Modern gladiátoraink a labdarúgás világában próbálnak érvényesülni. Bár élet-halál harcot már nem vívnak, egy egész ország futballsorsa múlik rajtuk. Hogyan tudnak ekkora nyomással megbirkózni?

Az 1994-es labdarúgó világbajnokságon az olasz Roberto Baggio az utolsó, mindent eldöntő tizenegyes rúgást kihagyta, ezzel győzelemre segítve Brazíliát. Ezt az emlékezetes pillanatot még ma is sokan emlegetik, annak példájaként, hogy milyen sok múlik egyetlen játékoson. Az emberi elme valahogy sokkal könnyebben emlékszik a negatívumokra és a kihagyott gólokra, mint a nagy sikerekre. Egyetlen hiba miatt elfelejtkezünk mindarról a sikerről, amit előtte és utána elért focistánk. Pedig Roberto valami olyasmit tett le az asztalra, amire kevesen képesek: az 1998-as világbajnokságon gólt szerzett tizenegyesből.

Fókuszban a kapu

A játékidő végére, amikor már mindenki felélte a saját energiáját és reménytelenül próbálkozott a góllövéssel, hálátlan feladatnak tűnik elvállalni a 11-es rúgását. Ezt a terhet nehéz feldolgozni, sportpszichológusok segíthetnek a nyomás kezelésében, de sokat jelent a tapasztalat is.

Ilyenkor minden figyelmet a kapura kell összpontosítani. Ha a játékos elkalandozik, például arra gondol, hogy „mindenki engem figyel”, „úristen minden rajtam múlik”, „mi lesz a hírnevemmel, ha nem rúgom be”, sok jót nem jósolhatunk a játékosnak. Csakúgy, mint a teniszben: a finalisták nem azok a játékosok, akiknek a legjobb az erőnlétük vagy a technikájuk, természetesen minden tudás birtokában vannak, de még arra is képesek, hogy stresszhelyzetben a legjobbat hozzák ki magukból.

Hátrány is lehet a hazai pálya?

Azt hinnénk, hogy azok a csapatok vannak előnyben, akik otthon, hazai körülmények között játszanak. Azonban a szociálpszichológusok felmérései szerint éppen fordított helyzet áll fenn: hazai meccs során sokkal nagyobb a teher a játékosokon, mert mindenáron meg szeretnének felelni a szurkolótáboruknak, ezért nagyobb eséllyel rontanak a meccsen.

A csapatjáték segíthet

Elrontott tizenegyest csapatjátékban másképpen lehet értelmezni, mint egy egyéni sport esetén. Az európai- és világbajnokságokra kijutó csapatok, nemcsak fizikumban, technikában múlják felül társaikat, hanem a csapatjátékban is. Bár a tizenegyest egyetlen ember hibázza el, de mint a csapat tagja, minden játékos felelős azért, hogy büntetőrúgásokra került sor, hogy eldöntsék a meccset.

Hogy fest ez az egész a sportoló szemével?

Lehet, hogy a fenti fejtegetés nem vigasztalja azt az egy embert, aki elhibázta a rúgást. Mert végül ő az, akit a kamerák mutatnak, ő az, akit a szurkolók tömege hibáztat majd. Mit lehet ilyenkor tenni? Egyrészt ugyanazt, amit sztárjaink is tesznek: kizárják a külvilágot (bloggerek, hozzászólók, pletykalapok) és csak azoknak a véleményére hallgatnak, akik igazán fontosak, és relevánsak számukra. A kritikát, ha érkezik, megfelelő fülekkel építő jelleggel hallgatják. Ha valóban technikai hibát vétett, akkor azt elismerik és vállalják érte a felelősséget. Az életben is sokkal könnyebb feldolgozni egy negatív eseményt, ha felvállaljuk a saját felelősségünket.

Vállald a tetteidért a felelősséget!

Lássunk egy hétköznapi példát két tanulóról, akik mindketten kettes dolgozatot írtak. Egyikük azzal védekezik, hogy nem az ő hibája, a tanár kérdezett olyat, amit korábban meg sem tanított. A másik tanuló viszont elismeri, hogy nem értette a kérdést, vagy elfelejtette megtanulni azt az anyagot. Míg az első tanuló azzal lesz elfoglalva, hogy mást hibáztasson állandóan valami miatt, addig a második tanuló megpróbálja kiküszöbölni ezt a hibát, hogy más helyzetben már ne forduljon elő vele. Érzelmileg is sokkal könnyebb megbirkózni valamivel, amiről tudjuk, hogy képesek vagyunk mi magunk megoldani azt.

Ugyanígy egy focista sem hibáztatja az edzőjét vagy a csapatát. Ha mégis ezt teszi, komoly nehézségekbe fog ütközni a jövőben is. Nemcsak a játékos, de az egész csapat is. Itt is igaz a mondás: egységben az erő.

Előnyben a „kezdők”

Norvég kutatók a tizenegyesek eredményeit vizsgálva azt találták, hogy sokkal nagyobb eséllyel rúgnak gólt a kevésbé ismert, a karrierjük elején járó játékosok. Ennek egyik oka az lehet, hogy a velük szemben támasztott elvárások kisebbek, tehát az ő vállukon kevesebb a teher. Összesítve a „sztár” focisták rosszabbul teljesítenek a stresszhelyzetben, hiszen úgy érzik, hogy a saját hírnevük is kockán forog.

Az elismerés adhat új lendületet

Olyan sokat szidjuk a játékosokat. Miért felejtjük el őket dicsérni? Miért felejtjük el a korábbi góljait (akár sikeres 11-esét is), ha egyetlen tizenegyest kihagyott? Sokat segíthetünk nekik, ha mi magunk pozitívan gondolkodunk.

(Börcsök Gyöngyi, pszichológus)