A cigaretta összetevői és adalékanyagai égés közben veszélyes, mérgező termékekké alakulnak át. A cigarettafüst 4000 komponense közül például 40 bizonyítottan rákkeltő.
Minden szippantáskor az alábbi anyagok kerülnek a dohányzó tüdejébe
Kátrány. Igen, pontosan ugyanaz, mint amit az útépítéskor használnak. Észrevetted, hogy a dohányosok fogai sárgák? Ez a dohányfüstben lévő kátránynak köszönhető.
Hidrogén-cianid. Ezzel az erősen mérgező vegyülettel általában patkányokat tesznek el láb alól, illetve a második világháborúban vegyi fegyverként is használták.
Benzol. Gázolaj hőbontásával is előállítható, és bizonyítottan karcinogén (vagyis rákkeltő).
Aceton. Ami a körömlakkot is könnyű szerrel leoldja, az kerül a tüdőnkbe dohányzáskor.
Formaldehid. Különféle preparátumok konzerválásra használják, az iparban gombaölő szerként, illetve fertőtlenítőszerként használják, valamint néhány ragasztóban is megtalálható.
Ammónia. Tisztítószerekben is megtalálható, igen büdös vegyület.
Szén-monoxid. Kipufogógázban jelen van csakúgy, mint a cigarettafüstben. Erősen kötődik a hemoglobinhoz, így gátolja a vértestek oxigénfelvételét.
És ott van még a jól ismert nikotin, az átkozott vegyület, amely komoly függőséget okozva megnehezíti a dohányzásról való leszokást.
Mi a helyzet a passzív dohányzással?
Nem csak a direkt cigarettafüst, de a kilélegzett, közvetett dohányfüst is tele van az egészségre káros anyagokkal, nagyjából hasonló vegyületekkel, mint amiket egy veszélyes hulladéklerakó ereget a levegőbe. Ezért maguk a dohányosok kétszeresen is részesülnek a dohányzás „előnyeiből”, miközben a környezetükben lévők egészségét is kockára teszik.
Rengeteg olyan család van, ahol a szülők a gyerekek jelenlétében is dohányoznak. Ebből eredeztethető sok gyerekkori tüdőbetegség, tüdőgyulladás. Ismeretes, hogy a passzív dohányzás köhögést, fülfájást, asztmás rohamot is kiválthat.
A dohányzás a terhesség alatt különösen veszélyes a baba fejlődésére. A dohányfüst összefüggésbe hozható a koraszüléssel, az alacsony születési súllyal, a bölcsőhalállal, a mentális retardációval, a tanulási nehézségekkel, és a hiperaktív zavarral (ADHD). Minél több cigarettát szív el az anya, annál nagyobb a veszélye az elvetélésnek.
Másik érdekes és szomorú tény, hogy a tüdőrák kialakulásának hátterében harmincszor többször áll a passzív dohányzás, mint az összes többi légszennyező anyag. Általában elmondható, hogy egy zsúfolt, dohányfüstös étteremben a légszennyezők koncentrációja sokszorosa a forgalmas autópályán mértnek.
További sokkoló tények
A dohányzó tinédzserek gyakrabban betegednek meg, mint nem dohányzó társaik. A füst gátolja a tüdők normális fejlődését, és a szív működését is gyengíti. Általában elmondható hogy azok, akik fiatalon kezdenek dohányozni, nagyobb eséllyel tesznek szert egy élethosszig tartó függőségre, mint azok, akik idősebben szoknak rá a cigarettára.
Az emberek többsége csak néhány szállal kezdi, de idővel akár egy-két csomagot is elszív naponta. Az pedig, aki napi egy csomag cigarettát szív, átlagban 7 évvel rövidíti meg a saját életét. Azt hiszem, ez mindenkit gondolkodóba ejt – megéri ennyit kockáztatni egy szokás kedvéért?
Fontos tudni, hogy a többi dohányáru – szivarok, pipák – illetve a „light” vagy alacsony kátránytartalmú cigaretták nem jelentenek alternatívát, hiszen ezek sem kevésbé veszélyesek a normál cigarettáknál. Legyen az bármilyen márkájú, színű, ízű, feliratú, lényeg a lényeg, tartalmukban nincs sok különbség.
Hogyan kerülheted el a passzív dohányzást?
A legjobb módja annak, hogy elkerüld a passzív dohányzást, hogy kerülöd a dohányosok társaságát, illetve ha van ilyen haverod, próbáld meg rávenni a leszokásra. Ha nem dohányzol, akkor a szabadban menj a dohányzóktól olyan távol, amilyen távolra csak tudsz.
A munkahelyek általában dohányfüst-mentesek, csak kijelölt helyen lehet dohányozni. De ahol nincs erre lehetőség, tanácsos az, hogy a dohányzók és nem dohányzók munkaterületét különítsék el, ha lehetséges és biztosítani kell a megfelelő szellőztetés lehetőségét. Ha étterembe mész, kérj nem dohányzó asztalt.
Zárt autóban, ha valaki rá akar gyújtani, nyugodtan kérd meg, hogy ne tegye. Az otthon talán a legfontosabb hely az életünkben. Tegyük legalább ezt dohányfüst- mentessé, főleg akkor, ha gyermek is van. Az Egyesült Államokban 21 millió gyermek él otthon, több mint a fele gyermek vérében megtalálható a kotinin, ami a nikotin bomlásterméke.
Ha vendég jön hozzátok, akkor nyugodtan kérd meg, hogy az erkélyen vagy a kertben gyújtson rá. Saját magad és mások távol tartása a füsttől, segíthet csökkenteni a légúti fertőzések, a súlyos asztma, a rák, és sok más veszélyes betegségek kockázatát.
(KamaszPanasz - M.N., quitsmoking.about.com)