drog
#Drog, cigi, alkohol

Ezt művelték velem a drogok

2015.08.26.
4 perces olvasási idő

25 éves srác vagyok. 7 évig drogoztam és 9 évig voltam alkoholista. 15 évesen már egyedül töményeztem suli előtt. 13 éve dohányzom (édesanyám halála óta), de már egész gyerekkoromban is voltak depresszív gondolataim.

Velem született depresszióm van. Négy öngyilkossági kísérlet van a hátam mögött, ebből kettő kórházban végződött, az első 13 évesen. Mostanra már tiszta vagyok egy ideje, és ez így is marad már - szenvedtem eleget. Na persze, a tisztaságban azért benne van napi 2 doboz cigi, meg vagy 8 kávé. A múltamhoz képest külsőleg még nem vagyok tönkremenve, de a fogaim meg a szerveim már érzik a múltat. Ha már ezt tettem magammal, hátha segíthetek, hathatok rátok, hogy miért NE igyatok, vagy cuccozzatok.

Hogy mit is tesznek veled a drogok valójában, hosszú távon? Amiket én használtam, azok szintetikus drogok voltak (LSD, speed, extasy), mellette a fű az alap volt (mint a cigi), később külföldön kokain (bár nem sok, ekkor már "csak" ittam). Így ezekről fogok mesélni külön-külön.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a drogok előszobája-e vagy sem. Érdekes, hogy pont ezért tiltják, de éppen ezért is előszoba, mert illegális. Nálam például a füvezésből vezetett az út a speedhez.

Mik is a veszélyei? Beszívva a legtöbbeknek van egy olyan érzése, mintha lelassulna az agyuk, bizonytalanok lesznek, ezért a konfliktuskezelési képességeik is drasztikusan romlanak. Ez azért rossz, mert ha bármilyen inzultus ér, nem fogod tudni kezelni. Egy társaságban beszólnak valamit, ami megbánt, tiszta fejjel érvekkel megoldod simán, így viszont egyszerűen nem megy. Ettől lehet, hogy napokig fogsz örlődni, és az önbizalmadnak sem tesz túl jót.

Rendszeres használat mellett néhány hónap után már nagyon szétszórt leszel. Elfelejted, hogy hol vannak a dolgaid, kizárod magad a lakásból, elhagysz dolgokat. Többet eszel és iszol is, mint kellene, főleg édességeket, finomságokat. Könnyen elhízol, valamint a szükségesnél több alvás miatt egy csomó időd elvész. A tanulásról meg alapból elfeledkezel, ha szívsz.

Egy másik nagy veszélye még - ami lehet, hogy csak nálam alakult ki -, a lámpaláz érzése (mintha mindenki téged figyelne). Ezt egy idő után érezni fogod tisztán is, ezért antiszocializálódhatsz, valamint azon kapod magad, hogy üldözési mániád van. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan dobálja a vérnyomásodat. Mindenesetre még ezen tenyezők mellett sincs közel sem annyira veszélyes, mint a speed vagy az alkohol.

Speed, exstasy

Az LSD-ről nem tudok mit írni, nem csináltam sokszor (csak akkor, amikor nem volt speed), nincs vele sok tapasztalatom. Kis hazánkban sosem fordult elő túl gyakran. Na, ezek az igazán gonosz és alattomos jószágok. Elsőként megemlíteném, hogy valamilyen szinten még fizikailag is átalakítja az agyadat, és bizony nem jó irányba. Amennyi ideig drogozol, legalább ugyanannyi idő kell majd tisztán a felépüléshez, és még így sem biztos, hogy teljesen sikerül. A speednek a legnagyobb veszélye az, hogy egy idő után anélkül már "nem megy ez", "nem megy az". Elmész vele néhányszor bulizni, utána már a tiszta fej, de még az alkohol is kevés lesz, és enélkül nem fogod tudni jól érezni magad.

Én dolgoztam is vele (programoztam), és néhany hónap után már nem ment nélküle. A másik nagy veszélye az, hogy az agyad boldogságközpontját vasdoronggal bombázza, ezért az utána már kisebb ütésekre vagy simogatásra sem fog reagálni. Magyarul semminek sem fogsz majd örülni, semmi nem elégít ki, csakis hatás alatt. Hosszabb távon teljesen felborítja az ítélőképességedet és az értékrendedet, nem fogod tudni, mi helyes és helytelen, ezért sokszor kerülsz megalázó helyzetekbe (kölcsönkéregetések, lopkodások, lejmolások). Ha rendszeresen csinálod, akkor eligénytelenedsz, nem költesz ruhákra, szépségápolásra, és ezt mind-mind az önbizalmad és önértékelésed nagyon megszenvedi.

Elvonási tünetként iszonyatosan követelődző, agresszív és hisztis leszel. A tekinteted üres lesz: ha valaki szemébe nézel, ő úgy fogja látni, mintha a szeme mellé néznél, és ezt szóvá is teszik legtöbben. Egy adag speedtől kb. 18 óráig nem tudsz sem enni, sem aludni, ezért képzelheted, milyen kárt tesz benned. A nem evéstől durván lefogysz, valamint reális esélyt adsz a gyomorfekélynek. A speed a csontokból kivonja a kalciumot, ezért a csontjaid törékenyebbek lesznek, a fogaid pedig elromlanak és kihullanak...szóval szép leszel.

