Mit tegyek? Min változtassak?

Van egy lány, akit nagyon szerettem. Verseket írtam neki, mindent megtettem azért hogy szeressen engem. De egy nap láttam rajta hogy nem szeret engem. Az az időszak szenvedés volt nekem, mert láttam hogy valami nincs rendben. Aztán bevallotta hogy van egy másik fiú, és inkább legyen vége. Na de azzal a fiúval nem jött össze neki. Így megint velem járt. De én úgy látom hogy amíg érdekes vagyok neki, addig vagyok csak jó, ha jön egy másik, akkor meg elhanyagol engem és eldob. Egész nap azt lesem facebookon, hogy ki mit ír neki, és ő mit ír másnak. Mi van ki írva neki msnen. Nyomozgatok reggeltől estig. minden nap csak rá gondolok. Aludni sem tudok.Mindig csak ő csak ő csak ő... Nagyon sokmindent tettem érte, de ő értem semmit. Amikor elhagyott én megakartam ölni magam. Én már nem tudom hogy mit csináljak. Szétrobbanok belülről, és legszívesebben a fejemet a falba verném h elájuljak és ne keljen élnem még egy unalmas nyomozos idegbeteg napot. Kikészültem lelkileg. Elkezdtem inni, minden hülyeségért felkapom a vizet. Kocsmai verekedések... Tönkretett :( Én egy vicces vidám fiú voltam, és most... :( Nem tudok másra gondolni csak hogy legyen már vége. Vagy ennek az érzésnek bennem, vagy az életemnek. Nekem csak egy barátom van sajnos. zárkózott vagyok. (most jól esik leírni, kiadni ezeket). Én nem is tudok már aludni sem, csak úgy ha idegből szétgyúrom magam itthon. Minden egyes évben ugyanazt kívánom, hogy legyek boldog, és valaki lefekvés előtt gondoljon rám, szeressen. És minden évben amikor ezt megfogadom, csak arra tudok gondolni hogy még egy kudarc. Évek óta ez megy. 5 éve megfogadtam hogy ha 5 év mulva is ilyen szerencsétlen leszek és nem kellek a világnak, akkor bekapok egy marék gyógyszert. 11 hónap és lejár az 5. év.
És még ennyire összetörve nem voltam soha mint most. Nem igazán számíthatok senkire sem. A szüleimre sem. Nincs kivel megbeszélni ezeket. Állandóan szorongok, felesleges mozdulatokat teszek... és néha torkom szakadtából üvöltenék. Szerintem nem ezt érdemlem az élettől. Mindig kedves vagyok másokkal,de ők velem csak szemben kedvesek, hátulról támadnak. Én úgy érzem hogy én csak egy ilyen megfigyelő vagyok a világban, ahol történnek a dolgok és én mindenből kimaradok. Látom más boldogságát, örülök is neki hogy neki sikerült. De ott van a másik is, hogy ez nekem nem adatik meg. Már nem azt látom hogy valaki boldog, hanem azt hogy én nem, én miért nem.Nem bírom tovább. Néha olyan jól esne ha megölelne valaki. De senki. úgy érzem mintha nem is illenék ebbe a világba.
Még csak leinni sem tudtam magam ma, mert belémkötöttek. Nem tudom mit tegyek. Megőrülök. Mit tegyek?