Nem számít, hogy régóta bébiszitterkedsz vagy még kezdő vagy-e. Bármilyen régóta is csinálod, a munkád kizárólag a bébiszitterkedés, és semmi más. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem mehetsz ki a fürdőszobába, de ezen kívül minden egyes percben ott kell lenned a gyerekek mellett!
Persze nagyon csábító lehet berakni a gyerekeket az egyik szobába, míg te tévét nézel a másikban, de tisztában kell lenned azzal, hogy a gyerekek nagyon könnyen és pillanatok alatt bajba keveredhetnek. Így ha minden percben rajtuk tartod a szemedet, akkor az esetek többségében teljesen elkerülheted a vészhelyzeteket.
Fürdetés
Ez a szabály különösen fontos a fürdetés folyamán. Sose hagyj gyermeket felügyelet nélkül a kádban, egyetlen percre sem, hiszen a kisgyerekek valóban megfulladhatnak akár egy kanálnyi vízben is. Ha a telefon csöng, akkor hagyd az üzenetrögzítőt érvényesülni, vagy később hívd vissza a számot.
Ha nagyobb gyereket fürdetsz, aki már szégyenlős, akkor hagyd, hogy a zuhanyfülkében védje a „privát” területeit. Másik jó módszer lehet még, ha viszel magaddal egy könyvet vagy egy újságot, amit „olvasol”, azaz az arcodat takarod vele és mögüle figyeled, hogy minden rendben megy-e.
Amikor eljön az alvás ideje...
Ha a gyerekek már ágyban vannak, akkor azt csinálhatsz, amit szeretnél – kivéve, ha a szülőknek van még valami egyéb kérése. A legtöbb szülő hagyja, hogy tévét vagy filmeket nézz, esetleg használd a telefont, amíg meg nem jönnek, de mindenképpen meg kell kérdezned, hogy rendben van-e, ha elhívod egy barátodat!
Ha nem kérdezed meg, és esetleg a szülők hamarabb hazajönnek, vagy csak beugranak valamiért és ott találnak benneteket, akkor megeshet, hogy nem hívnak többé bébiszittelni. Pár szülő persze azt gondolhatja, hogy ha más is ott van, akkor nem fogsz eléggé figyelni a gyerekekre, esetleg csak nem szeretik a gondolatát annak, hogy egy idegen is tartózkodjon a házukban. Mindenesetre cselekedj úgy, ahogy ők szeretnék.
Ha a gyerekek már ágyban is vannak, még előfordulhat, hogy szükségük lesz rád. Éppen ezért mondjuk érdemes olyan félóránként ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Semmi se legyen fontosabb, mint az, hogy a gyerekek hívnak-e. Ha felébrednek vagy rosszat álmodnak, akkor általában egy pohár víz is sokat segíthet nekik. Ne hagyd őket kimászni az ágyból, mindig te menj oda, vagy vidd oda azt, amire szükségük van.
Egy éjjelnyi sikeres bébiszittelés után nem csak sokkal több tapasztalatod lesz, de nagyszerű referenciákat is szerezhetsz! Ott lesz az elismerése annak, hogy ügyesen elvégeztél egy munkát, és a gyerekekről is egyre több mindent megtudhatsz, a pénzről, ami pedig ugye mindig jól jön nem is beszélve.
(Gy.A., kidshealth.com)