Vegyszerek a véredben!
Több mint 48 mérgező, a mindennapok során gyakran használt vegyi anyagot mutattak ki öt környezetvédelmi aktivista nő vérében és vizeletében – derült ki a környezetvédelemért és humán egészségügyért felelős amerikai Környezetvédelmi Munkacsoport tanulmányából.
Hogyan védekezhetsz a sertésinfluenza ellen?
A H1N1 vírus magyarországi, májusi felbukkanása óta eddig több mint 150 új influenzás megbetegedést regisztráltak, közülük 32 beteget ápoltak kórházban, egy beteg meghalt. A megbetegedések száma várhatóan növekedni fog. Hogyan védekezhetünk ellene?
Egészség érettségi
Átlagosan 15 perc alatt megszerezhető lesz az úgynevezett egészségérettségi. Ennyi ideig tart az a vizsgálatsor, amelyen egy most megjelent rendelet szerint minden 16 évesnek át kell esnie. A szűrést az iskolaorvosi rendelőben végzik majd. A vizsgálatoknak része lesz a pszichés fejlődés vizsgálata éppúgy, mint például a szív- és érrendszeri állapot felmérése.
A halálos SMS-ezés
Összegyűjtöttem pár érdekes esetet ami megtörtént az ismerőseimmel SMS-ezés közben. Ilyen például az, hogy Peti nekiment egy földön fekvő hajléktalannak, Imi a falnak ment neki, sőt velem az történt, hogy lefejeltem egy stoptáblát. Igen, lehet hogy vicces, de az ilyen szituációk könnyen végzetesek is lehetnek, hogyha sétálgatás közben nyomkodod a mobilodat. Akár hiszed, akár nem az emberek meg is sérülhetnek ilyenkor.
Biszexualitás, homoszexualitás = étkezési zavar?
Az evési rohamok, hánytatás és hashajtó szedése egyaránt gyakoribb azon fiúk és a lányok körében, akik magukat melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak vagy "többnyire heteroszexuálisnak" vallják - számolnak be róla a kutatók a Journal of Adolescent Health című szaklapban.
Vénuszbetegség
Tudtad, hogy a szexuális úton terjedő betegségek az 1990-es évek előtt csak nemi betegségekként (venereal diseases), VD-ként emlegették? A szó a latin „venereus” szóból ered, mely tulajdonképpen azt jelenti, hogy Vénusztól, a rómaiak szerelem istennőjétől való.
A tv és a számítógép gyermekkori magas vérnyomást okoz
Az ülő foglalkozások, amelyek képernyőhöz kötődnek úgy tűnik, hogy nem is olyan veszélytelenek. Egy augusztusi tanulmány szerint, a tv képernyője, a számítógép, és az egyéb videojátékok lehetnek az okai – kortól és nemtől függetlenül – a gyermekkori magas vérnyomásnak.
Egy új táplálkozási zavar: a drunkorexia
Mindnyájan hallottunk már az anorexiáról, a bulimiáról, sőt talán még a manorexiáról is (az anorexia férfi változata). A legújabb betegség, amely azokat érinti, akik megpróbálnak kilóiktól szabadulni, a drunkorexia.
Tornateremből a kórházba – mi az oka?
Napjainkban a gyerekek sokkal többször kerülnek kórházba tornatermi sérülés által, mint egy évtizeddel ezelőtt, mutatta ki egy gyermekosztályon végzett felmérés.
Tanácsok közlekedési baleset esetére
A kezdő jogosítvánnyal rendelkezőknek még nincs nagy rutinjuk a forgalomban,ezért nekik nagyobb esélyük van, hogy balesetet szenvedjenek. Akár más volt a hibás, vagy akár te voltál néhány dolgot érdemes szem előtt tartani baleset esetére!
Tipikus mozi-betegség? Amnéziások a filmvásznakon
Az alábbi 10 filmben egy közös biztosan van – szereplőik között találhatunk egy amnéziás beteget. Nézd meg, legyen a film régi vagy új, ez a betegség ott van. Talán már klasszikus lett?
Hírességek betegségei
Miután szétnéztem hogy mi is az, ami érdekelhet Titeket, gyorsan megtaláltam hogy ezek mindenképpen. Ezért egy picit, most mi is utánajártunk, hogy pontosan mi is történt az egykori Hollywoodi sztárral, illetve a háromszoros világbajnok nehézsúlyú bokszolóval?
Káros szenvedélyek rabságában
A szenvedély - idegen szóval addikció - gyógyszerek, élvezeti szerek pszichés okú szokásszerű, folyamatos fogyasztását jelenti, a függőség fogalmával rokonítható. Bár a köznyelv a szenvedélybetegséget és a függőségeket döntően az alkoholizmussal, dohányzással és a kábítószerezéssel azonosítja, a probléma lényegesen összetettebb ennél.
A stressz asztmát okozhat a gyerekeknél
Egy új tanulmány bebizonyította azt, hogy ha a gyerekek nagyon magas stressznek vannak kitéve, az nagyon könnyen asztmává fordulhat. A kialakulás esélyét tovább növelik az olyan rizikófaktorok, mint például a dohányzó vagy alkoholista szülők.
Történelmi allergiások
Az allergiát napjaink betegségének tartják, holott e kór az érintettek életét már az ókorban is pokollá tette.