Hülye suli, hülye én, hülye élet...

A kezdet...
Sosem voltam igazi csapatjátékos, de ez a gimnázium óta csak rosszabb lett. Már másodikos vagyok, két éve ugyanabban az osztályban. Egyre jobban bezárkóztam, ennek hatására akikkel eddig jóban voltam, elhagytak, levegőnek néznek. Egyszerűen nem tudok kommunikálni másokkal. Az iskolai teljesítményem is rohamosan romlott, állandóan rettegek a dolgozatok miatt. Régebben mindenből 5ös voltam (kivéve tesi), félévre 5 tantárgyból rontottam amiből talán 2-őt 3-at tudok még kijavítani, egy reménytelen, egy pedig lehet, hogy romlik, mert annyira béna vagyok. Önbizalmam nincs/mínuszban van (ha egyáltalán van ilyen...), és tuti, hogy régóta (ettől a tanévtől kezdve) depressziós vagyok (igen, kitöltöttem a tesztet a honlapon és az alapján és a megérzéseim alapján is). Úgy érzem, a világ csak jobb lenne nélkülem, állandóan levert vagyok, és ha véletlenül jól érezném magam, az sem tart sokáig. Önkritikám borzalmas, pont mint én. Nincs is semmi pozitívumom. Öngyilkossághoz sajna(?) túl gyáva vagyok, mint mindenhez. Sok mindentől félek, fóbiám is van (darazsak és minden, ami repül és darázsnak álcázza magát-> nem látom hogy nem darázs az illető repülő rovar/tárgy).

Az ok...
Persze mindemögött több probléma áll, elsősorban a külsőm: nagyon nem vagyok megelégedve magammal. Nem igazán részletezném, elég szerintem annyi, hogy sok fölösleg van rajtam évek óta ami pokollá teszi az életem. Utálok tükörbe nézni, nem is igazán szoktam. A külsőmre kiható önutálat pedig akkor hatolt belülre is, amikor elfordultak tőlem azok, akikben eddig megbíztam. Újabb csalódás a sok iskolai csalódás mellett. Családot megint nem részletezném, csak annyí, hogy nem igazén támogatnak, illetve nem látják hogy igyekeznék. Próbálok eleget tanulni, de sose tudok. Állandóan fáradt vagyok, szerintem október óta nem aludtam ki magam, maximum 5-7 napon aludtam 9-10 órát (összesen, a tanévben kb 5-7 nap tudtam egyenként 9-10 órát aludni)). Mindig késő estig tanulok, de korán kell kelnem, emiatt mindig megy is a veszekedés (amitől úgy érzem, hogy tanulni nem emgednek a szüleim, szóval csakazértis fent maradok tanulni). Tudom, hogy ez így nagyon-nagyon nem jó.

Változás...
Már el kezdtem mozogni itthon, és rájöttem, hogy kicsit jobb utána. Hamarosan belekezdek egy diétába is, remélem, nyár végén majd rám sem lehet ismerni. :) (A diéta nem kegyetlen, nem drasztikus, szüleimnek elmondom
A társaság amelyik "kitagadott", egyik tagja próbál barátkozni és segíteni, de szerintem túl jó hozzám, mert sose leszek elég jó, hogy viszonozzam a segítségét. :(
Van egyfajta foglalkozás a suliban ahol tanulok (ilyen kommunikációval kapcsolatos), ahova járok és egész jól érzem magam utána (csak egy ideig, utána mindig visszaesek). A fentebb említett barátkozni próbáló emberke már mondta (és egy másik tag is a társaságból), hogy észlel valamiféle pozitív változást, hogy felbátorodtam, de én nem érzem. Sőt, egyre bénább vagyok. :(
Meg lehetne valahogy ezt az egészet oldani valamivel (nem öngyilkossággal) ? Senkihez nem szeretnék fordulni, magam oldanám meg a problémát, hiszem minden probléma gyökere én vagyok (szóval én vagyok a gyökér). Senkinek nem akarok a terhére lenni, itthon belső dolgokat/gondokat nem látják/nem tudják a szülők, de nem is mondanám el nekik, hogy ne aggódjanak még jobban, mint most.
Na tessék, milyen szörnyű vagyok, ugye? Egy egész kisregényt írtam ami csomó idő elolvasni és értelmezni, mert fogalmazni sem tudok...
Előre is köszönök bármiféle segítséget!

Ui: Majd' elfelejtettem! Nem tudom miért, de szeretek rajzolni. Persze nagy nullának tartom magam ebben is, többször meggondoltam magam, hogy na mostmár többet sosem rajzolok, de mindig ekkor (amikor eldöntöm h nem rajzolok többé, minek, úgyis csak jobbak vannak nálam) készülnek a legjobb képeim. Mintha minden porcikám az ellen tiltakozna, hogy "csakazértis megmutatom, hogy igenis jó vagyok benne"...
Lehet ezt érteni? Minek rajzolok, amikor abba akarom hagyni? ;(