Agrármérnök hallgatók élesztettek újra egy idős asszonyt Debrecenben. Az egyetemisták azt mondták: az elsősegélynyújtó tanfolyamon és a tévében látottak alapján tudták, hogy mit kell tenni.
- Hazafelé tartottunk az órák után, amikor észrevettük, hogy egy idős néni fekszik a járdán a Tüdőgondozó előtt. Odasiettünk, hogy segítsünk neki, ekkor láttuk, hogy nincs eszméleténél. Oldalra fektettem, majd próbáltam kitapintani, de nem volt pulzusa, ezért az elsősegélynyújtó tanfolyamon tanultakat felidézve elkezdtem az újraélesztést – mesélte az unideb.hu-nak Katona István. Eközben csoporttársa, Gémesi Imre hívta a mentőket, s a kihangosított mobilkészüléken keresztül a diszpécser is segítette a fiatalokat.
Ijesztőnek tűnhet, de bármikor keveredhetsz olyan szituációba, amikor szükséged lehet rá, hogy ismerd az újraélesztés lépéseit. Sokan nem mernek cselekedni vészhelyzetben, pedig a keringésmegállás után elkezdett azonnali újraélesztés akár megnégyszerezheti a túlélés esélyét. Honnan tudhatod, hogy újraélesztésre van szükség? Hogyan csináld? |
A két gazdaság- és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgatóhoz ekkorra megérkezett a Tüdőgondozó orvosa, aki átvette a szívmasszázst, majd hoztak egy defibrillátort, s azzal folytatták az újraélesztést.
Az idős asszonyt végül a kiérkező mentők látták el, akik a Klinikai Központ sürgősségi intenzív osztályára szállították, ahol azóta is kezelik. Az életmentő eset kapcsán Katona István elmondta: korábban nem került még ilyen helyzetbe, s csak a tanfolyamon tanultak és a televízióban látottak alapján próbált segíteni az idős néninek.
(Sajtóiroda - TPL)