ült le. Persze eleinte neki (vagyis Edinának) sem tetszett és próbálta leszoktatni róla, de hamar rájött, hogy ami kicsit reflexszerűen jön, arról leszoktatni nem lehet. Ha kényelmetlenné válik számára, akkor ez visszaszorul. Ez az elmúlt két évben tényleg kezdett visszaszorulni, de nem szűnt meg. Vélhetően nem is fog sosem. De a kamaszodás kezdetén a korábbiakhoz képest is igencsak vékony lett a hangja (ez egyébként mindenkinek feltűnt akkoriban), ami azért a családjukban sem volt jellemző a férfiakra. Sőt! Sokkal inkább az ellenkezője volt jellemzőbb. Bár tény, hogy ez legkevésbé ismertetőjele annak, hogy esetleg ő homoszex lenne. A szeptember legelső hétvégéjén fát hordani voltunk. Először Edina édesanyjánál, majd az én nagyszüleimnél. Már az azt megelőző pénteken láttam tesi órán, hogy kicsit sántít. El is mondta foci közben, hogy fáj egy kicsit a vádlija. Így jár hetek óta suliba valamint a hét első felében (hétfő-csütörtök) dolgozni is. Ráadásul árufeltöltők vagyunk egy nagyobb üzletben. Heti négy nap, napi öt óra (16-21 között), óránként 1310 Ft-ért. Mindkettőnknél nagy cél, hogy egyetemre menjünk. Mindkettőnket támogatnának persze a szülők viszont a háttér teljesen más. Tominak ott van a három húga (középső ráadásul szívbeteg és asztmás), nekem pedig már nincs testvérem (2016-ban, súlyos betegségben hunyt el). E hét elején nem nagyon adtam neki apellátát és hétfőn munka után – persze az anyukája tudtával és beleegyezésével – hozzánk jött és bekentem a vádliját izomlazítóval. Ezt megismételtük kedden, szerdán és csütörtökön is. Mivel tegnap volt a születésnapja és az édesanyja megakarta lepni egy tortával, engem kért meg, hogy suli után ne azonnal menjünk haza, hanem valahogy tartsam távol egy kicsit. Meghívtam így sütizni, mondván, hogy ez a születésnapja alkalmából van. Nem is értette, mert elvileg ma 9 órára jön hozzám és egész nap kettesben leszünk és ünnepelünk. Elvileg csak holnap este megy haza. (Egyébként úgy tűnt, hogy annak ellenére is használt az izomlazító krém neki, hogy csak éjszaka pihentette a lábát. Még a két tesi óra ellenére sem sántított tegnap délután annyira, hogy mind akár csak 1-2 nappal korábban, munka előtt vagy éppen utána)
Tomi édesanyja elmondta nekem, hogy másik két fiú is feltűnt a színtéren. Az egyikről annyit lehet tudni, hogy nagyjából másfél éve leveleznek. Egyfajta lelki társként tekint a srácra, viszont tény, hogy a nyaralás alatt kétszer találkoztak. Ez a srác állítólag sok mindenben segítette őt a távolból, hogy kicsit tisztuljon nála a kép. A másik srácról viszont semmit nem mondott. Látszólag azért, mert fél. (Nem akartam én elmondani, hogy a fogadott unokabátyja, Krisz az, akiről nem beszélt neki.) A harmadik voltam én. Rólam végig csillogó, már-már vágyakozó szemmel beszélt. Megkért, hogy egyfelől mindenben támogassam Tomit, másfelől amennyire csak tudom, védjem meg a számára már-már tolakodónak tűnő faggatózásoktól, harmad részről ne erőltessem a mielőbbi döntést. Bár tudja, hogy ez utóbbit eddig sem tettem. Azt is tudja, hogy próbálom a többieket is távol tartani Tomitól.
