Jövőre egyetemre megyek, mit csináljak.
2023.02.28.
Jó napot kívánok! Én egy 18 éves fiú vagyok és szeptembertől egyetemre megyek. Amit nagyon várok, de vannak pár kétségeim. A fő cél Veszprém (kémia alapszak), ami számomra majdnem az ország másik fele. (Szolnok megyében lakok.) Összességében amitől kicsit tartok az a kollégium és az új közösség. Eddig soha életembe nem jártam bulizni, minden ilyent azzal oldottam meg hogy hazajöttem és nem mentem sehova hiába hívtak, de tudom hogy a kollégiumba ezt nem igazán tudom megcsinálni. (Kicsit félek is az ilyen helyzetektől). Így tudom jól hogy vannak olyan szituációk, élethelyzetek (bulizás, ismerkedés) amiben nagyon tapasztalatlan vagyok. Attól félek kicsit hogy nem igazán tudok beilleszkedni abba a társaságba, mert hogy nem bulizok meg hasonlók. DE mellette meg nagyon jó volna kimozdulni csajozni, barátnőt szerezni. Eddig nem volt még barátnőm. Tehát tudna nekem tanácsot adni hogy mire kell felkészülnöm az egyetemi bulizás, ismerkedés terén? Kicsikét unalmas az életem, de eddig nem igazán mertem megtenni a lépést. (Kimozdulás, csajozás terén.) Megpróbálok úgy hozzá állni hogy új város, új élethelyzet, új én de nem tudom hogy mi lenne a jó. Nagyon jó volna egy normális jó baráti társaságot és egy barátnőt találnom, mert kicsit magányosnak érzem magam. A kimozdulással bulizással mindig az volt a bajom, hogy jó volna menni de mindig jöttek a DE gondolatok. "de tanulnom kell, de akkor szólnom kell anyának hogy később jövök, de akkor hogy melyik busszal jutok haza.... stb"
Hogyan tudnám az ilyen gátlásaimat levetkőzni, és "felkészülni" egyetemre?
Válaszát előre is köszönöm!
Hogyan tudnám az ilyen gátlásaimat levetkőzni, és "felkészülni" egyetemre?
Válaszát előre is köszönöm!
Szakértőnk válasza a Jövőre egyetemre megyek, mit csináljak. kérdésre
Kedves Levélíró! Érdemes lehet konkrét célokat kitűzni az egyetemi évek kapcsán,mind rövid távon ,mind hosszú távon,terveket készíteni, hogy mi az ,amiben szeretnél részt venni és mi az,ami nagyon távol áll tőled. Kisebb lépésekben érdemes haladni, mindig csak kicsit lépni ki a komfort zónádból.Ehhez pl érdemes belépni a leendő első évfolyam közösségi-média csoportjaiba,részt venni az ismerkedős rendezvényeken...stb. Sokat segíthet, ha sikerül olyan társakat találnod,akikkel együtt tudtok részt venni ezeken, akikkel együtt "mozdultok majd ki"(egyrészt, mert ha megbeszélitek a programot,akkor nehezebben mondja le az ember, mintha egyedül indulna el, másrészt, ha csoportosan vagy párban jár valaki,akkor nagyobb biztonságban érzi magát). Ha úgy érzed, hogy mégis túl sok a szorongás benned az élethelyzeted megváltozásával kapcsolatban,akkor még év végéig van időd akár az iskolapszichológussal is beszélgetned erről.