Rebeka hat héttel ezelőtt elhatározta, hogy megpróbál egy teljes hétig panaszmentesen élni. Az azóta eltelt időben sok tapasztalatot gyűjtött a panaszkodás természetéről, és természetesen arról, hogy hogyan lehet elkerülni azt.

A kezdetek

Ezen a héten (vagyis ki tudja, meddig fog tartani) megpróbálok panaszmentesen élni. Semmi panaszkodás, bosszankodás, vagy rosszindulatúság (tehát semmi pletyka).

Mindenbe könnyű belekezdeni, szóval ebbe is simán belementem. Persze egész nap nem gondoltam arra, hogy hogy megy a próba. Meg is lepődtem magamon, hogy még senkire nem morogtam rá. Még az idegesítő csajt is elviseltem a villamoson.

Persze, ahogy hazaértem és láttam, hogy a lakás szinte romokban hever, rendetlenség uralkodik mindenütt, kitört belőlem a napi panaszáradat. Szóval úgy tűnik, már az első napon újra kell kezdenem az egészet.

Csak egy tippet tudok adni mára: érdemes pozitív dolgokat olvasgatni. :)

A második és a harmadik nekifutás

Kezdődik a hét, újból. És senki se gondolja, hogy egyszerű. Valószínűleg a mozgalmat elindító amerikai lelkész nem számolt a magyarországi tömegközlekedés szépségeivel. Szerintem, aki vonaton utazik, annak mindenképpen zsörtölődnie kell, ha nem teszi, akkor valószínűleg valami gond lehet. Szóval én már azzal kezdtem a napomat, hogy a sorban idegeskedtem, és akkor gondoltam, hogy miért kell mindig mindennek ilyen lassúnak lennie?! Persze, lehet bennem van a hiba, hiszen türelmetlen vagyok, de a gond, hogy a dolgomat még csak meg sem próbálják megkönnyíteni. A késő vonatokról szó se essék.

Tehát ismét újrakezdem a hetet - nem könnyű.

Végiggondolva a zsörtölődéseimet, egy részük tényleg felesleges volt. Holnap próbálok nem odafigyelni a kellemetlenségekre.

A következő szint

Hurrá! 3 nap után a következő szintre léphetek. Holnap végre a második nap. A mai nap sem volt egyszerű, de próbáltam mindent úgy felfogni, hogy ez mind azért történik, hogy engem próbára tegyen. Ma nem tudtam semmilyen panaszkodással foglalkozni, kissé izgulok az utazás miatt, és eléggé lefoglalt a pakolás, és a sok teendő, ami ezzel jár. Így időm sem volt panaszokat megfogalmazni a fejemben.

Négy nap panaszkodás nélkül! Persze, mindig az utolsó pillanatban romlik el minden... (Szabad itt panaszkodni?)

A nap folyamán elfoglalt voltam, így semmi nem keltette fel a panaszkodási vágyamat. Ám este egy rég nem látott ismerőssel futottam össze, és egy idő után veszélyes témákhoz értünk. Szinte fel sem tűnt, de máris egy közös, és nem igen kedvelt "barátunkról" és legújabb kalandjairól meséltem. Őszintén bevallom, isteni volt panaszkodni, ám utána csak a lelkiismeret furdalás jött.

Ha már négy napig kibírja az ember, borzalmas újrakezdeni. Egy tanácsot tudok ilyen esetben adni: próbáld meg elterelni a gondolataid. Gondolj valami szépre vagy pozitívra. Ha mégis úgy érzed, hogy panaszkodhatnékod van, inkább írd le magadnak. Ez sem jó megoldás, de még mindig jobb az, ha magadnak írod le, mint ha más embert terhelsz a panaszkodással.

Miért panaszkodunk?

Már ki tudja hanyadjára kezdődik újra és újra a panaszmentes hetem. Persze ez csak az én hibám. Én panaszkodom, én találok mindenben kivetnivalót... Ám miért is panaszkodunk? Elgondolkodott ezen már valaki?

Sajnos jobbá nem tesz semmit, és semmilyen pozitív érzést nem ad. Persze a legtöbb ember a panaszkodásával akarja kicsikarni más emberek szimpátiáját... de nem mű egy kicsit így az egész? Az emberek biztosan azokat kedvelik jobban, akiknek a környezetében feltöltődhetnek, és nem pedig fejfájást kapnak (például az örökös panaszáradattól).

A panaszmentes élet sikerének kulcsa szerintem az, ha az ember mérlegel és eldönti, hogy ő milyen emberek társaságában szeretne lenni. Panaszkodós, negatív? Vagy építő, pozitív környezetben? Ha megvan a válasz, már csak azt kell nézni, hogy te milyen vagy, illetve azt, hogy a panaszok által milyenné válsz. Próbálj meg az az ember lenni, akinek szívesen lennél a társaságában :) Így a panaszkodást is könnyebben el tudod hagyni.

A panaszlevél

Milyen fura az élet... Éppen ennek a próbának a közepén jutottam el oda, hogy életemben először panaszlevelet küldjek. Sajnos ez elkerülhetetlen volt. Megbüntettek, nem túl jogosan, és kénytelen voltam ezt megírni. Persze minden elkerülhető lett volna. Újra felmerült bennem az a kérdés, hogy miért panaszkodunk és miért ilyen az a környezet, ami körülvesz?

Én mindig amellett vagyok, hogy soha ne adjuk fel. Soha ne adjuk fel a változást, és soha ne adjuk fel a jót. A világot jobbá tehetjük. Lehet, hogy panaszmentessé nem, viszont lehet, hogy vidámabbá tudjuk tenni. Miért ne lehetne a panaszt egy viccé transzformálni? Vagy egy jó sztorivá? Lehet, hogy a panasz olyan, amiből sokat tanulhatunk, ha jobban a mélyére nézünk.

A panaszlevél elküldve. Tanultam belőle sokat. Lehet, hogy nekem sincs igazam teljes mértékben, ám úgy hiszem, hogy ki kell állnunk bizonyos helyzetekben magunkért.

(Gy. R.)