Mennyire érezheti azt, hogy én mindenben mellette vagyok? Mennyire érezheti ténylegesen tolakodónak, esetleg zaklatónak a többiek faggatózását? Mennyi idő kellhet neki, hogy végre tisztázni tudja önmagával a dolgot? Mennyiben jelenthet neki (is immáron) segítséget, hogy legalább az édesanyjával tud alkalmanként beszélgetni erről, legalább négyszemközt? Ön szerint nem lenne érdemes egy szakember segítségét kérje vagy elég lehet az, hogy az édesanyjával is tud erről beszélni és én is ott állok mindenben mellette?
Ez utóbbi – szerény tapasztalatom szerint – sokat jelenthet egy önelfogadásban.
Előzmény: https://www.kamaszpanasz.hu/szakerto/lelek/20547 valamint https://www.kamaszpanasz.hu/szakerto/lelek/20559
(2021. szeptember 25.)
Üdvözlettel:
Márió
egy szerelmes kamasz
Először is nagyon szépen köszönöm, hogy a 2021. augusztus 19-én küldött Tinédzser, szerelem, homoszex (17) II című kérdésemre 2021. augusztus 24-én megtisztelt a válaszával.
Azzal, hogy szeptember 1-jén megkezdődött a tanév nem egyszerűsödött a helyzetünk. Azért sem, mert a kedves osztálytársak már most folyamatosan „zaklatnak” engem is azzal, hogy miért tagadjuk Tomival le azt, hogy együtt vagyunk. Nem hiszik el azt, hogy nem vagyunk együtt. Ezzel már a második héten (szeptember 6-át követően) már Tomit is. Nagyon úgy érzem, hogy ezzel nem igazán segíti önmaga elfogadását, mert túlságosan fél vagy félt. Aztán múlt vasárnap (szeptember 18.) váratlan vendég érkezett hozzánk. A vendég Edina volt, aki nem más, mint Tomi édesanyja és (aki egyben) anyu egykori osztálytársnője és régi barátnője. Az asszony mindkettőnkkel, vagyis anyuval és velem is beszélni akart. Egyszerre lepett és ijesztett meg engem ez a dolog. Miután anyu megnyugtatott avval, hogy nem lesz semmi baj, végül elkezdtünk beszélgetni. Edina felvázolta, hogy évek óta tudta, hogy a fia homoszexuális, csak az erre való bizonyíték volt ingatag, de szóba hozni nem merte. Azért sem, mert félt Levente (vagyis a férje) reakciójától. Már csak azért is mert, már arra is verbálisan erős kifejezésekkel reagált, amikor Tomi 10 éves kora környékén rendszeresen – mintha csak reflexből történt volna – ahol csak lehetett keresztbe tett lábbal ült le. Persze eleinte neki (vagyis Edinának) sem tetszett és próbálta leszoktatni róla, de hamar rájött, hogy ami kicsit reflexszerűen jön, arról leszoktatni nem lehet. Ha kényelmetlenné válik számára, akkor ez visszaszorul. Ez az elmúlt két évben tényleg kezdett visszaszorulni, de nem szűnt meg. Vélhetően nem is fog sosem. De a kamaszodás kezdetén a korábbiakhoz képest is igencsak vékony lett a hangja (ez egyébként mindenkinek feltűnt akkoriban), ami azért a családjukban sem volt jellemző a férfiakra. Sőt! Sokkal inkább az ellenkezője volt jellemzőbb. Bár tény, hogy ez legkevésbé ismertetőjele annak, hogy esetleg ő homoszex lenne. A szeptember legelső hétvégéjén fát hordani voltunk. Először Edina édesanyjánál, majd az én nagyszüleimnél. Már az azt megelőző pénteken láttam tesi órán, hogy kicsit sántít. El is mondta foci közben, hogy fáj egy kicsit a vádlija. Így jár hetek óta suliba valamint a hét első felében (hétfő-csütörtök) dolgozni is. Ráadásul árufeltöltők vagyunk egy nagyobb üzletben. Heti négy nap, napi öt óra (16-21 között), óránként 1310 Ft-ért. Mindkettőnknél nagy cél, hogy egyetemre menjünk. Mindkettőnket támogatnának persze a szülők viszont a háttér teljesen más. Tominak ott van a három húga (középső ráadásul szívbeteg és asztmás), nekem pedig már nincs testvérem (2016-ban, súlyos betegségben hunyt el). E hét elején nem nagyon adtam neki apellátát és hétfőn munka után – persze az anyukája tudtával és beleegyezésével – hozzánk jött és bekentem a vádliját izomlazítóval. Ezt megismételtük kedden, szerdán és csütörtökön is. Mivel tegnap volt a születésnapja és az édesanyja megakarta lepni egy tortával, engem kért meg, hogy suli után ne azonnal menjünk haza, hanem valahogy tartsam távol egy kicsit. Meghívtam így sütizni, mondván, hogy ez a születésnapja alkalmából van. Nem is értette, mert elvileg ma 9 órára jön hozzám és egész nap kettesben leszünk és ünnepelünk. Elvileg csak holnap este megy haza. (Egyébként úgy tűnt, hogy annak ellenére is használt az izomlazító krém neki, hogy csak éjszaka pihentette a lábát. Még a két tesi óra ellenére sem sántított tegnap délután annyira, hogy mind akár csak 1-2 nappal korábban, munka előtt vagy éppen utána)
Tomi édesanyja elmondta nekem, hogy másik két fiú is feltűnt a színtéren. Az egyikről annyit lehet tudni, hogy nagyjából másfél éve leveleznek. Egyfajta lelki társként tekint a srácra, viszont tény, hogy a nyaralás alatt kétszer találkoztak. Ez a srác állítólag sok mindenben segítette őt a távolból, hogy kicsit tisztuljon nála a kép. A másik srácról viszont semmit nem mondott. Látszólag azért, mert fél. (Nem akartam én elmondani, hogy a fogadott unokabátyja, Krisz az, akiről nem beszélt neki.) A harmadik voltam én. Rólam végig csillogó, már-már vágyakozó szemmel beszélt. Megkért, hogy egyfelől mindenben támogassam Tomit, másfelől amennyire csak tudom, védjem meg a számára már-már tolakodónak tűnő faggatózásoktól, harmad részről ne erőltessem a mielőbbi döntést. Bár tudja, hogy ez utóbbit eddig sem tettem. Azt is tudja, hogy próbálom a többieket is távol tartani Tomitól.
Mennyire érezheti azt, hogy én mindenben mellette vagyok? Mennyire érezheti ténylegesen tolakodónak, esetleg zaklatónak a többiek faggatózását? Mennyi idő kellhet neki, hogy végre tisztázni tudja önmagával a dolgot? Mennyiben jelenthet neki (is immáron) segítséget, hogy legalább az édesanyjával tud alkalmanként beszélgetni erről, legalább négyszemközt? Ön szerint nem lenne érdemes egy szakember segítségét kérje vagy elég lehet az, hogy az édesanyjával is tud erről beszélni és én is ott állok mindenben mellette?
Ez utóbbi – szerény tapasztalatom szerint – sokat jelenthet egy önelfogadásban.
Előzmény: https://www.kamaszpanasz.hu/szakerto/lelek/20547 valamint https://www.kamaszpanasz.hu/szakerto/lelek/20559
(2021. szeptember 25.)
Üdvözlettel:
Márió
egy szerelmes kamasz
Szakértőnk válasza a Tinédzser, szerelem, homoszex (17) III kérdésre
Kedves Márió! Azt gondolom, hogy szerencsés a barátod,amiért van ,aki mellette áll (mind az édesanyja,mind te). Sajnos a külvilág reakcióival neki kell megküzdenie, bármennyire is fájó a közösség reagálása, továbbra is csak támogatni tudod. Amire érdemes odafigyelni, hogy nem változik-e meg drasztikusan és tartósan a hangulata, viselkedése, szokásai, mert ezek jelezhetnek szorongást, depressziót vagy kialakulóban lévő függőséget (ezek lehetnek következményei, ha nehezen küzd meg a helyzettel). Ha ilyesmit tapasztalnál,akkor érdemes lehet az édesanyjával megbeszélni, hogy mit tudtok tenni, esetleg tudnak-e szakember segítséget igénybe venni. Hogy mindez mennyi időbe telik, sajnos nem lehet megjósolni.
