Tinédzser, szerelem, homoszex (19) II
2023.03.16.
Tisztelt doktornő!
Először is nagyon szépen köszönöm, hogy a 2022. december 18-án küldött Tinédzser, szerelem, homoszex (19) című kérdésemre 2022. december 27-én megtisztelt a válaszával.
Sajnos fokozódtak a problémáink. Az éttermet, ahol dolgozunk kibérelték egy pótszilveszteri bulira január 7/8 éjjelre. A hely kibérlése mellett a munkavállalók aznapi bérét is átvállalták, így mi nekünk kellett felkészítenünk a helyet, ill. a éjszaka felszolgálnunk. A bérlés január 7-én este 20 óra és január 8-án délelőtt 10 óra közötti időre volt megkötve. Feltétel volt, hogy félórával a kezdés előtt (01.08. 19:30) készen kell minden álljon. Az épület kétszintes és erre az alkalomra az emeletet is kibérelték. Az asztalok már teljesen készen álltak a bérlők és vendégek érkezésére, amikor az emeletről lefelé jövet megcsúsztam a lépcsőn, a bokám magam alá bicsaklott és olyan nagyot roppant, hogy még a mögöttem jövő kolléga is hallani vélte a hangot, először megpróbáltam ráállni, de ez már akkor is sikertelen volt. Az említett kolléga vitt végül be a sürgősségire, ahol sajnos kiderült, hogy eltört a bokám. Január 23-án járógipszet kaptam, amelyet február 20-át levettek a lábamról. Jelenleg még gyógytornára, ill. fizioterápiára járok. Dolgozni jelenleg én sem tudok. A párom első reakciója nem az volt, hogy mi van velem, hanem a legnagyobb meglepetésemre nem a hogyanlétem felől érdeklődött, hanem rögtön vádaskodni kezdett. A vádaskodás főpillére az volt, hogy szándékosan törtem el a bokám, hogy ne kelljen dolgoznom, ill. őt kiszolgálnom.
Tomi térde karácsony óta sajnos folyamatosan visszagennyedzik. Az oldalszalagokkal és porcokkal nincs valami rendben. Jelenleg úgy tűnik, hogy április 11-én, vagyis rögtön húsvét után artroszkópos műtéti beavatkozása lesz.
Az anyagi helyzetünk drámaian alakul. Édesanyám februárban és márciusban is kisegített minket 100-100 ezer Ft-tal valamint árvaellátást is kapok, ami 67 ezer Ft körül van. A táppénz elég gyatra. A páromnak 2.372,44 Ft/nap, míg nekem 4.436,78 Ft/nap összegű táppénz jön. Figyelembe véve, hogy csak az albérlet 75.000 Ft+rezsi/hó és a partnerek is évvégén elköltöztek, már nagyon reménytelen.
Amióta levették a járógipszemet megint egyre több mindent hárít vissza rám, ill. nagyjából 1 hete azt is megkaptam, hogy ő tart el engem. Amikor felvilágosítottam, hogy anyám 2 hónap alatt 200 ezret küldött, ill. csak az árvaellátásom nagyjából negyed millió volt január óta, akkor megsértődött. Azóta nem is szól hozzám, pedig már mindent megpróbáltam. Ha közeledek hozzá, akkor elutasít. Ha megpróbálok beszélgetni vele, akkor ott hagy vagy felteszi a fülhallgatót.
Néha van egy olyan érzésem, hogy nem is biztos, hogy engem akar a távolságtartásával büntetni, hanem önmagát.
Miben hibáztam, hogy így reagál mindenre? Ennek csak én vagyok az oka? Miért nem enged magához legalább kicsit közelebb? Lehet annak relevanciája, hogy nem is engem akar büntetni, hanem önmagát? Ha ennek van relevanciája, akkor hogy tudnám megértetni vele, hogy se engem, sem pedig önmagát nem szabad a kialakult helyzet miatt okolnia?
Előzmények:
https://www.kamaszpanasz.hu/szakerto/lelek/20670
(2023. március 16.)
Üdvözlettel:
Márió
egy szerelmes kamasz

Szakértőnk válasza a Tinédzser, szerelem, homoszex (19) II kérdésre
Kedves Márió! A párodat valószínűleg jobban megviselik a fizikai problémái,mint gondolnák a kívülállók.Lehet, hogy érdemes volna a kórházi tartózkodás alatt pszichológus segítségét igénybe venni, esetleg később párterápiában gondolkodni, hogy az aktuális krízis ne bomlassza fel a kapcsolatotokat.