Az önbizalomhiányból és a személyiségzavarból kifolyólag téveszmék alakulnak ki benned ("mindenki engem néz, mindenki utál, nekem a szenvedés a sorsom, nem kellek senkinek", ha valaki nevet a közeledben, szentül hiszed, hogy rajtad röhög - meg egy tonnányi ilyen...és ezeket hosszú évek tisztaságával is nehéz kiölni).

Mivel tisztán nem lesz kedved már semmihez sem, lusta is leszel nagyon (akár fürdeni, meg fogat mosni is). Egy idő után már a barátaidra meg a családtagjaidra is csak úgy nézel majd, mint egy pénztárcára, és szépen lassan mindenki elhagy. Ne akarjátok megtudni, hogy az milyen érzés! Ilyenkor jön egy segélykiáltás, és vagy meghallja valaki, vagy nem. Ha itt tovább folytatod, még ennél is van lejjebb.

Alkohol

A másik brutalis jószág, ezzel is volt dolgom rendesen. Másképp pusztít egy kicsit mint a drogok. Gyorsabban és hatékonyabban, viszont gyorsabban fel is lehet belőle épülni, mint pl. speedből.

Ne becsüljétek alá a piát, kb. ugyanolyan veszélyes, mint a drogok, csak másképpen. Ennek a legnagyobb veszélye ugyebár, hogy az ember részegen nincs tudatában cselekedetei súlyának. Részegen szinte mindig történik valami, amit másnap megbán az ember, s hiszitek vagy sem, ezek apró pofonok - ismételten - az önbecsülésednek és a kapcsolataidnak. A másik veszélye ez a "nemtörődömség": "nem érdekel, mit gondolnak, nem érdekel, mi van körülöttem, nem érdekel, hogy élek".

Tapasztalataim szerint az alkohol alapvetően azt csinálja, hogy felerősíti az érzelmeidet, nagyon. A rosszakat és a jókat egyaránt. Viszont, ha sokszor iszol, akkor rossz dolgok fognak veled történni, és utána részegen már minden rossz lesz. Berúgva nagyon könnyen hajlamossá válik az ember a szomorúságra, az önsajnálatra és a depresszióra, és ezekben az érzelmekben nem hiszem, hogy van olyan, hogy "legmélye". Mindig lesz rosszabb. Mindenféle vad gondolatok jutnak az eszedbe, amelyek tisztán még véletlen sem: szexuális perverziók, gátlástalan dolgok, bűncselekmenyek, öngyilkosság.

Saját magad és mások elveit páros lábbal képes vagy tiporni. Az arcod itt is megváltozik, egyszerűen unszimpatikus leszel az embereknek, és ők sem tudják, hogy miért. Ha alapból hajlamos vagy az előbbiekre, akkor az alkohol ezeket drasztikusan felerősíti.

Brutális igénytelenség lehet rajtad és a környezeteden úrrá, ha rendszeresen iszol (lehet tippelni, honnét kaptam a becenevemet). A szavadra nem lehet adni, nem lehet rád számítani, hiteltelen emberré válsz. Ha azért iszol, mert szomorú vagy, akkor még szomorúbb leszel. Ezeken kívül ugyanaz elmondható, mint amit a speednél leírtam. Csak itt nemcsak elhagynak, hanem előfordulhat, hogy meg is gyűlölnek téged. A drognál inkább csak sajnálnak.

Cigi

Hogy miért ne szokj rá? Mert sosem (!) szabadulsz meg tőle. Szerintem a dohányzásról leszokni úgy, hogy az ne hiányozzon, lehetetlen. Annyit nem ér, mint amennyi kárt csinál. Ráadásul, ha dohányos vagy, és társat keresel, akkor ezzel a lehetséges választottaknak kb a 60-70%-át kizárod. Büdös is, drága is, ne kezdd el!

Depresszió

A depresszió kezelhető! Ha már az öngyilkosság többszor megfordul a fejedben, vagy csak rosszul vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz! Amit én depresszióval kapcsolatban tanácsolni tudok - az antidepresszánsok szedése mellett -, hogy menj emberek közé, és próbálj örülni kis dolgoknak.

Sok helyen említettem az önbizalomhiányt. Sokan, hála Istennek nem ismeritek az érzést, de borzalmas. Ha valakinek a legrosszabbat akarnám kívánni, ez lenne az. Kerüljétek mindenáron, vigyázzatok a lelketekre!

Végszó

Ne feledd, hogy a drog és a pia is eltorzítja a gondolkodásodat. Remélem, néhányotok kedvét sikerül elvennem ezen szenvedélyektől. Szeretnék segíteni nektek, amiben csak tudok, így ha kérdésed van, vagy úgy érzed segíthetek, és beszélgetni szeretnél velem, az email-em: thaemo[kukac]gmail[pont]com.

"Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít."