elegem van mindenből...
17 leszek 3 hónap múlva. Srác vagyok és elegem van mindenből. Semmi nem olyan mint régen, ha felkelek reggel nem az van hogy ma ezt meg ezt fogom csinálni. Csak sodródok az árral. Minden akkor kezdődött, mikor anyámék elváltak bő 12 éve, és apám minden évben balhézik, csodálom, hogy idén még nem voltunk bíróságon. Több mint 3 éve nem is láttam. Aztán barátnőm vágott lapátra egy semmi indokkal, és azóta egy lánynak se kellek. Most van egy akivel próbálkozok, de ő nagyon félénk, és az istennek sem akar megnyílni előttem, holott mondta hogy szerelmes belém. Pedig én mindig hívom találkákra, meg suli után megvárom, de ő nagyon feszült, nem néz a szemembe, lepirul, tehát nem igazán nyílik meg. Tegnap reggel volt a haverjaimmal(akik az ő haverjai is) a szomszédos városban városnapra. Hívtak engem is de én nem mentem mert meló volt itthon. Délután épp a kutyámat sétáltattam, mondom dobok neki egy sms-t hogy találkozzunk a sulinál. Tudtam hogy nincs pénz a telefonján, mert mondta, hogy lemerült az egyenlege. Erre jön a válasz, hogy nem tud jönni mert beteg. Ok feltölthették a telefont egy nap alatt, de hogy délelőtt megy városnapra, délután meg beteg, az lehet igaz is, de nekem nagyon sántít. Mindegy majd megbeszélem vele. De itt van a "legjobb" barátom is. Vele is ki van a már a ... is. Mindig cseszeget. Neki minden megvan engedve, én meg örülök, ha épp nem veszekszek anyámmal, ha béke van és nem azt kapom hogy olyan vagy mint apád, akit tiszta szívemből gyűlölök. Erre mindig ide menjünk, oda menjünk, és ha én nem akarok csak a faluban csavarogni akkor meg veri magát, hogy én sehova nem megyek, meg hisztizek, mint egy kislány,és itt majdnem pofán vágtam, de köszönje az önkontrollomnak hogy nem tettem, mert egy igaz barát megérti a másikat, ráadásul haverok közül ő tudja a legjobban, hogy mi van a családommal, szóval kicsit megérthetne, de mióta gimisek vagyunk és mind az öten másik gimibe járunk, és amióta ő az övében van sokat változott. rászoktak mind a hárman a cigire, a tesómmal és velem is kipróbáltatták, de nekünk több nem kell belőle. és mikor mondom nekik, hogy miért szívják, miért szoktak rá, az a válasz, hogy nem szoktak rá, csak úgy szívják. Engem ne nézzenek hülyének. Ez a kisebb gond, de senki nem ért meg. Én minden barátomat megértem, mindenkit meghallgatok, segítek nekik, tanáccsal, vagy akár cselekedettel is, de rajtam még a "legjobb" barátom se segít. Ebből van elegem, na meg abból hogy a halál körbevesz. Már kismilliószor meg kellett volna halnom, de mindig sikerült kimásznom a szarból. Volt, hogy a főúton a biciklim kormány kifordult, majdnem elütött egy autó. Belém jöttek hátulról kiestem a kamion elé. Majdnem elgázolt egy kombájn, a sofőr hibájából. aztán nyaraláson begörcsölt a lábam majdnem megfulladtam, úgy szedtek ki a tiszából, Ugyancsak a sofőr hibájából volt egy traktorom is, Most a suliban torkomon akadt egy szálka, ) évesen ráestem egy fém karóra, majdnem beleszúrt a szívembe, és még most meg is hal egyik osztálytársam édesanyja. Nem tudom meddig fogom még bírni
Szakértőnk válasza a elegem van mindenből... kérdésre
Kedves Levélíró!
Igazad van, nagyon sok múlik a családunkon a tekintetben, hogy milyen emberekké válunk, hiszen ők alakítják a személyiségünket születésünktől. Szóval őmiattuk vagyunk olyanok, amilyenek. Viszont amikor felnövünk, és ez már a 17 évesekre is vonatkozik, nem használhatjuk többet kifogásként azt, hogy a családunk milyen volt, és milyen most. Innentől a te felelősséged, hogy mit kezdesz ezzel a helyzettel. Nem ismerem ezt a barátodat, akiről írsz, lehet hogy egy önző valaki. Két dolog viszont nagyon fontos itt. Az egyik, hogy addig, míg nem sikerül neki nyíltan elmagyaráznod, hogy miért is olyan rossz neked, mi az,a mi rosszul esik, addig ne is várd, hogy majd a gondolataidban olvas, és megért. Második: a legjobb barát sokszor onnan ismerszik meg, hogy nem azt mondja mindig, amit hallani akarunk. A legjobb barát őszintén elmondja a véleményét, még akkor is, ha ez sokszor fáj. És pont ezért barát, vállalja annak a kockázatát, hogy megharagszunk rá, csak hogy a véleményével segíteni tudjon nekünk. Az anyukáddal kéne helyretenned a dolgokat! Sakkban tart téged azzal a mondatával, hogy „olyan vagy, mint az apád”, és te mindent megteszel, csak hogy anyukád jó véleménnyel legyen rólad, vagy legalábbis rosszat ne gondoljon. Ezt soha nem fogod tudni neki bebizonyítani, és ő egészen addig fogja neked ezeket mondogatni, amíg azt látja, hogy hatással vannak ezek a mondatai rád. Lehet, hogy néha valóban el kellene menned a többiekkel csavarogni, azaz azzal foglalkozni, ami neked örömet okoz!!! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne foglalkozz anyukád szavaival, csupán azt, hogy ne áldozd fel magad az anyukádnak való megfelelés oltárán! A családi nehézségek azok, amelyeket a legnehezebb egyedül helyre tenni, így azt javaslom, hogy keress fel egy pszichológust, akivel közösen ki tudjátok dolgozni a változás, boldogabb mindennapok felé vezető utat!
Minden jót, és írj, amikor kérdésed merül föl!
