Hiányzók majd ?
2022.12.27.
Szia először fordulok ilyen dologgal valakihez lehet kicsit rosszul fogalmazok de meg próbálok jól fogalmazni huszonkét éves fiú vagyok és hát igen a szerelem ami a gond meg ismertem valakit kettő hónapja egész jól ment nagyon is már ott tartottunk hogy érzünk egymás iránt igazából könnyes szemmel mondta kamerán hogy szeret engem és én is ott szépen is ment ez a dolog találkoztunk is csók puszi szeretkezes az nem mert ez az év nagyon stresszes volt nekem és nem ment. lehet ez is az egyik ok de nem tudom a haza látogatása után vissza ment Pestre onnan már más volt minden nem úgy ragaszkodott és inkább azt mondta ne legyünk együtt még hanem ismerkedjunk még jobban meg fontos is voltam neki meg ilyenek és nehéz eset de jól kezeltem a nőt és hatással voltam rá Látszott rajtunk oda vagyunk egymásért rendesen ki mutata hogy ha féltékeny is volt meg nem szeretne el veszíteni de ez mára meg változott mielőtt újra haza utazót ide ahol lakók az elott mondta nem tudd nyitni felém és össze törtem találkoztunk el mondtam neki mindent hogy fel költözök akkor is Pestre és bizonyitom neki hogy tényleg úgy lesz amit mondtam hogy miatta megyek fel Holnap jön haza újra és nem hiszem jobb lesz valamivel de kicsit beszelgetem vele hogy jojon át és érezzük jól magunkat igen sexre gondolok talán bele ment az írása alapján de Ahh nehéz szeretem és nem tudom mi tevő legyek mert ő az első olyan nő akire azt lehet mondani hogy nő minden nagyon jó volt de mára már nem és nem tudom miért foszlott fel ez az egész így neki mesélt a múltjáról olyan dolgokról hogy azt másnak nem mondta a család meg ilyenekről és a jövőnk is annyira passzol hogy mi a tervünk én úgy érzem ami utunknak nem itt lesz vége tudom nem fogunk beszélni mar mert részéről nincs miért lehet az a baj hogy szinte csak kamerán beszélgettünk ? És ide tényleg élőben kell ? Kb kettő három hónap és költözök fell és kopogtatni fogok neki ezt el is mondtam de rossz dolgot nem mondot erről a napjaimra is reaggál nem értem tényleg szerintem össze van zavarodva de ezt biztos jobban érti más olyan vagyok vele mint ha gyemantom lenne ki segitetem egy nagyon mely dologról is es bízik bennem de egyedül abban nem hogy ki utazók miatta es azt mondta hogy a szépség es szörnyeteg filmből ő most olyan mint egy szörnyeteg mit tegyek ? Mert feladni ezt biztos nem fogom érzem rendesen érzem ezt nem lehet el engedni es azt is írta ha a jövő úgy hozza együtt leszünk ha úgy alakul el vagyok veszve most de az lesz a legjobb ha hagyom es teljen az idő még ki nem utazók köszönöm szépen és még annyi hogy senki se bant vele olyan jól mint én és mindig úgy nézet rám mikor szépet mondtam
Szakértőnk válasza a Hiányzók majd ? kérdésre
Kedves Levélíró! Az online ismerkedést követő személyes találkozás nem mindig váltja be a reményeket sajnos.Ha a költözés már eldöntött tény és a lány is szívesen fogadja, lehet még egy esélyt adni az ismerkedésnek személyesen,de ha mégsem alakul ki köztetek a kapcsolat,akkor a környezetváltozás, az új munka,ismerősök segítenek majd továbblépned.