Az élet nehézségei
2022.12.23.
Tisztelt Orvosok!
Jómagam 1996. április 13-án születtem, 196 cm magas és 101 kg vagyok. Az életem 2014. április 10-én gyorsult fel, amikor is egyfelől érettségire készültem, másfelől kiderült, hogy a menyasszonyom 9 hetes terhes. Ennek felfedését követően a szüleink unszolására a 2015. július 18-ra tervezett esküvőt 1 évvel előrehoztuk. Végül Áron fiunk 2014. november 15-én született meg. Hozzám hasonlóan a nejem is informatikai képzésen vett részt és elsődleges szakmánk is informatikai csoportból került ki. Családfenntartási feladataim megnövekedése miatt azért többek között építőipari mellékállást is vállalok évek óta. Aztán 2018. február 3-án megszületett Dezső fiam is. A nejem újbóli várandóságára annak 10. hetében, idén szeptember 27-én került derült fény.
Sajnos sokáig nem lehetett úgymond tiszta az örömünk, miután október 19-én egy sajnálatos baleset következtében többszörös bordatörést, csigolyarepedést, lábszártörést, kéztörést szenvedtem. Az utóbbiból mára úgymond teljesen rendbejöttem. A lábszártörésem is jól javul. a bordám és a csigolyám viszont nagyon nehezen gyógyul. Miután két kisgyermek mellé érkezik a harmadik, így nagyon jó lenne dolgozni. Teljes mértékben kilátásnak látom a helyzetemet, vagyis helyzetünket.
Ezen Ön szerint, hogy tudnám mielőbb túltenni? A lelki egyensúly elmaradása vagy korlátozott jelenléte lassíthatja az egyéb felépülésemet is? Nem tudom, hogy mitévő legyek!
Kellemes ünnepeket kívánok minden szakértőnek!
A megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Barna
(2022.12.23.)

Szakértőnk válasza a Az élet nehézségei kérdésre
Kedves Barna! 26 évesen (ha jól számolom) elég nehéz teher lehet a mostani helyzet,ilyenkor nehéz meglátni a jót, a lehetőségeket. Azt tanácsolnám, hogy január elején keressék fel legközelebbi családsegítő szolgálatot.Ezekben az intézményekben általában elérhető pszichológiai segítség (hogy ne álljon fenn akár egy depressziós epizódnak a lehetősége vagy ne bomoljon meg a családi egyensúly a nehézségektől),illetve itt tudnak segítséget nyújtani abban, hogy a jelenlegi helyzetben pl. milyen támogatásokra volna lehetőségük. Abban is tudnak esetleg segíteni, hogy ha a sérülés miatt táppénzen van,milyen formában lehetne mondjuk otthon végezhető munkát vállalnia valamelyikőjüknek,ami segítene az átmeneti időszakban az anyagi nehézségeken. Ne szégyelljenek segítséget kérni!A nehézségekkel való közös megküzdés pedig akár meg is erősítheti a kapcsolatukat!