Az Európai Unióban, így hazánkban is a vezető halálok a szív- és érrendszeri betegségek valamelyike. Honfitársaink kicsit több mint felét így veszítjük el. Ezen belül, az úgy nevezett hirtelen szívhalál kiemelt figyelmet érdemel, hisz becslések szerint 25 percenként szedi áldozatait.
Azonban érdemes tudni, hogy a hirtelen szívhalál hátterében lévő keringészavar (kamra fibrilláció) jó eséllyel rendezhető az első 3-5 percben, vagy is akkor, amikor a mentők még nem értek a helyszínre. A bajba jutott életesélyei a helyszínen lévő laikustól, akár tőled függnek.
Te tudnád, mit kell tenni?
Az Országos Mentőszolgálat idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Országos Elsősegély-ismereti Versenyt, melynek célja, hogy fejlessze az iskoláskorúak elsősegély-ismereteit. A verseny három internetes fordulóból áll, amelyeken keresztül megtanulhatják a versenyzők a segélynyújtást, továbbá jelentősen fejlesztheti az egészséges életmóddal kapcsolatos tudásukat.
A csapatot alkotó három fő jelentkezhet azonos iskolából, de baráti társaságok, szervezetek, sőt határon túli csapatok jelentkezését is várják. A legjobb csapatok részt vehetnek a két napos budapesti döntőn, ahol élethű baleseti-szimulációkban kell helytállniuk.
Az első forduló megjelenése 2012. január 23.